Enahma portája
Enahma portája
Nyitó
 
Magyar HP oldalak
 
Magyar HP fanfic oldalak
 
HP fórumok
 
Magyar HP virtuális közösségek
 
Angol HP oldalak
 
Angol HP fanfic oldalak
 
Legfontosabb HP fanfic közösségek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Idő-járás
* Idő-járás : Idő-járás 8/2

Idő-járás 8/2

  2005.11.20. 13:33


Órákkal később Perselus még mindig meggondolta. Ingujjban és nadrágban üldögélt a kandalló előtti fotelben. Szobája hirtelen túl elhagyatottnak tűnt, alvásra gondolni sem tudott benne. Hiszen még csak az előző este volt, hogy Harry és ő Ronnal birkóztak a szőnyegen egy majdnem ugyanilyen kandalló előtt. És az a szoba tele volt zajjal, melegséggel… és szeretettel.

És nevetéssel, mennyi nevetéssel!

Perselus talán azt hiányolta a legjobban. Bár csak hét évesek voltak, és a legtöbb dolog, amit akkor szórakoztatónak találtak, most biztosan nem mulattatná, az idő nagy részét mégis nevetéssel töltötték Harryvel, mikor együtt voltak.

Nem meglepő, hogy a Weasleyéknél tett látogatástól még mindig nehéz volt a szíve. Még mindig nem tudta elhinni a felét sem annak, ami történt.

Mikor este bekopogott Hermione és Ron ajtaján, Perselus egész biztos volt benne, hogy nem fogják elutasítani, de azt várta, hogy a dolog nagyon kínos lesz. Olyan hirtelen hagyta ott őket reggel, anélkül, hogy megállt volna megköszönni nekik, hogy annyi gondot vettek a vállukra miatta. És persze nem is volt már az a gyerek, akit megszerettek. Újra önmaga volt, egy férfi, akit senki sem szeret. Különösen amiatt aggódott, hogy Ron hogyan viszonyul majd felnőtt énjéhez. Pokolian kényelmetlen helyzetet várt, de…

…de igazán örültek, hogy látják. Bár kapcsolatukról nehezen lehetne azt mondani, hogy ugyanolyan, mint a hétéves állapotában, a szeretet változatlan maradt. Szívesen látták… és elfogadták olyannak, amilyen.

Sőt, még bátorították, hogy…

Nem, nem fog erre gondolni. Ez merő képtelenség.

Mégis, Perselus tudta, hogy örökké hálás lesz Hermionénak és Ronnak azért a könyörületességért, amit ma este mutattak iránta.  Örömmel vettek valamit, amit ő szégyenletes perverziónak látott, és olyan fényben állították be, mint valamilyen, ha nem is lehetséges, de legalábbis nem eltorzult dolgot. Szívmelengető volt tudni, hogy elég jónak tartják őt Harryhez, még ha ő tudta is magáról, hogy nem az.

Nem számít, mit mond Hermione, Harry valaki olyat érdemel, mint ő maga, valakit, aki derűs és kedves, aki egy csomó mindent tud nyújtani neki… nem egy kiégett halálfalót.

Elkerülhetetlenül mindig ugyanide lyukadt ki, valószínűleg mindig ide is fog.

De legalább nem volt többé egészen egyedül. Hermione és Ron világossá tették, hogy jelenléte nem csak megtűrt, de egyenesen kívánatos. Talán Albusnak mégis igaza volt, és jól van ez így. Ha gyerek maradt volna Weasleyék gondoskodása alatt, akkor kapcsolatuk mindig szülő-gyerek kapcsolat marad. De most lehetőséget kapott, hogy egy egyenlők közti barátságot élvezzen… már ha sikerül nem elvadítania őket magától.

Perselusnak nem voltak illúziói önmagával kapcsolatban. Tudta, hogy nehéz eset, de… Hermione és Ron is tudták. Ahogy Albus is. Talán egy barátság elképzelhető. Azt mondták, ők egy család – azt mondták, és úgy is értették.

Mi másért bátorították volna, hogy…

Már megint ezen gondolkodott.

Sóhajtott, és megpróbálta kizárni a nemkívánatos gondolatot, de… négy hónapot töltött Harry Potter közvetlen közelében. Még egy nap sem telt el, és máris úgy hiányzott neki a másik fiú, mintha elveszítette volna a fél karját.

