Enahma portája
Enahma portája
Nyitó
 
Magyar HP oldalak
 
Magyar HP fanfic oldalak
 
HP fórumok
 
Magyar HP virtuális közösségek
 
Angol HP oldalak
 
Angol HP fanfic oldalak
 
Legfontosabb HP fanfic közösségek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Idő-járás
* Idő-járás : Idő-járás 6

Idő-járás 6

  2005.11.06. 20:11


Fordította: Majmunka

Átnézte: enahma

 

6. fejezet

 

Perselus felriadt. Zavartan nézett körül: a távolabbi falon az égve hagyott fáklya halvány, narancsszínű fénnyel töltötte meg a szobát. Még nem volt reggel. Nem Hermione keltette őket, hogy iskolába menjenek, mitől ébredt vajon fel? Egy másodperccel később meghallotta a nyögést a másik ágy felől: megint Harry sírt álmában. Háromszor, néha négyszer is előfordult egy héten, hogy szobatársa rosszat álmodott. Perselus általában nem akarta Harryt zavarba hozni, és úgy tett, mintha nem ébresztette volna fel, de ma éjjel Harry hangosabb volt, mint szokott.

Néhány hónappal ezelőtt csak bosszankodott volna, hogy felzavarták, de Perselus most aggódott. Harry álmai mások voltak, mint az övé, s mindig teljesen kiborították Harryt.

Mivel aggaszották a Harry ágya felől érkező hangok, kimászott az ágyából, és mezítláb elindult a hideg padlón. Hiába terítettek vastag szőnyegeket a földre, a téli éjszakákon a kastély fagyos és huzatos volt. Csupa libabőr lett, mire elérte a szemközti ágyat.

Harry szája sírásra görbült, az arcán lecsorgó könnyek ezüstszínű csíkokat hagytak maguk után. Hánykolódott és forgolódott a rátekeredett takaró alatt, és valakinek éppen könyörgött: – Ne!

Perselus nézte egy pillanatig, aztán felmászott az ágy szélére.

– Harry! – szólította halkan, és megrázta az alvó fiú karját. – Harry, ébredj fel!

Harry tágra nyílt szemekkel ült fel az ágyban, és egyenest Perselusnak ugrott.

Perselus rémülten kapta el és ölelte át a minden ízében remegő Harryt, aki hálóingébe temette nedves arcát. Érezte, ahogy a fiú ujjai megragadják hátul a hálóingét, és úgy kapaszkodott belé, mintha az élete múlna rajta.

Harry megpróbált uralkodni magán, és majd' megfulladt az erőfeszítéstől, hogy visszatartsa zokogását.  Egy kínos pillanat után Perselus félszegen megveregette Harry hátát.

– Akarod, hogy idehívjam Hermionét? – kérdezte, hisz tudatában volt, mennyire alkalmatlan is ő, amikor érzelmi kérdésekről van szó. Harry biztosan jobb szeretné, ha valaki kedves ember vigasztalná.

– Ne, k-kérlek… n-ne z-zavarjuk – suttogta Harry.

Perselus emlékezett rá, mit szokott kérdezni Hermione azokon az éjszakákon, mikor Harry sírására bejött hozzájuk, ezért halkan megszólalt: – Akarsz beszélni a rémálmodról?

Harry vállat vont, és még erősebben átkarolta. – Ugyanaz, mint mindig. Mindenütt az rémisztő zöld fény, aztán az a csúnya nevetés, és… és aztán egy nő sikít. Nem tudom, miért rémít meg ennyire.

Perselus azonban tudta. Alaposan megfontolta, mielőtt kimondta a következő kérdést. – Fáj a sebhelyed, mikor ezt álmodod?

Érezte, ahogy Harry megremeg, és nagy levegőt vesz. – Honnan tudod?

– A zöld fény a sötét varázslat egyik jele. Azt hiszem, arra az átokra emlékszel vissza, ami megölte a szüleidet – vetette fel óvatosan. – Ron mondta, hogy láttad, ami történt. Valamilyen szinten emlékezned kell rá.

– Az hiszem, igazad lehet. De rájuk nem emlékszem. – Harry hangját átitatta a szomorúság.

– A történet szerint csak egy éves voltál, mikor történt. Hogy is lehetne tiszta emléked valamiről, ami ilyen régen volt? Ez bizonyára a legfélelmetesebb dolog, ami valaha is történt veled, de túl kicsi voltál, hogy megértsd.

Úgy tűnt, Harry emészti a dolgot egy ideig, legalábbis nem mozdult Perselus öléből.

Furcsa volt valakit így tartani. Perselus egyetlen valamennyire is hasonló tapasztalata Hermione alkalmankénti rövid ölelése volt.

De azok valahogy… mások voltak.

