Enahma portája
Enahma portája
Nyitó
 
Magyar HP oldalak
 
Magyar HP fanfic oldalak
 
HP fórumok
 
Magyar HP virtuális közösségek
 
Angol HP oldalak
 
Angol HP fanfic oldalak
 
Legfontosabb HP fanfic közösségek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
* Lehulló kötelek
* Lehulló kötelek : 5. fejezet (1)

5. fejezet (1)

  2005.08.08. 17:30


5. fejezet – Könyvmoly

 

 

– Már megint itt vagy?

Harry felpislantott a bűbájtan könyvéből, amit éppen olvasott, miközben Ares folytatta.

– Nem volt még elég belőle?

Harry ásított egyet, és ránézett a fiúra, aki könyvtári asztala mellett állt. Szerette ezt az asztalt, ezt a helyet, elrejtve a könyvekkel teli hatalmas teremben, ezt a kicsi, biztonságos, kényelmes zugot az „arab miszticizmus” részlegben. Harry azért választotta, mert meg volt róla győződve, hogy a Roxfortból senkit nem érdekel se az arab nyelv, se a misztika, és igaza is lett. Itt védve érezte magát, és még ablak is volt itt, hogy megfelelő fényt szolgáltasson az olvasáshoz és íráshoz. Harry nyújtózott egyet, és órájára nézett. Már majdnem vacsoraidő volt. Kinézett az ablakon, és látta, hogy már besötétedett – nem meglepő, tekintve, hogy már szeptember utolsó hetében jártak. Halványan elmosolyodott, és hirtelen elhatározással becsukta a könyvet.

– Igen, azt hiszem mára ennyi elég is volt.

Ares hitetlenkedve megrázta a fejét.

– Az utolsó óra óta itt tanulsz?

Harry elkezdte visszarakosgatni a pergamenjeit a táskába.

– Jaj, dehogy. Először hazamentem a könyveimért… – legyintett egyet. Ares elvigyorodott.

– Természetesen. Azok nélkül nehezen is ment volna a tanulás – rákacsintott Harryre, aztán leült mellé. – Régebben is ennyit tanultál?

Harry elgondolkodva nézett rá.

– Nem. De most, hogy itt vagyok, és mindenki arra vár, hogy folytassam a családi sikersorozatot, attól tartok nincs más választásom. Másrészt viszont… úgyse tudok mit csinálni a szabadidőmben – vallotta be végül.

– Huh… ezzel azt akarod mondani, hogy a tanuláson kívül semmi érdekes nem jut az eszedbe?

– Annyira hihetetlen?

– Eléggé.

Harry keserűen felnevetett. Néhány hete még ugyanígy gondolta volna ő is.

– Akkor gyerünk. Csak unom itt magam.

– Tényleg? – Ares meglepettnek tűnt.

– Természetesen. Én se szeretek annyira tanulni, mint ahogy mutatom – Harry ingerültséget tettetve megrázta a fejét. – Viszont mit mondana az apám, ha idióta csínyeken törném a fejem ahelyett, hogy évfolyamelső lennék?

– Ez a legfőbb ok, amiért örülök, hogy az apám nem itt dolgozik…

Harry egyetértően bólintott, bár ő nem igazán neheztelt érte, hogy Perselus ugyanabban az épületben élt és dolgozott, ahol ő. Éppen ellenkezőleg.

És főleg azok után, hogy…

Harry megborzongott, ahogy eszébe jutott az a délután a második hét folyamán. A könyvtárba igyekezett, hogy elvégezze a házi feladatait, mikor Ron megállította az üres folyosón.

Harry nem igazán lepődött meg. Perselus szörnyen viselkedett vele bájital órán, és több mint ötven pontot levont a Griffendéltől. Mindet Ron miatt. Jó oka volt rá: Ron szabotálta a saját bájitalát, felborította Malfoy üstjét, végül pedig beledobott egy Filibuster csillagszórót Harryéba, mire az felrobbant, és az egésznek az lett az eredménye, hogy Neville néhány napra az ispotályba került. Harry sértetlenül megúszta, mert éppen lehajolt valami lepotyogott hozzávalókért, de Neville szörnyen nézett ki.

Perselus dühöngött. Fekete szemei vadul villogtak, ahogy levonta a pontokat. Aztán mindkét házat megdöbbentette azzal, hogy személyesen kísérte fel a meredtre döbbent Neville-t az ispotályba.