De Harry nem volt már többé az a fiú. Felnőtt férfi volt, egy vonzó férfi, aki bárkit megkaphatott, akit akart akár barátnak, akár szeretőnek. A sovány kisfiú, kerek szemüveggel és kócos hajjal, aki oroszlánként védte őt a kínzóitól, örökre eltűnt. Ahogy a barátságuk is.

Lehet, hogy Harry Potter képes volt összebarátkozni vele, mikor egykorú gyerekek voltak, és nem volt emlékük a korábbi életükből, de miért tartana fent Potter egy ilyen kapcsolatot most, hogy mindketten visszatértek előző énjükhöz. Több mint húsz év korkülönbség van köztük. Nincs bennük semmi közös, kivéve több évtized ellenségeskedést, amely miatt még egy udvarias beszélgetés is erőfeszítést igényelt. És ott volt a Sötét Jegy a bal karján ama elkövetett hibáknak átkozott mementójául, melyek túl nagyok voltak ahhoz, hogy megbocsáthatók vagy elfelejthetők legyenek. Nem, Harryvel még egy egyszerű barátság is lehetetlen lenne.

Perselus elszomorodott a gondolatra, és próbált nem rágódni a veszteségen.

Körülnézett kényelmes szobában, ahol síri csend volt, és azon tűnődött, mit kezdjen magával az éjszaka további részében. Az alvás teljesen lehetetlennek tűnt.

Volt egy palack kiváló konyak a szoba túloldalán lévő tálalón, de Perselus tartott ettől a fajta vigasztól. Ha egyszer az ember a mesterséges szerekhez fordul, hogy elzsibbassza a fájdalmát, nem nagyon van visszaút. És ami azt a fájdalmat illeti, amit ő el akarna fojtani… hát, ahhoz egész Nagy-Britanniában nincs elég alkohol.

Nem, jobb, ha hagyja a konyakot, ahol van, és…

A kopogásra elakadt a gondolata, de a lélegzete is.

Többször is elátkozta magát a bolond remény miatt, ami fellobbant a szívében. Felkelt a székből, és elindult, hogy elrendezze a zavaró eseményt.

Valószínűleg megint valami perpatvar van a mardekáros hálókban. Csak Merlin tudja, mit művelt Zabini ideiglenes házvezetőként ebben a négy hónapban, de az biztos, hogy elképzelései nem estek egybe Pitonéval a felelős felügyeletről. Ráadásul nem tudta, képes lenne-e kezelni egy újabb tinédzser-vihart éppen most.

Félelmetes kifejezéssel az arcán nyitott ajtót, és… és egyenest annak az embernek a bizonytalan zöld szemébe nézett bele, akit a legjobban akart (vagy nem akart) látni.

– Öö… szia – üdvözölte Potter.

A szókincse határozottan jobb volt hét évesen – gondolta újra Perselus, miközben zavartan bámult látogatójára. Potter mugli ruhát viselt: fekete farmert, ami Perselus lelki békéjéhez túlzottan testhez simulónak tűnt, és világoskék inget egy barna gyapjú pulóverrel. A divathoz is jobb érzéke volt hét évesen – jegyezte meg magában Perselus.

Rájött, hogy valamit válaszolnia is kellene. – Szia – felelte halkan.

– Beszélnünk kell – mondta Potter.

Beszélni? Perselus gyomra helyét egy nagy, mély gödör foglalta el, és úgy érezte magát, mint akit földhöz vágtak.

– Nem hinném, hogy ez most bölcs dolog lenne – próbálta visszautasítani annyira udvariasan, amennyire csak tudta.

– Akkor is. Mire szerinted bölcs dolog lenne, már mindketten meghaltunk, sőt, el is temettek – mondta Potter, és fürgén befurakodott mellette a szobába.

Perselus az ajtóra bámult, amelynek kilincsét fogta, aztán Potterre nézett, aki most ugyanannak az ajtónak egyértelműen a rossz oldalán tartózkodott. Kevesebb, mint két perc. Elképzelése sem volt, hogyan csúszott ki a kezéből az irányítás ilyen rövid idő alatt.

– Figyelj, P...

– Ha Potternek mersz hívni, retekké változtatlak! – Potter szemében zöld láng szikrázott fel figyelmeztetően. Ezek a szemek… olyan a színük, mint a hatalmas sötét mágiának – állapította meg magában Perselus.

És most válaszolnia kellett. Négy hónappal ezelőtt Perselus puszta ellenkezésből is kimondta volna, hogy "Potter", de… Harry megtette az első lépést azzal, hogy idejött, és – makacs eltökéltségéből ítélve – bármiről is akart beszélni, az nyilvánvalóan számára is fontos lehetett.