Kis időbe telt, míg Perselus rájött, hogy miben más, de végülis megértette. Amikor Hermione átölelte, akkor a nő vigasztalta őt. Ez volt az első eset életében, hogy ő nyugtatott meg valaki mást. És, még ha nem is tudta, mit csinál, meg ügyetlenül is tette, mégis jó érzés volt.

Harryn sem látszott, hogy elégedetlen lenne azzal a vigasztalással, amit nyújtani tudott – gondolta, ahogy a kisebbik fiú lélegzete lassan megnyugodott. Ezért aztán meglepődött, mikor pár perccel később Harry megmerevedett a karjában, majd gyorsan elhúzódott.

– Sajnálom – mondta sietve és olyan ijedten, amilyennek Perselus még sosem látta.

– Mit?

Harry rövidlátó szempár hunyorogva pillantottak rá.

– Tudom, hogy nem szereted, ha hozzád érnek. Nem akartam… – mondta, és félénken Perselus könnyektől sötétlő hálóingére mutatott.

– Nem arról van szó, hogy nem szeretem, ha hozzám érnek. Csak… – Perselus nagyot nyelt, mielőtt folytatta volna. – Csak nem vagyok hozzászokva. A nagyszüleim csak akkor érintettek meg, ha meg akartak büntetni. – Harry tekintete még mindig rajta csüngött. – Tudom, hogy te nem bántanál.

Perselus összefonta a karját a mellkasa előtt: az éjszaka hűvöse megborzongatta most, hogy Harry elhúzódott tőle.

Harry észrevette a mozdulatot. Arrébb húzódott az ágyon, kibogozta a takarót és becsusszant alá. Szokásos nagylelkűségével hajtotta fel a szélét, és hívogatóan ütögette meg a felszabadult helyet. – Gyere, bújj alá.

Perselus bemászott az ágyba. Jó meleg volt, ahogy Harry eligazította körülöttük a paplant, amit vállukig felhúztak, aztán egymás felé fordultak Harry összegyűrt párnáján.

– Én soha nem fogom engedni, hogy bántsanak téged – mondta Harry furcsa határozottsággal, amikor elhelyezkedtek. – Te vagy a legjobb barátom.

Ez a helyzet még mindig zavarba hozta Perselust. Harrynek bőségesen lett volna alkalma barátságokat kötni új iskolájukban, de Harry csak akkor vett részt a többi fiú játékában, ha őt is bevették, azon kívül pedig mindig vele lógott.

– Nekem meg te vagy az egyetlen barátom – válaszolta halkan.

Pillanatnyi csönd után Harry hangosan nyelt egyet, és bizonytalanul megkérdezte: – Sokszor bántottak a nagyszüleid?

A levegőből mintha hirtelen eltűnt volna az oxigén. Perselus nem értette, hogy egy ilyen egyszerű kérdéstől miért fagy meg benne a vér.

Nem igazán akart válaszolni, de Harry elmesélt neki minden szörnyűséget, amit azok a muglik tettek vele. És különben sem volt egy gyáva alak, hogy hazudjon, ha már egyszer Harry ilyen nyíltan rákérdezett. Így hát vett egy mély lélegzetet, és válaszolt: – Állandóan.

– Vertek?

– Ha szerencsém volt – próbált szenvtelen maradni Perselus.

– Ezt meg hogy érted? – Harry hangjából hallotta, hogy már előre sejti a rossz választ.

– Varázslattal úgy is meg lehet büntetni valakit, hogy amellett a korbácsolás szerető érintésnek tűnik – magyarázta Perselus. – Van egy átok, amit Cruciatusnak hívnak, az minden egyes idegszálat borzalmasan megkínoz. Az a legrosszabb. De van egy másik is, amelyiktől úgy érzed, mintha leforráznák a bőrödet, az majdnem ugyanolyan szörnyű. Meg van egy olyan is, amitől azt hiszed, hogy szétrobban a fejed, és elveszíted a szemed világát…

– A nagyszüleid ezt mind megtették veled? – szörnyülködött Harry.

Perselus bólintott. Még soha nem beszélt erről senkinek, ezért most meztelennek és nagyon sebezhetőnek érezte magát, meg valahogy szörnyen piszkosnak is. Végülis ilyen dolgok a normális gyerekekkel nem történnek. Még Harry is, akit pedig sokkal többet bántottak, mint bárkit, akit eddig ismert, elborzadt.

– Tudom, hogy legtöbbször úgy viselkedsz, mint egy felnőtt, de igazából mégiscsak annyi idős vagy, mint én – mondta Harry. – Mit követhettél el, ami olyan rossz volt, hogy úgy érezték, ennyire meg kell büntetniük?

– Gondolom, rosszul viselkedtem. De legtöbbször csak mondvacsinált indokkal büntettek meg. A kínzásom volt az egyetlen élvezet az életükben – vallotta be Perselus.

– De… ennek nincs semmi értelme. Hiszen az unokájuk vagy!