Szóval Ron megállította. Harry már abban a pillanatban sejtette, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Igaza lett: Ron azzal kezdte, hogy csúfneveket vágott a fejéhez (a kedvence a „sunyi mardekáros” volt, néha „piszkos mardekáros” vagy „zsíros fejű mardekáros”, bár Harry haja nem volt olyan zsíros, mint Perselusé – nem töltött annyi időt bájitalok között, mint ő). Harry képtelen volt rájönni, mit is akarhat Ron tőle. Soha semmit nem követett el ellene, éppen ellenkezőleg, megpróbálta elnyerni a barátságát – néhány nap után pedig már beérte volna a semlegességgel is, és Harry soha nem viszonozta sértéseit és támadásait… Ez alkalommal is először megpróbálta figyelembe se venni a sértő megjegyzéseket, és igyekezett barátságos maradni. Ez azonban csak még jobban felbőszítette Ront. Végül durvább lett, mit azelőtt bármikor, és Harry képébe vágta, hogy nem más, mint egy piszkos kis mardekáros, Tudjukki jövendő szolgája, gyilkos, mint az apja – ez volt az a pont, ahol Harry már nem volt képes tovább visszatartani magát: az arcába vágott, és betörte az orrát. Abban a pillanatban megbánta, de már késő volt.

Harry bármit el tudott viselni, csak azt nem, hogy Perselust bántsák. Nem. Nem érdemelte meg, hogy bántsák, hogy gyilkosnak nevezzék… úgyhogy eltörte Ron orrát. A vörös hajú fiú éppen a földön ült, kezét vérző orrára szorítva, arcán furcsa, döbbent kifejezéssel, Harry pedig éppen odahajolt, hogy felsegítse és elkísérje az ispotályba, amikor, természetesen, McGalagony megjelent az addig üres folyosón.

Harry még most is megrándult az emlék hatására. McGalagony, amint ott áll közöttük, szemét az egyikről a másikra fordítva… Nem kérdezett semmit, csak felsegítette Ront, és elküldte Madam Pomfreyhez majd a szigorú tanárnő Harryt Dumbledore irodájába kísérte.

Nem volt az esetnek egyetlen tanúja sem, csak Ron vérző és törött orra mutatta, hogy Harry ugyanolyan szörnyeteg, mint az apja. Dumbledore aztán elküldte McGalagonyt, és kikérdezte Harryt a veszekedésről. Harry azonban egyetlen szót sem volt hajlandó elárulni, csak állt ott dacos csendben, szemét a padlóra szegezve, amíg Perselus érte nem jött, és haza nem vitte.

Harry neki se akarta elmondani a történteket, de ő addig erősködött, hogy végülis megadta magát, és, bár tisztában volt a vallomása valószínű következményével, elmondta Perselusnak majdnem az egész történetet, kivéve Ron utolsó megjegyzését, mely szerint Perselus egy közönséges gyilkos.

Ez hiba volt.

A következő napon Perselus annyira szörnyen viselkedett Ronnal, hogy még a mardekárosokat is megrémítette a dühe. És természetesen az egész iskola levonta a következtetést, hogy Harry és Perselus teljesen egyformák – apja fia. Harry, a szörnyeteg eltörte osztálytársa orrát, elfogult apja pedig az áldozatot büntette a történtekért valójában felelős fia helyett.

Azóta Harry még magányosabb volt, mint azelőtt. Dühös volt Perselusra is, de teljesen meg tudta érteni a reakcióját. Perselus semmivel se tett rosszabbat, mint ő, mikor betörte Ron orrát.

A griffendélesekkel való kapcsolata teljesen hideggé és formálissá vált, még Neville-lel is, aki nem akart összeveszni egész házával egy Pitonért, sőt, a legtöbb tanáron érződött, mennyire csalódtak benne. McGalagony, Flitwick, Vector… Figg iránta érzett gyűlölete is erősödött.

Harry ekkor vonult vissza a könyvtárba. Tanulmányai elterelték gondolatait a zavaró és fájdalmas emlékeiről, csakúgy, mint a jelenről, lehetővé tették, hogy elmenekülhessen egy másik világba, ahol szabadnak érezhette magát, ahol nem voltak elvárások, előítéletek, gyűlölet és rémálmok.

