Fordította: Enelen

ántéztem: én

15. fejezet – Újra Roxmortsban

– Szóval hogyan foglalnád össze a különbséget a világos és a sötét mágia között?

Harry felsóhajtott, és megpróbálta összeszedni a gondolatait az elmúlt hetek során olvasottakról. Perselus jó sok olvasnivalót adott neki a sötét mágiával kapcsolatban: két könyvet és rengeteg cikket: minden szabadideje olvasással és jegyzeteléssel telt. De most, hogy össze akarta foglalni a lényeget, éppen a mennyiség volt, ami megnehezítette a dolgát.

– Azt hiszem, csak egy nagy különbség van közöttük – mondta végül néhány perc elteltével. – A szándék.

– Nagyon jó. Bővebben is ki tudnád fejteni?

– Hogyne. Nem beszélhetünk a mágia sötét vagy világos formájáról, mert nem maga a mágia sötét vagy világos, hanem minden a használóján múlik.

Piton összevonta a szemöldökét.

– És akkor mi van a Főbenjáró Átkokkal?

Harry meglepetten nézett rá.

– Azokról teljesen elfeledkeztem!

– Hát akkor próbálj rájuk visszaemlékezni. Biztos vagyok benne, hogy sokat olvastál róluk.

– Igen, olvastam… – Harry felhúzta a térdeit, és átkarolta őket. A nappalijukban ültek, Harry a kanapén, Perselus a kedvenc barna karosszékében. – Azt hiszem, azokkal az a baj, hogy nem tudod őket jó célokra használni. Úgy értem, nem tudsz velük semmi pozitívat elérni. Csak fájdalmat és halált.

– És mi van az Imperiussal?

Harry elgondolkodva lehunyta a szemeit.

– Az Imperius is egyfajta erőszak, azt hiszem. Az elme ellen – felnézett. – Most viszont nem értem, hogy a Tormenta miért világos átok. Hiszen csak kárt és fájdalmat okozhatsz vele!

– Nagyon jó kérdés – bólintott komolyan Piton. – Erről ugye semmit nem olvastál?

– Nem. A könyvekben csak sötét mágiáról volt szó, és a Tormentát nem találtam benne.

– Mert a Tormenta nem sötét mágia.

Harry ingerülten nézett Pitonra.

– Ezzel nem értek egyet.

– Nem kell egyetértened. A Tormenta évszázadokig világos mágia volt – illetve még mindig az. Csak ebben az évszázadban, az első háború idején vált a „Cruciatus világos verziójává”. Eredetileg tanítási célokat szolgált.

– Ó, most már tökéletesen meg tudom érteni, miért szórta rám ezt Figg! – jegyezte meg Harry gúnyosan.

– Nézd Quiet. Először is: a múltban a testi fenyítés a tanítás alapvető része volt. Másodszor: az auror tréning fizikai edzéseket is tartalmaz, hogy javítsák a jövendő auror fizikai tűrőképességét, mert el kell tudnia viselni a fájdalmat, az éhséget és a hasonló próbatételeket. A Tormenta csak egy eszköz, ami segít ezt elérni.

Harry megvonta a vállát.

– Még mindig nem értem, mi a különbség a Cruciatus és a Tormenta között.

– Rengeteg. A Tormentának nincs semmilyen fizikai utóhatása, még ismételt használat esetén sem, míg a Cruciatus idegi és izombántalmakat okoz. Arról már nem is beszélve, hogy ezek az utóhatások kumulatívak, vagyis összeadódnak, vagyis a Cruciatus ismételt használata komoly, gyakran visszafordíthatatlan mentális és fizikai zavarokat okozhat.

Harry egyenesen a szemébe nézett.

– Akkor ezért szórtad rám a másikat, mikor…?

Piton enyhén elsápadt.

– Részben igen. De más különbségek is vannak. Folytathatom?

Harry csak bólintott, mire Piton folytatta.

– A Tormentát ki lehet védeni, míg a Cruciatus és a többi Főbenjáró Átok ellen nincs védelem. Használhatsz pajzsot, hogy legyengítsd őket, de teljesen nem tudod őket megállítani.

Harry előrehajolt és bólintott.

– Harmadszor: a Tormenta átok hatását nem lehet fokozni, még más kínzóberendezések és főzetek használatával sem. Az átok nincs hatással a test idegrendszerére: egy bizonyos idő után az áldozat elveszti az eszméletét. A Cruciatus viszont, ha más átkokkal és főzetekkel együtt használják, nem engedi, hogy a megátkozott ember elveszítse az eszméletét.