Perselus elgondolkodva nézte Harry halványan megvilágított arcát. Vajon elmondja neki az igazságot? Pakoljon ki mindent, hogy kipróbálja, barátja marad-e Harry azután is?

– Mi az, Perselus? – kérdezte Harry halkan.

– Az anyám… anyám családja aranyvérű mardekáros család, mióta csak a Roxfort létezik. Anyám egyetlen gyerek volt. Ő maga is mardekáros volt, de… beleszeretett egy griffendélesbe. És hogy a sértést még tetézze, a szerelme egy mugli születésű cigány fiú volt. A nagyszüleim gyűlölték, és eltiltották anyát tőle, de ő…

– Igen? – bátorította óvatosan Harry, és finoman megszorította azt a kezét, amivel a nyakáig húzta a takarót.

Perselus egy hosszú pillanatig csak Harry kezét bámulta, aztán folytatta: – Megszökött vele rögtön azután, hogy végeztek az iskolában. A szülei kinyomozták, hol vannak, és… hát… apám nem élte túl azt az éjszakát.

– Megölték? – Harrynek elakadt a lélegzete.

Perselus bólintott. – Néha elhencegtek vele, hogy hogyan halt meg.

– Mi… mi történt anyukáddal azután? – Úgy tűnt, Harry alig meri feltenni a kérdést.

– A nagyszüleim visszahurcolták magukkal a házukba. Rá akarták kényszeríteni, hogy összeházasodjon az egyik Malfoy unokatestvérével, csakhogy…

– Igen?

Perselus beleharapott az ajkába, aztán kimondta: – Csakhogy már terhes volt velem. Ez volt az egészben az elképzelhető legnagyobb botrány.

– Miért?

Perselus kinyitotta a száját, hogy elmagyarázza, de… mindannak ellenére, amin Harry keresztülment, mégsem olyan környezetben nőtt fel, ahol a perverzió és a szadizmus volt az úr. Lehet, hogy azok a muglik szörnyen bántak vele, de Harry mégiscsak gyerek volt még. Nem tudott többet a világ folyásáról, mint egy hétéves szokott. És Perselus tudta, hogy ezen nem neki kell változtatni.

Így hát olyan magyarázatot keresett, ami, amennyire lehet, meghagyja Harry ártatlanságát. – Tudod, hogy egy anyának és egy apának illik összeházasodni, mielőtt gyerekük lesz? – Harry bólintott, ezért folytatta: – Az enyémek nem voltak összeházasodva. Azt mondják, az rossz dolog.

– Értem – felelte Harry, és bátorítóan megszorította a csuklóját. – De nem lehet olyan rossz, ha ebből lettél te, nem igaz?

– Nem tudom. Néha azt hiszem… – Perselus félbehagyta. Képtelen volt kimondani azokat az önpusztító szavakat ezek előtt az ártatlan, aggódó szemek előtt.

– Szóval, mi történt aztán? – kérdezte Harry.

– Tudod, hogy van olyan módszer, amitől egy nőnek nem lesz gyereke?

– Igen, Petunia néni mindig mondta nekem, hogy anyámnak arbortuszt kellett volna csináltatnia – suttogta Harry.

– Abortuszt – javította ki automatikusan Perselus. – A szülei azt akarták, hogy megcsináltassa, de már túl késő volt hozzá, ezért hagyniuk kellett, hogy megszülessek. Azt hiszem, meg akartak ölni utána, hogy összeházasíthassák őt azzal a Malfoyjal, csakhogy… Nem tudom, csináltak-e vele valamit, amíg a hasában voltam, vagy csak annyira hiányzott neki apám, hogy belebetegedett, de… meghalt, amikor megszülettem. Ő volt az egyetlen gyerekük, úgyhogy ha nem tartanak meg, kihalt volna a Piton nemzetség. Ezért megtartottak, de utáltak, mert annyira hasonlítottam apámra. Meg azért is, mert megöltem anyámat. Ezért szerettek annyira bántani.

Olyan erősen vert a szíve, mintha fel akart volna robbanni, ahogy az elkerülhetetlen megvetést várta. Harryn azonban nem látszott, hogy undorodna, legalábbis nem tőle. Egy pillanatig úgy tűnt, mintha megint elsírná magát, aztán sikerült megállnia.

– Nem te ölted meg az anyukádat – bizonygatta Harry, és a vállánál fogva magához húzta. – Soha ne gondold ezt!

Perselus megdermedt. Ez a reakció teljesen készületlenül érte. Remélte ugyan, hogy Harry nem fordul el tőle teljesen, ha kiderül születésének botrányos története, de az eszébe sem jutott, hogy a védelmére kelhet.