Azután a végzetes veszekedés után napokig meg se próbált egyedül aludni. Nevetségesnek érezte, hogy odamásszon Perselus ágyába, és összetekeredjen mellette, de nem tehetett ellene semmit. Szüksége volt a segítségére, a jelenlétére. Olyan szörnyen egyedül érezte magát…

Úgy látszott, minden rosszul sül el, és minden még rosszabb lesz, mint azelőtt.

– Hé haver! – végül Ares hangja zökkentette ki a sötét gondolataiból. – Mi a baj?

Harry megvonta a vállát.

– Csak a szokásos.

– Hülye griffendélesek?

Harry megjátszott mosollyal válaszolt.

– Weasley volt az, nem? Muszáj mindenki dolgába beleütnie azt a törött orrát?

– Gyerünk vacsorázni – váltott témát Harry. – Éhen halok.

És ez is hazugság volt. Ő és az éhség! Nevetséges. Ares kérdően méregette.

– Quietus, ne marháskodj. Te soha nem vagy éhes. Valami baj van?

Egy aggódó barát hangja. Harry a szemébe nézett. Szeretett volna mindent elmondani neki, nyíltan, de nem lehetett. Hiszen ez itt Ares NOTT volt, két hónapja az apja egyike volt kínzóinak, egy halálfaló – vagyis nem szabad összebarátkoznia vele.

Lesütötte a szemét a földre, és nyelt egyet.

– Semmi.

Harry biztos volt benne, hogy már nem tart soká, és Ares is otthagyja. Törődésének és bizalmának állandó elutasítása Harry részéről őt is biztosan eltaszítja mellőle.

– De… kösz hogy aggódsz értem – tette hozzá Harry, képtelenül a teljes elutasításra.

Megérkeztek a nagyterem elé.

– És a te napod milyen volt? – kérdezte Harry

– Semmi érdekes. Egy kis vita Malfoyjal, aki már megint valami hülyeséget beszélt arról, hogy Tudjukki visszatért, és hogy mi a mardekárosok kötelessége – Ares megvonta a vállát. – A szokásos. Hülye kis seggfej. Én mardekáros vagyok, nem bűnöző!

Harry döbbenten meredt rá. De hiszen az apja… Nem. Nem lehet igaz. Úgy tűnt, Ares valóban nincs tisztában az apja „elkötelezettségével”. Harry már nyitotta a száját, mikor hirtelen észrevett valami mozgást a szeme sarkából. Intett Aresnek, és mindketten elhallgattak. Valaki volt ott. Harry már a derékszíjába tűzött pálcája után tapogatott…

De nem volt rá szüksége. Ron és Hermione voltak azok. Igazán… furcsa helyzetben. Harry szemei döbbentek kimeredtek, aztán megragadta Ares karját, és gyorsan elhúzta onnan.

– Hé, te tudtad? – nevette el magát Ares, amint hallótávolságon kívülre kerültek. – A kis minden lében kanál griffendéles a hülye Weasleyvel jár?

Harry magára erőltetett egy mosolyt, de belül… valahogy kiábrándultnak érezte magát. És magányosabbnak, mint valaha. De nem értette, miért. Hiszen nem akart Hermionéval járni – és mégis féltékeny volt. Féltékeny a kapcsolatukra. És most teljesen ki volt zárva belőle, annyira…

– Ares, én most… én azt hiszem, hazamegyek – mondta hirtelen.

Ares elgondolkodva mérte végig.

– Neked is tetszik az a Granger lány? – kérdezte együttérzően.

Harry megrázta a fejét.

– Nem, csak… – mit mondhatna? – Haza akarok menni – mondta újra, és hirtelen megpördülve magára hagyta Arest. Mikor látótávolságon kívül ért, kétségbeesetten futni kezdett. Örült, hogy Perselus a nagyteremben van, és vacsorázik, csakúgy, mint mindenki, és azután találkája van az igazgatóval. Egyedül akart maradni. Azt akarta, hogy békén hagyják.

Ahogy elérte a szobájukat, és bement az ajtón, ledobta a táskáját a kanapéra, hasra feküdt a földön, a kedvenc szőnyegén a kandalló előtt, és a fejét a karjára hajtva üresen bámult a lángokba. Nem sírt. Csak feküdt ott, és hirtelen fájdalmasan tudatában volt annak, mennyire egyedül van.