Harry arckifejezése szintén hallgatásra késztette. Olyan ritkán látott kétségbeesést azon a jóképű arcon. Potter feszültsége világosan üzente, hogy reménytelennek tartja a dolgot, de elszánta magát, hogy mégis a végére jár. Perselus tudta, hogy képes lenne ezt a véget itt és most elhozni. Csak néhány szakértően elhelyezett vitriolos megjegyzés, és Harry sosem lépi át többet a küszöbét.

De nem akarta, hogy Harry örökre elmenjen. Ez volt a probléma gyökere. Támadásra képtelenül Perselus lassan megszólalt:

– Utálom a retket.

Potter nem éppen erre a fordulatra számított. Perselus majdnem elmosolyodott, ahogy szinte látta, hogy Harry agyában forognak a fogaskerekek.

– Akkor jobb, ha nem hívsz Potternek – válaszolta végül szégyenlős mosollyal.

Perselus érezte, ahogy szája sarka mosolyra húzódik. – Ha már itt vagy, akár le is ülhetsz.

– Ellenállhatatlan a vendégszereteted – horkant fel Potter, de megjegyzése közel sem volt olyan gúnyos, mint lehetett volna. Aztán leült. Természetesen Perselus kedvenc karosszékébe.

– Csak mert téged nagyon könnyű lenyűgözni – vágott vissza Perselus, de közben már azon tűnődött, vajon nem ment-e kicsit messzire.

Nagy megkönnyebbülésére Potter csak mosolygott.

Az egész helyzet olyan volt, mintha most találkoztak volna először, és most próbálkoznának a kapcsolatteremtéssel, szópárbajjal puhatolva ki, hogy hol meddig mehetnek el.

Perselusnak emlékeztetnie kellett magát, hogy nem erről van szó. Nem most találkoztak először. Tizenöt éve ellenségek és kényszerű szövetségesek. Az utóbbi négy hónap nem volt más, csak valami… valami rendellenesség. Nem egy kapcsolat kezdetén álltak. Sőt, minden valószínűség szerint azért vannak itt, hogy eltemessenek egyet.

– Mit szólnál egy konyakhoz? – kérdezte, és próbálta késleltetni az elkerülhetetlent, ameddig csak lehet.

– Igen, köszönöm. – Potter láthatóan megkönnyebbült. – Attól tartottam, foggal-körömmel kell harcolnom majd, hogy beengedj – ismerte be egy pillanattal később, ahogy átvette a Perselus kínálta poharat.

– Hát, igen… – Perselus fogta az italát, és visszavonult a másik karosszékbe. Nem tudta, mit mondjon. Még azt sem tudta, miért van itt Potter.

– Minerva beugrott hozzám délután, hogy gratuláljon. Aztán jöttek a kollégák is, egyik a másik után – szólalt meg a csöndben Potter. – Úgy látszik, mindenki azt gondolja, hogy a varázslat elmúlása ok az ünneplésre. De én még sosem éreztem magam szerencsétlenebbnek.

Ezt jól megcsináltad, Albus – gondolta Perselus. Minden jel arra mutatott, hogy öreg barátja újabb terve ütött ki balul. Piton sosem remélte, hogy a dolgok jól alakulhatnak, főleg ha azok őt is érintették, így hát sosem várta, hogy igazán boldog lehet, de az szörnyű volt, hogy emiatt Harrynek kell szenvednie.

Perselus lassan beszélt, óvatosan válogatta meg a szavakat. Nem tudta, hogyan mondhatna valami vigasztalót, de legalább megmutathatta, hogy együtt érez. – Furcsa, hogy gyakran a legjobb szándék is csak szomorúságot és megbánást szül.

– Te megbántad, amit velünk tett? – kérdezte Potter teljesen összezavarodva. Nem volt kérdés, hogy kiről beszél.

Megbánni? Perselus vágyakozva gondolt vissza a nevetésre. Emlékei szerint már megmondta Harrynek az igazat. – Ez a négy hónap volt az egyetlen időszak az életemben, amiből nem bánok semmit.

– Perselus – mondta ki Potter a nevét, félig arra számítva, hogy rendre utasítja érte. – Hiányzik a barátom.

Piton letette az italát a szomszédos asztal végére. Nem mert Harry szemébe nézni. Túl sok érzelem kavargott benne ahhoz, hogy ülve tudjon maradni. Felállt, odalépett a kandallóhoz, és belebámult a lángokba.