Egész testében remegett. Mikor Harry még jobban magához szorította, Perselus a nyaka hajlatába temette az arcát, úgy próbált lélegezni. Harry keze körkörös mozdulatokkal a hátát simogatta, úgy, ahogy néha ő is látta Hermionétól, mikor Harryt vigasztalta egy-egy rémálom után.

És bár az, hogy elmondta Harrynek, nem változtatott a történteken, a tény, hogy Harry tudja az ő visszataszító történetét, és mégis kedves hozzá, valahogy megváltoztatta az egész világképét. Ha kérik, ebben a pillanatban meg tudott volna halni Harry Potterért.

A remegés fokozatosan megszűnt. Perselus tudta, hogy fel kellene kelnie, és visszamenni a saját ágyába, de túl kényelmesen érezte magát ahhoz, hogy megmozduljon. Harry keze még mindig a hátát simogatta, mikor elnyomta az álom.

 

***

 

Nemcsak Harryt és Perselust zaklatta azonban fel a vallomás.

Ron Weasley dermedten állt a hálószoba ajtajában. Döbbenetében mozdulni sem tudott attól, amit kihallgatott. Éppen visszafelé tartott a szobájába a mosdóból, mikor meghallotta, hogy Harry fölsír. Bekukkantott, hogy megnézze, minden rendben van-e, de a kétségbeesett Harryt vigasztaló Perselus Piton látványa a földhöz ragasztotta. Tudta, hogy ki kellene mennie, de félt, hogy felhívja magára a figyelmet. Aztán amikor Perselus a múltjáról kezdett mesélni, már képtelen volt megmozdulni. Csak mikor már látszott, hogy mindkét gyerek visszaaludt, akkor volt képes visszabotorkálni a hálószobába.

Hermione meleg, takaróba bugyolált gombócként feküdt az ágyon. Vonzó volt mellette az üres hely, de Ron még nem tudott lefeküdni, forrt benne a düh.

Ölni lett volna kedve. Nem is akárkit: Piton nagyszüleit.

Merlin szerelmére! Cruciatust küldeni egy gyerekre már magában is bűntett, de az a többi aljasság, amit Perselus említett… már a gondolattól is hányni tudott volna. Rágondolni is rossz, hogy egy ártatlan gyereket ilyen szívtelen ördögök kezében hagytak! A Piton nagyszülőkhöz képest Harry mugli rokonai egyenesen a tökéletes családnak tűntek! Csoda egyáltalán, hogy Perselusból felnőtt korára olyan örömtelen dög lett? – gondolta Ron.

Cruciatusszal kínozni egy gyereket…

Elbotorkált az ablakig, és kinézett a tóra. Máskor a holdfényben fürdő havas táj szépsége megnyugtatta volna. Élvezte volna figyelni a fodrozódó nyomokat, amiket az óriáspolip keltett a vízen, ahogy a felszín alatt vonult. Az ismerős táj békéje nyugalomba ringatta volna, de nem ma éjjel.

Nem tudott kimenni a fejéből, amit Perselus mondott Harrynek. Kínzás és gyilkosság – úgy számolt be róla, mintha közönséges esemény lenne.

Nem tudta, meddig állt az ablakban remegve. Már csak azt vette észre, hogy a hajnal szürke fényei eltöltik a szobát. A szemközti falon függő mágikus ingaóra elütötte az ébresztőt, és Hermione ébredezni kezdett mögötte az ágyban.

– Ron? – kérdezte kába hangon, riadtan.

– Itt vagyok – felelte. Hangja még a saját maga számára is durvának és mogorvának tűnt.

– Jól vagy? – Haja gyönyörű kuszaságban keretezte Hermione álmos arcát, ahogy odapillantott az ablakhoz, ahol a férje állt.

Hogy jó van-e? Hogy lehetne jól valaki azok után, amit tegnap este hallott?

– Nem tudtam aludni. – Ebben legalább volt valami igazság.

– Ó.

Ron nézte, ahogy meztelen, formás lába előbukkan a takaró alól. Aztán Hermione felkelt, lehúzogatta magán lila flanell hálóingét, és odalépett hozzá, hogy megcsókolja.

Ez az egyszerű gesztus elég volt, hogy emlékeztesse Ront: maradt még valami jó is a világban.

– Mmmm – dorombolta Hermione elégedetten, ahogy szorosan magához ölelte. Láthatóan nem egészen értette ugyan, de viszonozta férje ölelését.

– Szeretlek, ugye tudod? – kérdezte Ron, mikor a nő végül kibontakozott a karjából.

– Azt nagyon jól teszed! – válaszolta. De aztán a mosoly eltűnt az arcáról. – Valami aggaszt, igaz? Nem mondanád el, mi az?

De ez nem az ő titka volt. Szerette volna elmondani, de épp elég baj volt az is, hogy ő kihallgatta, amint Perselus kiönti a szívét Harrynek. Szinte fájt, úgy szerette volna elmondani, de nem tudta, van-e joga hozzá.