Harry Potterként mennyire örült volna a kapcsolatuknak! De mint Quietus Piton, tudta, hogy ezzel talán örökre elveszett a lehetőség is, hogy újra összebarátkozhasson velük.

Mostantól Quietus Piton életét kell élnie Harry Potteré helyett.

De nem akarta. Szerette volna visszakapni a korábbi életét, és nem lehetett. Annak most már örökre vége.

De hát… hogyan élhetne egy másik életet? Hiszen ő ugyanaz, vagy nem? És hogyhogy nem vette senki sem észre?

Nem. Ha őszinte akar lenni magához, ő sem ugyanaz, aki azelőtt volt. Csendes, furcsa fiú lett, tele fóbiákkal, amikről most már gyakorlatilag minden osztálytársa tudott. És az előítéletek is megtették a hatásukat. Mivel a gonosz Piton fiának tartották, tehát az is lett. Valójában nem, csak a képzeletükben, de a végeredmény szempontjából ugyanaz.

Vagyis?

Kicsoda ő valójában? A tenyerébe temette az arcát.

Állandóan ez a kérdés járt az eszében, amióta másfél hónapja megváltozott kinézettel hagyta el Perselus szobáját.

De most végre meg kell találnia a választ erre a kérdésre.

Gondolataiba merült. Tagadhatatlan, hogy ő valóban Quietus Piton. Apja Quietus Piton, anyja Lily Evans, nevelőapja pedig James Potter. Eddig világos. Ezután azonban majdnem tizenöt évig Harry Potter életét élte. A múltja Harry Potteré, a barátai Harry Potter barátai – érzései és emlékei is mind-mind Potteré. Még a közös fogságuk Perselussal is Potteré, nem az övé. Neki, mint Quietusnak nincs múltja.

De Potterrel ellentétben neki van jövője. Minden a kezében van, minden, hogy új életet kezdhessen – kivéve egyetlen dolgot: az érzéseit. Még mindig ugyanúgy érzett, mint Harry. És ennek sokkal nagyobb szerepe volt az életében, mint valaha is gondolta.

Még mindig nem tudott úgy gondolni Quietus Pitonra, mint az apjára, bár tisztelte a férfit, akiről Perselus annyit mesélt. Túlságosan is távoli volt a számára. Perselus viszont – elmosolyodott, ahogy rá terelődtek a gondolatai. Perselus megváltozott. Már az órákon is másképp viselkedett: sokkal kevésbé rosszindulatúan, kevesebb kegyetlenséggel, bár a legtöbb diák ezt észre sem vette. Harry számára pedig egyre inkább azzá lett, akije sosem volt életében: az apja. Persze Harry soha nem mondta, hogy így érez iránta. Nem volt biztos benne, Perselus örülne-e neki vagy nem. Tudta, mennyire szerette a testvérét. Talán elszomorítaná, ha ezt hallaná, de nem, Harry nem úgy gondolt rá, mint nevelőapjára. Harry szemében egyre inkább igazi apává vált, a szó minden értelmében.

Vajon a Perselus iránti érzései elegek lehetnek ahhoz, hogy új életet kezdjen? Főleg, ha később nyilvánosságra kerül, hogy nem is az ő fia, hanem a testvéréé… Akkor majd megint új életet kell kezdenie? Harry megborzongott.

HAZUGSÁGOK!

Mennyire gyűlölte ezeket a hazugságokat!

Hazudott a szavakkal, és hazudott a hallgatásával is, mint mikor eltörte Ron orrát. Egy szót se szólt Ron ellen, bár akkor talán könnyebb büntetést kapott volna… Így meg két délutánt töltött a bagolyház kitakarításával – mágia nélkül.

Ron jót mulatott, amikor megtudta.

Harry megint megborzongott.

Ekkor egy kezet érzett a vállán.

– Quiet?

Perselus volt az.

– Találkád van Dumbledore-ral – jegyezte meg Harry.

– Kimenttettem magam, mikor nem láttalak a nagyteremben.

Harry bólintott, még mindig a tenyerébe hajtott fejjel.

– Vagyis nem hagysz magamra.

– Pontosan.

– Csodálatos.

Harry nem nézett rá. A lángokat bámulta ujjai között. Perselus leheveredett mellé.

– Vagyis?

– Semmi.

– Ettél egyáltalán valamit?

– Ebédre. Meg néhány almát a könyvtárban.