Kis időbe telt, míg meg tudta fogalmazni a szavakat, amiket ki kellett mondania. – Az a fiú, akit ismertél, többé már nem létezik. Soha nem is létezett igazán.

– Nem hiszem – hallotta maga mögül Potter hangját. Perselus érezte, ahogy Harry tekintete égeti merev hátát. – Nem hiszem.

– Hidd el. Én nem vagyok egy kedves ember. Te pedig…

– Kértelek én valaha is arra, hogy kedves légy, vagy változz meg? – vágott közbe Harry. – Engem nem érdekel, ha nem vagy kedves.

Perselus megdermedt, majdhogynem félt szembenézni Potterrel. De, bár sok hibája volt, a gyávaság nem tartozott közéjük. Erőt vett magán, megfordult, és Harry szomorú szemébe nézett. Meg kellett próbálnia tisztázni a hirtelen homályosra fordult helyzetet. – Akkor mit vársz tőlem, ha nem kedvességet?

Harry láthatóan nem tudta a választ a kérdésre. Vagy lehet, hogy nem volt hajlandó megmondani. Egy ideig farkasszemet néztek, aztán Potter halkan megszólalt: – Vissza akarom kapni a barátomat.

– Nem vagyunk már hét évesek – emlékeztette Perselus.

De Potter nem tágított. – Az nem jelenti azt, hogy nem lehetünk barátok.

– Mire alapozhatnánk egy barátságot?

– Mire szokott két ember egy barátságot alapozni? Négy hónapja találtunk olyan dolgokat, amiket közösen tudtunk csinálni, majd ugyanezt tesszük most is.

– Mit? Hóvárat építünk vagy fogócskázunk? – gúnyolódott Perselus.

– Ha ez az, amit szeretnél – felelte Harry, szelíd hangja ellenére kemény tekintettel. – Gondoltam, kezdhetnénk például a sakkal.

– Hermione is elver téged sakkban, én meg már hét évesen is megvertem őt.

– Nem vagy valami segítőkész.

Te nem gondolkodsz reálisan. Elég öreg vagyok, hogy az apád lehessek. Nincs bennünk semmi közös, az utóbbi négy hónapot kivéve. Tizenöt évet töltöttünk el úgy, hogy utáltuk egymást.

– Szóval azt mondod, túl éretlen vagyok ahhoz, hogy a barátod legyek?

Nem létezik, hogy ez úgy fájjon Harrynek, ahogy a hangjából hallatszik!

Nem ezt mondtam! – csattant fel Perselus.

– Akkor mit mondtál? Mi olyan nagy dolog abban, hogy a barátom legyél? Ennyire utálsz? – kérdezte Potter.

Amit Perselus utált, az az összetört tekintet volt, amit elutasítása váltott ki abból a sebezhető szempárból.

– Válaszolj a kérdésre! – Harry láthatóan felkészült a legrosszabbra.

– Nem, a fene egyen meg! Tudod, hogy nem utállak.

Harry kényelmetlenül sokáig vizsgálgatta az arcát, mielőtt lassan bólintott. – Tudom, hogy ez nem könnyű neked. Nekem sem az, de… azt hiszem, meg kell próbálnunk.

Perselus lehajtotta a fejét. Fogalma sem volt, hogyan utasíthatná vissza anélkül, hogy még jobban megbántaná Harryt, de… ismerte önmagát. Biztos volt benne, hogy előbb-utóbb tönkretesz mindent, ami kialakult köztük. Ennek legbiztosabb módja az lenne persze, ha megemlítené, milyen váratlan fordulatot vettek Harry iránti érzelmei. Előbb vagy utóbb az eredmény ugyanaz lesz: Potter nem marad tovább. Miért is maradna? És akkor… akkor megint egyedül marad, csak az az egyedül milliószor rosszabb lesz, mert már tudja, mit veszít el. És Potter itt lesz a Roxfortban, és pusztán a jelenlétével is minden egyes napon szembesíteni fogja Perselust a kudarcával. Mindenki számára jobb, ha meg sem próbálnak barátkozni. Csak meg kell találnia a fájdalommentes módját, hogyan is értetheti ezt meg Harryvel.

– Az az agyagvár, amit építettünk a kviddicspályán, még mindig áll – törte meg Harry a szörnyű csöndet.

Perselus zavarba jött, nem tudta, hogy jön ez ide. – Mi?

– A várunk. Odalátni a hálószobám ablakából. Még mindig ott van.

– Ó. – Erre a megjegyzésre tényleg nem igazán lehetett mit mondani.