Még mindig az érzelmeivel viaskodott, mikor Hermione meglepetten felkiáltott.

– Mi az? – kérdezte Ron, akinek idegei pattanásig feszültek az átvirrasztott éjszaka után.

– Valami történt közted és Perselus között az éjjel? – kérdezte lassan Hermione.

– Miért kérdezed? – védekezett Ron, olyan bűntudatosan, mint egy elsős, akit takarodó után kint kaptak.

– Nézd az órát!

Ron odafordult, és leesett az álla. A mahagónibarna órán Hermione, az ő és Harry képe volt, mióta csak megkapták nászajándékba a szüleitől. Karácsony körül Harry képe átváltozott gyerekkori arcára, és néhány újabb hely (játék, iskola, kviddics edzés, szieszta) jelent meg a felsorolt helyszínek között.

Most azonban a családi óra újabb képes mutatóval gyarapodott. A gyerek Perselus nézett le bizonytalanul a Harry melletti mutatóról, amely az "ÁGYBAN" irányban állt. Perselus még a képen is úgy nézett ki, mint aki lélekben felkészült arra, hogy bármelyik pillanatban kitehetik a szűrét.

– Elmondanád, mi történt? – kérdezte Hermione óvatosan.

Ron remélte, hogy nem fogja utálni érte. Leült az ágy szélére, és halkan elmesélte, amit előző éjjel hallott.

– Ó, Istenem! – suttogta Hermione, mikor befejezte. – Ők ölték meg az apját?

– És Cruciatust, meg egy csomó más kimondhatatlan átkot küldtek rá. Mindig is utáltam Harry mugli rokonait azért, amit tettek vele, de ez… Megölöm azokat a szadista rohadékokat, Hermi, tényleg megölöm!

– Már rég halottak, Ron – sóhajtott Hermione. – Szegény Perselus.

– Ha nem tudjuk visszaváltoztatni Harryt és Perselust, nem mennek sehova, egyik sem. Itt maradnak velünk, és felneveljük őket, mint a saját gyerekeinket, jó? – Ron úgy könyörgött, mintha Hermione éppen azt tervezte volna, hogy beadja a fiúkat a legközelebbi árvaházba. 

– Persze, hogy mindketten velünk maradnak, Ron – ölelte át szorosan Hermione. – Most már egy család vagyunk.

Hát persze. Hermione mindig tudta, mi a helyes. Ő volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy Perselus hozzájuk kerüljön. Ő pedig, Ron, úgy viselkedett, mit egy önző seggfej, aki képtelen kitárni a szívét és az otthonát egy kisfiú előtt, akinek senkije sincs. Egész teste remegett, arcát felesége vállába temette, és remélte, hogy lehetősége lesz rendezni a dolgokat Perselussal.

 

***

 

Bár nem volt meglepő, a minisztériumból és a Szent Mungóból csak csüggesztő hírek érkeztek. A varázslóvilág legképzettebb szakértői sem tudták megmondani, hogyan lettek újra gyerekek Piton és Potter professzorok, azt pedig még kevésbé, hogy mi módon lehetne visszaváltoztatni őket. Ahogy Minerva McGalagony nehéz szívvel elhagyta irodáját, hogy megossza kollégáival a legfrissebb híreket, azon törte a fejét, vajon mit tenne Albus, ha itt lenne.

– Tudom hogy, ki vagy! – visszhangzott Frics ádáz kiáltása a folyosón. – Ne is próbálj elbújni!

Minerva felsóhajtott. Hát sosem jön rá ez az ember, hogy ha így ordít, azzal világosan elárulja a bajba került csínytevőnek, hogy elképzelése sincs, ki a felelős a vétségért, és az egyetlen reménye, ha menekül, ahogy csak tud?

És bizony, már hallotta is a futva közeledő lépteket a szomszédos folyosóról.

– Siess! Jön! – hallatszott egy sürgető gyerekhang.

– Tudja, kik vagyunk! – válaszolta egy másik hang. – Már lebuktunk!

– Ha tudná, kik vagyunk, a nevünket kiabálná, te mafla! Siess!

McGalagony igazgatónő kihúzta magát, és arcát a lehető legszigorúbb kifejezésbe igazította, olyanba, ami egy pillanat alatt lecsendesítette a legnyüzsgőbb osztályt is. Úgy helyezkedett, hogy a közeli ablak fénye a háta mögé essen, és meghúzódott az árnyékban. Igazán parancsolóan nézett ki, ahogy várt.

Ahogy várta is, a rosszalkodók anélkül fordultak be a sarkon, hogy benéztek volna a folyosóra, és már csak az útjukba került váratlan akadály láttán fékeztek le zajosan.

Minerva nem tudta volna megmondani, ki volt jobban meglepve: ő maga, vagy az előtte álló két fiú. Nem diákok voltak, ahogy pedig gondolta.