– Még mindig nagyon sovány vagy.

– Nem érdekel.

– Weasley volt az?

– Nem. Illetve igen.

– Piszkálódás?

– Csókolózás.

– MICSODA?

Harry a hátára fordult, és elnevette magát.

– Nem engem, ó nagy mestere a bájitaloknak. Hermionéval csókolóztak.

Perselus teljesen megdöbbent.

– És aztán? – nyögte ki végül.

– Semmi – vonta meg a vállát Harry.

– De… ez elég ok arra, hogy ne gyere vacsorázni?

– Néha elcsodálkozok azon, hogyan lehettél az iskola egyik legjobb tanulója.

– Tiszteletlen kölyök.

– Hülye felnőtt.

Perselus hirtelen komolyan végigmérte.

– Tetszik neked Miss Granger?

Harry legyintett egyet, és átült a kanapéra. Perselus a székre ült vele szemben.

– Szent isten! Ti mind egyformák vagytok! – sóhajtott.

– Tessék?

– Ares ugyanezt kérdezte. De a válaszom: nem. Nem vagyok belé szerelmes. Csak rájöttem, hogy most már soha nem lehetek a barátjuk – magyarázta Harry.

– Miért?

– Használd a fejed, Perselus! – kiáltott fel Harry türelmetlenül.

– Próbálom. De én már olyan régen voltam tinédzser. Nem igazán emlékszem már arra az időre – Perselus a szemébe nézett. – De abban eléggé biztos vagyok, hogy az ő kapcsolatuk semmivel nem rontotta az esélyeidet, hogy összebarátkozhass velük.

– Én meg egészen biztos vagyok benne, hogy ront rajtuk – válaszolta Harry. – És rájöttem, hogy a saját életemet kell élnem.

– Nem értem.

– Quietus életét kell élnem Harryé helyett. Világos?

Perselus felsóhajtott.

– Egyáltalán nem.

– Akkor megpróbálom elmagyarázni. Nézd. Eddig úgy próbáltam élni, ebben az utóbbi két hónapban, mint Harry Potter, aki véletlenül bekerült valaki másnak a bőrébe. De ez nem megy. Én valójában Quietus Piton vagyok. Igen, én voltam Harry is, de annak már vége, talán örökre. Vagyis most már úgy kell rendeznem a dolgaimat, hogy mostantól Quietus Piton leszek. Ő leszek én. Egyébként se lehetek már soha AZ a Harry Potter. Sőt. Azt hiszem, soha többé nem leszek már Potter. Világos ez így?

Perselus bólintott. Harry halványan elmosolyodott.

– Végre.

Halk kopogás szakította félbe a beszélgetésüket.

– Szabad! – szólt Perselus.

– Jó estét! – mosolygott rájuk Dumbledore, de a szemei komolyak maradtak. – Remélem nem zavarok.

– Egyáltalán nem, Albus. Kérem, üljön le. Teát? – mikor az öreg bólintott, Perselus egy pálcalegyintéssel teát rendelt. – Miben segíthetek?

– A minisztérium úgy döntött, hogy megteszi az első háborús lépéseket.

Perselus előredőlt.

– Mit akarnak csinálni?

– Holnap egy tucat Auror jön, hogy ellenőrizzék a diákokat. És havonta megismétlik az ellenőrzést.

Perselus majdnem összecsuklott.

– Jaj ne. – A kezei ökölbe szorultak. – Szentséges ég…

Harry aggódva nézett rá.

– Mi a baj, Perselus?

Nem Perselus válaszolt a kérdésére.

– Perselus házára és rád fognak koncentrálni a leginkább – Dumbledore hangja halkan és fáradtan csengett.

Harry megrémült.

– Micsoda? – kiáltott fel. – És hogyan akarnak megvizsgálni?

– Megnézik a karodat és kikérdeznek – mondta az igazgató. – Kérlek, tűrd fel a ruhaujjadat, Harry.

– Quietus, professzor úr – javította ki Harry csendesen, de feltűrte a ruhaujját.

Karján nem volt semmi jel, de ott voltak Avery vágásainak nyomai. A bőrét teljesen elborították a hegek. Egy kicsit már halványulni kezdtek, de a mélyebbek még mindig vörösek voltak.

– Ha meglátják, meg fogják kérdezni, hol szerezted őket.

– Majd azt mondom, hogy balesetem volt – vonta meg a vállát Harry. – Mondjuk egy autóbaleset?