– Perselus, nem kell, hogy mindent elveszítsünk. Tudom, hogy olyan, mintha megint elragadták tőlünk az egész világunkat, de… ez csak akkor van így, ha hagyjuk, hogy elvegyék. A várunk még mindig ott áll kint. És mi is itt vagyunk mindketten, élünk, és együtt vagyunk.

– Minden megváltozott. – Perselus összerezzent, mert a tiltakozás még a saját fülében is nyávogásnak tűnt.

– Tudom. – Harry hangjában ugyanaz a kibírhatatlan veszteség visszhangzott.

– Miért akarod egyáltalán megpróbálni? Nem hinném, hogy bárkinek is én jutnék eszébe, ha jó társaságot akar.

– A társaságod pont megfelelt nekem az utóbbi négy hónapban – mondta Potter.

– Nem megy bele abba a kemény fejedbe, hogy én nem vagyok ugyanaz az ember? – Az egész körbe-körbe forgó beszélgetés fájdalmas volt Piton számára.

– Hogy lehetnél annyira más?

Ez már sok volt Perselusnak. Felhúzta a ruhája ujját, és kinyújtotta a bal karját. – Meg vagyok jelölve. Tisztátalan vagyok. Sőt, átkozott.

Potter egy hosszú pillanatig megbámulta Piton kinyújtott karját, aztán letette az italát és felállt.

Remek. Harry végre megértette. Elmegy.

A győzelem érzése kellett volna, hogy elöntse, de Perselus csak még élesebb fájdalmat érzett. De Harry nem az ajtó felé tartott. Perselushoz lépett, és megfogta kinyújtott karját.

Perselus megremegett, ahogy Potter ujjhegyei végigfutottak az annyi évvel azelőtt a húsába égetett vigyorgó koponya és kígyó vonalán. – Ez csak külsőség a bőrön. Nem hatol mélyebbre. Nem vagy tisztátalan, és főleg nem vagy átkozott.

– Azt te nem tudhatod. Én…

– …elkövettél egy szörnyű hibát, mikor még tizenhét éves is alig voltál. Ahogy rájöttél, mekkora hiba volt, megtettél mindent, hogy helyrehozd. Ráadásul ez évekkel azelőtt történt, hogy egyáltalán megszülettem volna. Ősrégi história.

– De nem nekem. Ez…

– …még mindig fáj neked. – Harry nem engedett, még mindig kezében tartotta Perselus karját. – Ugyanúgy, ahogy nekem is fáj, hogy Voldemort megölte Cedricet, és felhasználta a véremet, hogy új testben keljen életre. Nem érted? Sokkal több közös van bennünk, mint a várépítés vagy a fogócska.

Annak ellenére, hogy olyan ember volt, aki irtózott mindenféle érzelmi bonyodalomtól, ma rendesen kijutott neki belőlük, gondolta magáról Perselus. Menekülési ösztöne sikítva követelte, hogy menjen minél messzebb a veszélytől. De Harry még mindig a kezében fogta a karját.

– Meg fogjuk oldani, Perselus. Kérlek, mondd, hogy megpróbálod!

Nem tudta. Egyszerűen nem ment. Ez túl sok volt. Csak annyit akart, hogy az érzelmei aludjanak ki, és visszatérhessen örvendetesen érzéketlen régi életéhez.

Tudta, hogy nem működhet. Még ha sikerülne is féken tartania saját éles nyelvét, és az nem rombolná le az esetleg kovácsolódó kötődést, vágyainak elkerülhetetlen napfényre kerülése mindenképpen véget fog vetni neki. Egyszerűen nem tudta megtenni. Kinyitotta a száját, hogy elmondja ezt Harrynek… aztán gyorsan be is csukta, mert valami kicsi fehér majdnem berepült a szájába nyitott ajkai közt.

A váratlan akadálytól a kis rovar az arcának ütközött, aztán ide-oda csapongott közöttük a levegőben.

Harry keze kényelmetlenül szorosan fonódott a karjára, ahogy mindketten a fekete pöttyös szárnyú fehér pillangót bámulták, ahogy ott csillogott közöttük a levegőben, amely fagyos volt, mint egy soha tavaszt nem látott hegyvidéké.

Döbbenten néztek össze. Perselus látta Harry szemén, hogy rajta is ugyanaz a gondolat futott át az éppen jókor jött félbeszakításra. Elámult, hogy még mindig képes olvasni benne, hogy a tudás, amire hétéves önmaga szert tett erről az emberről, még mindig érvényes lehet.