– Mr. Potter, Mr. Piton – bólintott döbbenten.

– Ó, jó napot, McGalagony igazgatónő! – üdvözölte Harry és Perselus.

– Mit műveltetek? – kérdezte, és gyanakodva nézett a fiúkra.

Úgy néztek ki, mintha sárfürdőbe dobták volna őket. Arcukra és ruhájukra rászáradt a nedves föld, sáros lábnyomok sora vezetett világosan odáig, ahol álltak. Perselus egy eredetileg bíborszínű talárt viselt, ami most leginkább fekete és barna volt, míg Harry talárja, mely kék lehetett egykor, most teljesen barnára színeződött. A látványból ítélve csurom vizesek lehettek.

– Hóvárat építettünk – mondta Harry.

– Mr. Potter, de hát már egyáltalán nincs is hó! – felelte az igazgatónő.

– Látod, ugye mondtam! – panaszkodott Perselus, és megdörzsölte az orrát, amitől csak még több sarat kent az arcára.

Minerva tekintete Perselusra villant, majd megdermedt. Perselus Piton mosolygott.

Amíg figyelte, Harry kinyújtotta a kezét, hogy eltávolítson egy nagyobb sárcsomót, amit Perselus előző akciója az orra hegyén hagyott. A nő még soha nem látta, hogy Perselus Pitont bárki megérintette volna azalatt a harminc év alatt, mióta ismerte, főleg nem ilyen közvetlenül. És ami még meglepőbb: Perselus tűrte az érintést.

Potter mozdulatára mindkét fiú elnevette magát.

– Igen, de Perselus tud egy igazán takaros szárító bűbájt, amit a sárra használtunk, hogy várat építsünk belőle – mondta Harry büszkén.

– És hol építettétek ezt a várat? – kérdezte Minerva, aki még mindig képtelen volt levenni a szemét Perselusról. Még sosem látta ilyen ellazultnak. Természetesen minden nap látta a fiúkat az étkezéseknél, de tőle messze ültek az asztalnál, a Weasleyék között, így hát sosem volt igazán lehetősége beszélgetni velük. Hónapokkal ezelőtt, mikor utoljára beszélt a gyerek Perselussal, akkor még olyan volt, mint zord felnőtt énjének kicsinyített változata.

Harry és Perselus bűnbánóan összenézett, aztán mindketten felkacagtak.

Perselus Piton… kacag. Még mikor a Roxfortban volt iskolás, Perselus akkor sem nevetett soha, főleg nem így, hogy az egész arca felragyogott, és testét rázta a jókedv.

Végül Potter kibökte: – A kviddicspályán.

– A kviddicspályán? – Szemével a közeli ablak felé fordult, ahonnan véletlenül éppen kiváló kilátás nyílt a játéktérre.

Bizony, a hófoltos, sáros pálya közepén sárszínű fal állt látványos tornyokkal. A nő szája sarka mosolyra húzódott. Ronald Weasley imádni fogja! Pont erre a hétre voltak kiírva az első kviddics edzések.

– Értem. – Próbálta elnyomni mosolyát, amennyire csak tudta.

Ekkor dermesztő kiáltás hallatszott a folyosó másik vége felől. – Elkaplak benneteket, kis szörnyetegek!

– Jön! – mondta Harry a hátuk mögé sandítva.

– Meg fog bennünket büntetni, igazgatónő? – kérdezte Perselus, most már sokkal kevésbé vidáman.

– Miért dühös rátok Mr. Frics?

– Épp befejezte a bejárati csarnok felmosását, mikor behordtuk a sarat. Nem volt szándékos! – esküdözött Harry.

Úgy tűnt, mindketten felkészültek a legrosszabbra.

Normális esetben alaposan leszidta volna a diákokat, ha így semmibe veszik a szabályokat, de… ők nem voltak diákok. Ők még csak hét évesek, és szórakoznak, amire – gyanította – egyiküknek sem volt igazán lehetősége, mikor valóban ennyi idősek voltak. És még sohasem látta Perselus Pitont boldognak a harminc év alatt, mióta ismerte.

– Meg fog minket büntetni? – visszhangozta Harry Perselus aggodalmát.

– Ez alkalommal nem. De a jövőben legyetek körültekintőbbek. Megértettétek? – nézett le a két rémült arcra.

– Igenis, asszonyom! – válaszolták kórusban, látható döbbenettel.

– Ó, és még valami. Maradjatok még egy pillanatra – utasította őket. Előhúzta pálcáját, és elvégzett egy gyors tisztító bűbájt a fiúkon és ruhájukon. – Így, most már nem lesz terhelő bizonyíték ellenetek, ha véletlenül egy bizonyos gondnokkal összetalálkoznátok a folyosón.

Úgy mosolyogtak össze, mint az összeesküvők. Valószínűleg manapság már senki nem hinné el, de egyszer ő is volt fiatal.