– Aha – Harry mélyet lélegzett. – És mi van a többi kínzó átokkal? Azt hiszem már jó sokat ismerek közülük, első kézből.

– Nézd. Minden kínzó átok használata, a Tormentát is beleértve, szigorúan tilos és büntetett, kivéve ha tanítási célból használják. Mégsem Főbenjáró Átkok, amiket életfogytiglani azkabani fogsággal vagy a dementorcsókkal büntetnek. Mert azok természetszerűen sokkal gonoszabbak, és az azokkal okozott kárt nehezebb helyrehozni.

Harry bólintott.

– Azt hiszem, mára ennyi elég volt, Quiet. Adok neked még egy könyvet, amit jövő hétre elolvashatsz. Ha megkaptam volna azt az átkozott sötét varázslatok kivédése órát, ez lett volna az első könyv, amit elolvastatok veletek – morogta gúnyos mosollyal. – Megpróbáltam rávenni Arabellát, de neki megvan a saját elképzelése…

– És nem is rossz – jelentette ki Harry komolyan. – Igaz, hogy engem nem szeret, de majdnem ugyanolyan jól érti a dolgát, mint Lupin. Eddig soha nem hittem volna, mikor ott ültem nála a macskák között, de… egész normális.

Piton felhorkant, de végül nem tett megjegyzést. A csend egyre mélyült köztük, míg Piton végül felállt és a könyvespolchoz lépve leemelt róla egy könyvet. De mielőtt kinyithatta volna, Harry úgy döntött, hogy végre felteszi a kérdést, ami már egy hete járt a fejében.

– Figyelj, Perselus, hogyan győzöl meg egy lányt arról, hogy… hogy tetszik neked?

Piton kis híján elejtette a könyvet. Sarkon pördült, és az arca olyan mély döbbenetet tükrözött, mint még soha. Harry bután rávigyorgott, aztán zavartan fészkelődni kezdett.

– Miért kérdezed? – kérdezett vissza Piton.

– Hát… szerintem ez nyilvánvaló – mondta Harry és nyelt egyet. A zavara minden perccel tovább nőtt. – Van egy lány, és… és én nem tudom… én… – nem tudta folytatni. Az arca égővörössé vált és gyorsan elkapta a pillantását.

Közben Perselus valahogy összeszedte magát, és lehuppant kedvenc székébe.

– Nem folytathatnánk inkább a sötét mágia tanulását? – kérdezte.

Harrynek megbántva bámult rá.

– Nem vicceltem!

– Én sem. Ha szakértői segítségre van szükséged a sötét mágiával kapcsolatban, segíthetek. De nem hiszem, hogy a másik témában, a lányokkal kapcsolatban én lennék a megfelelő szakértő.

– Miért, neked a fiúk tetszenek? – bökte ki Harry mielőtt átgondolhatta volna.

– Ne legyél szemtelen, Quietus. Senki se tetszik. Már évtizedek óta.

Volt valami Piton hangjában, ami visszatartotta Harryt a további megjegyzésektől.

– Sajnálom – motyogta.  – Én csak… csak volt egy kis problémám és azt hittem, tudnál tanácsot adni.

– Mivel kapcsolatban?

– A lánnyal kapcsolatban, akit sikeresen elhidegítettem magamtól.

– Mit csináltál?

– Gyanakodtam – jelentette ki Harry szomorúan. – A vízióm óta annyira paranoiás lettem, hogy teljesen elmartam. Addig kerültem, míg végül beleunt az egészbe, és a testvérén keresztül még a karácsonyi ajándékát is visszaküldte.

Perselus felvonta a szemöldökét.

– Vagyis ő volt az a titokzatos „mások”, akinek az új baglyoddal ajándékot akartál küldeni!

– Így van. És nem akarom… elveszíteni.

– Együtt jártatok?

– Nem. Mi csak… tudod. Csak mosolyogtunk egymásra, meg ilyesmi.

Piton gonoszul elvigyorodott.

– Érdekes kapcsolat lehetett…

Harrynek elsötétült az arca.

– Ez nem nevetséges! Nem nevetségesebb, mint hogy te cölibátusban élsz! – mondta, és ezzel elfordult a tűz felé.

– Quietus!

Harry csak megrántotta a vállát.

– Nem olyan egyszerű bevallani, hogy még soha senkivel nem jártam, és te meg még ki is nevetsz!