– Azt akarta, hogy barátok legyünk – jelentette ki Harry.

Albus azt akarta, hogy legyenek barátok. Harry Potter azt akarta, hogy legyenek barátok. És, valahol mélyen, Perselus Piton maga is azt akarta, hogy legyenek barátok. Ha Voldemort nagyúr nem volt elég erős, hogy szembeszálljon a Roxfort legjobbjainak triumvirátusával, mennyi esélye lehet Perselusnak ellenállni?

– Soha nem fogadta el válasznak a nem-et – emlékezett vissza.

Harry elmosolyodott, majdnem ugyanolyan mosollyal, mint mikor a váruk tetején álltak. – Ezt vehetem igen-nek?

Kérlek, Albus, add, hogy ez legyen a jó döntés! – imádkozott magában Perselus, és feszülten bólintott.

– Menni fog. Tudom, hogy menni fog. Csak meg kell próbálnunk – mondta Potter gyermeki bizalommal.

– Szavamat adom, hogy megpróbálom. De nem tudom megígérni, hogy sikerülni is fog – figyelmezette Perselus.

– Az is elég lesz – egyezett bele Harry olyan boldogan, hogy Perselus alig tudta elhinni, hogy az ő barátsága bárkinek ennyire fontos lehet. – Ha megpróbáljuk, sikerülni fog. Mi győzhet le minket, ha együtt vagyunk?

– Tényleg, mi is? – mondta utána Perselus, de ő tudta a választ a kérdésre.

Ahogy azonban látta azt a vidám bizalmat, amit beleegyezése ültetett Harry szemébe, megesküdött, hogy az egyetlen dolog, ami igazi fenyegetést jelent a barátságuknak, soha nem kerül napvilágra. Hiszen mestere volt az önmegtartóztatásnak. Majd leláncolja a szörnyeteget, és mélyen elzárva tartja. Amíg Harry nem is sejti, mit érez iránta, minden rendben lesz. Ha hosszú évekig el tudta rejteni Voldemort elől a pálfordulását, biztosan titokban tud tartani egy egyszerű érzést Harry Potter előtt!

Mégis, valahogy gyanította, hogy ez nehezebb lesz.

De Harry barátsága mindent megér.

– Szóval – kérdezte Perselus, mikor Harry zavartan elengedte a kezét –, mit fogunk csinálni most, hogy barátok vagyunk? A várépítéshez nincs elég hó, a szobám meg egy kicsit túl szűkös a fogócskához vagy a kidobóshoz.

Harry örömmel fogadta, hogy viccelődéssel próbálta enyhíteni a feszültséget.

Arca kipirult a lelkesedéstől, szeme fényesen izzott, mint egy sötét átok zöld lángja. – Még mindig ott a robbantós snapszli – mondta vigyorogva.

Perselus legnagyobb örömére a nevetés visszatért.

Együtt tértek vissza karosszékeikhez, hogy elnézzék, ahogy váratlan, fehér szárnyú látogatójuk ide-oda röpdös a szobában.

Perselus magában öreg barátjára köszöntötte a konyakját: – Köszönöm, Albus. Köszönöm.

 

Vége

 

 

A történet folytatásáról, amelynek még mindig nem találtam ki a címét, majd itt, a portálon értesülhettek az Újdonságok rovatban. NC-17-es besorolása miatt azonban NEM lesz itt megtalálható, hanem egy felnőttek számára fenntartott oldalon, Avednay Philips MENEDÉKén kap majd menedéket, ahová néhány napon belül ez az írás is felkerül.

 

És most, kedveseim elérkezett a végső vélemény ideje. Csupda szépet írjatok, mert Tira kíváncsi a véleményetekre, és megígértem neki, hogy küldök belőle egy jókora csokorral (a fordítást vállalom, szóval azzal ne törjétek magatokat, ha nem akarjátok). Dicsérendő még a fordító, aki nélkül nem jött volna létre ez a fordítás, az átnéző csak egy lusta gyesznyó, akit a röfögésből csak Majmunka intenzív lelkesedése tudott kibillenteni.

:-))

 

Szóval: Vélemény-t!

 

 
Vélemények
 
Segédanyagok
 
Index
 
Ajánlatok
 
Tira Nog
 
Saját fanfiction
 
My English fanfictions
 
Links to my English fanfictions
 
Linkek az írásaim fordításaihoz
 
Erdélyi kopó
 
Számláló
Indulás: 2005-06-17
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!