– Köszönjük – mondta Perselus.

Harry visszhangozta a köszönetet, aztán előrébb lépett, és kis karját az igazgatónő dereka köré fonta egy gyors ölelésre. Te jó ég! A nő érezte, ahogy elpirul, és nyakig elönti a forróság.

– Nos, azt hiszem, jobb, ha mentek is – mosolygott rájuk, ahogy Harry eleresztette.

– Igen, asszonyom!

– Köszönjük, asszonyom!

Aztán mindketten bekanyarodtak mögötte.

Ahogy nézte a két kis sötét fejet eltűnni a folyosó felé, és hallotta kisfiús nevetésüket visszhangzani, már pontosan tudta, mit tenne Albus: igyekezne kiélvezni a fiúk társaságát, és hagyná, hogy jól érezzék magukat.

A mosolygó igazgatónő folytatta útját a tanári értekezletre, és sokkal könnyebbnek érezte a terhet, mint hónapok óta bármikor.

 

***********

 

Újabb este, újabb varázskönyv. Ez volt Hermione élete ezekben a napokban. A kutatás, amit karácsony óta végzett, valószínűleg a varázslóvilág legnagyobb tudású sötét varázslat szakértőjévé tette. Megismert olyan varázslatokat, amikkel ölni lehetett, sérülést okozni, gyógyítani, tisztítani, olyanokat, amik gyűlöletet vagy szeretetet ébresztettek… több átkot és bűbájt tudott már, mint amennyit egy egyszerű varázslónak még egészséges volt. Az egyetlen dolog, amit nem tudott, hogy mi módon lehetne visszaváltoztatni felnőtté Harryt és Perselust.

De ahogy elnézte Harryt és Ront, akik a nappaliban vele szemben a földön birkóztak, Hermione nem is volt biztos benne, hogy meg akarja találni a gyógymódot.

Harry és Perselus olyan boldogok voltak. Egyiküknek sem volt igazán lehetősége, hogy elsőre kiélvezzék a gyerekkorukat, de most mindketten igyekeztek bepótolni az elveszett időt.

– Elkaptalak! – kiabált Ron, rágördült Harryre, és próbálta a tekergő fiút a padlón tartani.

De ez lehetetlen volt. Mint egy kis angolna, Harry kiszabadította magát, négykézláb elszaladt, és becsúszott a szemközti karosszék mögé, amelyben Perselus ült egy újabb Dickens-regénybe temetkezve.

– Segíts, segíts! – nevetett föl Perselusra.

Perselus letette a könyvet, és széke mögé intette Harryt.

Általában ilyenkor Ron követte Harryt, és megkergette a szék körül, de most kinyúlt, és elkapta Perselus bokáját. Egy rántás, és a fiú már a padlón is volt.

Hermione megdermedt, ahogy Perselus döbbent arckifejezését meglátta.

– Van egy foglyom! – kiabálta Ron Harrynek nevetve.

– Nem, ez nem ér! – kurjantotta vissza Harry, és rávetette magát Ronra. – Gyerünk, Perselus! Segíts! Le kell birkóznunk!

A napnál is világosabb volt, hogy életében még senki nem játszott így Perselussal. Hermionénak rossz érzése volt. Már épp azon volt, hogy közbelép, és kiszabadítja Perselust a kényelmetlen helyzetből, mikor Perselusnak sikerült megint meglepnie.

Bár még mindig bizonytalannak tűnt, Perselus kinyújtotta a kezét, és megrántotta Ron lábát, amire a súlyát helyezte. Ron egy nyögéssel összeroskadt, Harry pedig győzedelmes üvöltéssel a hasán termett.

– Gyerünk, Perselus! Segíts két vállra fektetni!

Hermionét megmosolyogtatta, ahogy Perselus próbaképpen elhelyezkedett Ron hasán. Mikor látta, hogy nem dobja le rögtön, kicsit jobban ránehezedett. Aztán végül teljesen ráült, és segített a vörös hajú férfit a földhöz szegezni.

– Győztünk, győztünk! – jelentette be Harry.

– Álmodban! – vigyorgott Ron, és adott egy kis erőt a dologba.

Hermione mosolygott a két fiú arckifejezése láttán, mikor Ron hosszú karjai köréjük fonódtak, félig birkózva, félig ölelve őket. Látta, mennyire vigyáz rájuk Ron, és biztonságosan tartja őket, amíg átfordult velük, és föléjük került.

Felháborodott kiabálás és nevetés töltötte be a szobát.

Hermione képtelen volt ellenállni. – Ez így nem ér! – kiáltott fel.

Félretette a könyvét, lehuppant a padlóra, karját férje köré fonta, és úgy húzta hátra. Harry és Perselus közben tolták, úgyhogy végül hisztérikus nevetés közepette Ron hármuk alatt kötött ki.