Most Piton sóhajtott fel.

– Sajnálom. Nem akartalak megbántani. Szóval? Ki ez a lány, akit vissza akarsz szerezni?

– Leah Moon, egy ötödéves hugrabugos.

– Igen, tudom, ki az. Bájitaltanon egy kissé kétbalkezes.

– Csodálatos. Mindig azon az átkozott bájitalórádon nyújtott teljesítményük alapján ítéled meg az embereket?

– Nem – vigyorgott Perselus. – Néha teszek kivételeket, különösen, ha alkalmam adódik más helyzetekben is látni őket.

– Rendben. Szóval a tanácsod: felejtsem el, rettenetes a teljesítménye bájitaltanon, soha nem adom áldásomat a kapcsolatotokra.

– Te megőrültél. Nyugodtan járhatsz vele, ha akarsz.

– Csakhogy Ő nem akarja!

– Hát igen… – Perselus elgondolkodva dobolt az állán. – Valahogy beszélned kellene vele.

– Janus azt mondta, hogy ha a húgának csak a közelébe is megyek, megöl.

– Ó igen, Janus, a bátyja…

– Nehogy azt mondd, hogy ő profi bájitalokból, úgyhogy tökéletesen igaza van!

– Te jobb vagy, mint ő, úgyhogy mindenképpen a te oldaladon állok – csillantak fel humorosan Perselus szemei. – Mit szólnál egy közös büntetőmunkához? Asztal- és üstsikálás?

– Micsoda romantikus szituáció – nyögött fel Harry. – Jobb ötlet?

– Hé, ne hidd, hogy nekem akkora nagy kedvem van két szerelembeteg tinédzser büntetőmunkáját felügyelni! Csak úgy gondoltam, ez jó alkalmat adna rá, hogy beszélhess vele, és megoldd a problémátokat.

– Nézd, Perselus. A legnagyobb probléma az, hogy nem tudom, mit mondjak neki. „Sajnálom, de azt hittem te vagy Voldemort ügynöke, úgyhogy inkább elkerültelek?” vagy mit?

– Megpróbálhatnád Mr. Weasleyre kenni…

– És mondjam az, hogy: „Nézd, annyira felidegesített Ron viselkedése, hogy kénytelen voltalak elkerülni?” Ez se túl jó. És Janus azt hiszi, hogy Hermionéval járok.

– Hát ő éppen…

– Tudom! Ő mindig tökéletes bájitaltanon, vele jobban járnák, mint Leah-val! – kiáltott fel kétségbeesetten Harry.

– Nem. Szerintem megkérdezhetnéd inkább őt, mármint Miss Moon-nal kapcsolatban – válaszolta Piton nyugodtan. Harrynek felderült az arca.

– Ez jó ötlet.

– És mikor végre rájöttél, mit mondj neki, majd elintézem nektek azt a büntetőmunkát. Rendben?

Harry megnyugodva elmosolyodott.

– Tökéletes.

***

Harry hangos csattanással csapta be a „Látni a sötétben”-t. Ez volt az a könyv, amit Perselus javasolt neki. Most, hogy már a második fejezetet is elolvasta, Harry egyre inkább sajnálni kezdte, hogy nem Perselus kapta meg a sötét varázslatok kivédése órát. Fantasztikus könyv volt, rengeteg kérdésre választ adott – és újabbakat tett fel. De még mindig ott voltak a házi feladatai: mindjárt elsőnek a bűbájtan dolgozat az emlékezetmódosító bűbájokról.

Hirtelen eszébe jutott Lockhart. Az ő esete tökéletes példa lenne az „Exmemoriam” bűbáj rossz alkalmazásának hatásaira. Kár, hogy ő, mint Quietus Piton soha nem találkozott a férfival, így nem láthatta, amikor éppen saját emlékeit törölte Ron törött pálcájával. Harry felsóhajtott, aztán elvigyorodott, mikor egy újabb, nem ide való példa jutott eszébe. Perselus megjegyzése a Lángnyelv whisky ismételt alkalmazásáról. Igaz, ez inkább bájital-szerű… És Perselus egy másik eszmefuttatása a szexről és a feledésről sem passzol igazán a bűbájtan dolgozatba.