– Ez nem igazságos! – kiabálta Ron.

– Szerelemben és háborúban mindent szabad – közölte Hermione.

– Tényleg? – érdeklődött Ron ismerős csillogással a szemében.

Hermione sikított, ahogy megmozdult körülötte a világ. Mielőtt rájött volna, mi történik, Ron újra átfordította mindannyiukat, és mindhárman csapdába estek alatta. Annyira nevettek, hogy alig kaptak levegőt.

Bukfenceztek és forogtak, amíg mindenki ki nem fáradt.

Mikor Harry és Perselus ideiglenesen megint két vállra fektették Ront, Harry megpróbálkozott: – Feladod?

Hermione tudta, hogy Ron könnyen újra visszafordíthatná a helyzetet, és tudná folytatni a birkózást egész este, ha kell, de Ron rávigyorgott a fiúkra, és megkérdezte: – Megadom magam. Mik a feltételeitek?

Harry egy kicsit elgondolkozott. – Kipróbálhatjuk holnap a seprűdet?

– Még túl fiatalok vagytok, hogy egyedül repüljetek – tiltakozott Ron.

– Akkor mindkettőnket elviszel egy körre.

– Rendben.

– Szuper! – lelkesedett Harry, aztán a hétévesek elszántságával, hogy annyi szórakozást zsúfoljon egy napba, amennyit csak lehet, Perselushoz fordult: – Gyere, nézzük meg a kísérletedet!

Aztán mint két miniatűr tornádó, átrohantak a hálószobájukba.

– Akarom én egyáltalán tudni, miféle kísérletet végezhetnek ott bent? – kérdezte Ron, még mindig a padlón elnyúlva.

Hermione vigyorgott, és megrázta a fejét. – Valószínűleg nem. Délután kértek pár magot és cserepet Neville-től.

– Te jó ég! – nyögte Ron. – Ördöghurok fog nőni a vendégszobánkban.

Hermione nevetett, de nem fogadott volna ellene. Egy pillanattal később eszébe jutott valami. – Eltüntetted már azt a várat a kviddicspályáról?

Ron felkuncogott. – Még nem. Bőven elférünk fölötte, úgyhogy gondoltam, hagyhatjuk még egy ideig. – Hallgatott egy kicsit, aztán óvatosan megkérdezte: – Mit gondolsz, nem voltam túl durva Perselussal? Olyan visszahúzódó.

Hermione mosolygott. Két hónappal ezelőtt Perselus nem "visszahúzódó" lett volna, hanem egy "beképzelt majom".

– Szerintem jól érezte magát.- nyugtatta meg a férjét. – Aggaszt valami?

Ron felült és odacsúszott mellé, hátukat mindketten a kanapénak támasztották. Aztán halkan azt mondta: – Hallottam, ahogy Harrynek elmondta, hogy az emberek csak akkor érintették meg, ha bántani akarták. Harry az egyetlen, akivel igazi kontaktusba került, és arra gondoltam… szóval, hogy nem kellene így éreznie. Mindig figyel minket, mikor körbelovagolunk Harryvel, még ha úgy tesz is, mintha mást csinálna, és gondoltam, hátha szívesen bekapcsolódna.

– Ronald Weasley, szerintem te vagy a legcsodálatosabb ember a földkerekségen – suttogta Hermione, és egy csókot nyomott férje piruló arcára.

– Elfogult vagy – horgasztotta le fejét a férfi.

– És ha igen? Te, nem kéne megnéznünk a másik szobát?

A fiúk szobájából kiszűrődő harsogó nevetés azt jelezte, nem ártana egy felnőttnek bedugni a fejét, és sürgősen ellenőrizni, mi folyik ott.

– Mi volna, ha mi inkább egy kis privát gyűlést tartanánk itt? – javasolta Ron, és közelebb hajolt egy csókra.

Néhány perc múlva azonban a másik szobából hangos csörrenés hallatszott, majd hirtelen csend. Ez szétválasztotta őket.

– Te vagy én? – kérdezte Ron.

– Te ma este már vereséget szenvedtél tőlük. Bízd ezt rám – ajánlotta fel Hermione.

– Bátor vagy, nagyon bátor.

– Nem annyira – mosolygott Hermione. – Így legalább lesz időd, hogy átszaladj a Griffendél torony hálótermeibe az esti ellenőrzésre.

Felugrott és elindult, még mielőtt a férfi válaszolhatott volna.

 

Előző               Idő-járás főmenü            Következő

Vélemény

 

 

 
Vélemények
 
Segédanyagok
 
Index
 
Ajánlatok
 
Tira Nog
 
Saját fanfiction
 
My English fanfictions
 
Links to my English fanfictions
 
Linkek az írásaim fordításaihoz
 
Erdélyi kopó
 
Számláló
Indulás: 2005-06-17
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!