Ekkor újabb beszélgetés jutott eszébe: a beszélgetés, amit Perselusszal a Rémálom Kúriában folytattak, a felejtő bűbáj visszafordításáról. Megborzongott, mikor eszébe jutottak a férfi komoly szavai, hogy Perselus hajlandó lenne feláldozni az elméjét Harryért… Szörnyű lehetőség. Harry felállt, és átsétált a könyvtár bűbáj-részlegébe. Rengeteg könyv volt ott: sok szólt az emlékezetmódosító bűbájokról, de Harry nem talált semmit helyrehozásukról. Végigfuttatta ujját a könyvek során, és figyelmesen olvasta végig a címeket. Néha előhúzott egy könyvet és végiglapozta, elolvasva a fejezetek címeit, de két hosszú óra elteltével még mindig nem talált egyet sem. Felsóhajtott, és úgy döntött, Madam Cvikkerhez fordul a problémájával.

– Azt hiszem a gyógyításról szóló könyvek között találod őket, vagy talán a pszichológiánál… Ó, és ne hagyd ki a mugli pszichológia könyveket sem, különösen az amnéziáról szólók segíthetnek – válaszolt kapásból a könyvtárosnő, és így tovább, vég nélkül. Kevesebb, mint tíz perc elteltével Harrynek már legalább ötven cím volt a kezében, sőt, apjára való tekintettel Madam Cvikker még három igen nagy könyvritkaságot is hajlandó volt kiadni.

Néhány perc múlva, mikor a könyvekkel felpakolva visszaült az asztalához, Neville is visszaérkezett az üvegházból.

– A bűbájtan dolgozat? – kérdezte hitetlenkedve. – Hiszen még majdnem két hetünk van rá!

– De ha végre találtam egy témát, ami érdekel! – mondta Harry. – Mi van a te háziddal?

– Megvan – mondta Neville. – Kivéve a Patrónus átkot.

– Az egy bűbáj – javította ki Harry gondolkodás nélkül.

– Teljesen olyan vagy, mint Hermione – panaszkodott Neville. – Ő hol van? – kérdezte hirtelen.

– Nem tudom. Az általános hiedelemmel ellentétben nem velem jár – jegyezte meg savanyúan Harry.

– Tudom – válaszolta nyugodtan Neville. – De nem értem, miért viselkedsz úgy, mintha én terjeszteném a hírt.

Harry bocsánatkérő pillantást vetett Neville-re.

– Bocs. Csak mostanában volt néhány… rossz hír, semmi több.

Neville bólintott.

– Elmondod?

– Még nem. Tudom, hogy az elmúlt hetekben szemét voltam, de… de, nézd, Neville, nem mondhatom el. Talán később. Nem tudom.

– Értem, Quietus – mondta Neville nyugtató hangon. – Nem hiszem, hogy egyszerű lenne a helyzeted, és sok mindent figyelembe kell venned, nem mondhatsz el nekünk mindent, amit akarsz. De ez nem jelenti azt, hogy el kell minket kerülnöd! Azt hiszem, Aresnek is rosszul esik, hogy amikor csak megpróbál beszélni veled, észre se veszed!

– Én… én… – dadogta Harry, de nem tudta, mit mondhatna.

– Még mindig nem bízol benne?

Harry lehajtotta a fejét.

– Nem irigylem a helyzetedet – mondta végül Neville. – De nem hiszem, hogy jó ötlet, hogy elkerülsz minket. Vagy őt. Ez olyan, mintha szivatnál minket.

– Én is ugyanúgy utálom, amit teszek, mint ti – csattant fel Harry. – De nem olyan egyszerű döntenem. Attól félek, Voldemort most Perselust akarja és… – hirtelen észrevette, hogy Neville-nek elkerekedtek a szemei. – Mi az?

– Te… te kimondtad a nevét!

– Apa és az igazgató is kimondják, és engem muglik neveltek, akik nem féltek mindent a nevén nevezni!

Neville felállt.

– Jól van. Ha a jövőben szeretnél beszélni velünk…

– Hé, Neville, ülj vissza. Ne menj el. Megírhatjuk együtt az a bűbájtan dolgozatot, ha akarod.

Néhány percig csak bámultak egymásra, de végül Neville leült.

– Rendben. Most rengeteg időm van. És még azt a bájitaltan dolgozatot se fejeztem be az farkasölőfű gyógyító hatásairól.

– Ajánlhatok egy könyvet, ha akarod – tekerte szét Harry a pergamenjét.

– Semmi szükség rá. Rengeteg könyvem van. Csak túlságosan lusta voltam befejezni.

Előző               Lehulló kötelek főmenü            Következő

Vélemény