– Jól van. És ha eddigi életedről kérdeznének, küldd őket Perselushoz. Csak az alapvető dolgokat mondhatod el nekik.

Harry bólintott.

– És Quiet, készülj fel rá, hogy nem fognak kedvesen bánni veled – mondta Perselus szomorúan. – Rengeteg kérdést fognak feltenni rólam és arról, hogy kihez vagy lojális, és sötét varázslónak fognak tartani, hiába bizonygatod az ellenkezőjét…

– Mert a te fiad vagyok?

– Igen és nem. Minden mardekárost alaposan átvizsgálnak majd, és minden gyereket, akinek… fogalmazzunk így: gyanús rokonai vannak.

– A halálfalók gyerekeire gondolsz?

– Nem csak a gyerekeikre. Minden családtag gyanús… – válaszolt helyette Dumbledore.

– De hát ez hülyeség! – mondta értetlenül Harry. – Tudják, hogy Perselus már nem halálfaló!

Egyik felnőtt se válaszolt. Mikor Harry Perselusra nézett, az idegesen köszörülte meg a torkát.

– Nem hiszem, hogy így van, Harry. Ha hittek volna nekem, azóta már bejelentették volna azt is, hogy Black ártatlan.

Harry szemei meglepetten tágra nyíltak.

– De hiszen azt mondtad, hogy Veritaserummal kérdeztek ki… – motyogta zavarodottan.

Perselus lemondóan legyintett.

– Veritaserum… a saját szérumjaiknak se hisznek.

– De akkor… mi van, ha nem hisznek nekem? Nem hiszik el a történetemet? Elvisznek a minisztériumba, hogy…

– Nem, Quietus. Nem hagyom, hogy elvigyenek innen – mondta Dumbledore szilárdan. – De holnap nagyon, nagyon óvatosnak kell lenned. El fogják rajtad végezni a Revelo varázslatot, hogy megvizsgálják a karodat, és ha véletlenül kiszúrják azt a te híres sebhelyedet…

Harry megmerevedett.

– Jaj ne… – motyogta, és remegő ujjakkal megérintette homlokát.

– És látni fogják a nyakadon levő sebhelyeket is – tette hozzá Perselus csendesen. – A magas nyakú pulóveredet kell majd felvenned, ha nem akarod, hogy lássák.

– És azt mondta, hogy minden hónapban jönnek majd, professzor úr? – fordult Harry az igazgatóhoz.

– Valószínűleg. Már nem emlékszem rendesen. Majdnem tizenöt éve, hogy utoljára jöttek.

 

***

 

Harry érezte, hogy erős kezek ragadják meg a vállát, és az iskola kapuja felé tolják.

– Vagyis végig itt volt, Mr. Potter – mondta az auror, aki nagyon hasonlított Mordonra, csak sokkal fiatalabb és kegyetlenebb kiadásban.

Harry felkiáltott a fájdalomtól, ahogy a kezek megszorították a vállát.

– Ne is próbálj megszökni, hidd el nekem, úgysem sikerülne – a férfi rondán, gonoszul vigyorgott rá, és Harry érezte, hogy elönti a pánik.

– De… De én nem csináltam semmit – dadogta rémülten. – Én csak…

– Megölted Cedric Diggoryt, és átverted a minisztériumot a haláloddal, hogy tovább folytathasd a munkádat Tudjukki számára, annak a szemét apádnak a segítségével… Hiszen még csak nem is vagy Potter fia! Micsoda szégyen! Ha a varázsvilág megtudja az igazat a híres hősükről és arról a szajha anyjáról…

– Nem… az anyám nem szaj…

– És hallottunk a Mr. Weasley-vel való vitátokról is, aki gyanúsnak tartott téged, és arról, hogy milyen agresszíven reagáltál őszinte kérdéseire.

– Nem is kérdezett semmit! Csak csúfneveket aggatott rám, és bántotta Perselust…

– És megpróbáltad megverni, talán meg is akartad ölni…

– Nem, én…

– Még jó, hogy McGalagony professzor éppen odaért, hogy megmentse az életét!

– Nem! Ez nem igaz, ő…

– Csend legyen, Mr. Potter – vagy mondjam inkább azt, hogy Mr. Piton?

Harry a rémület könnyeit érezte a szemében, ahogy elérték a főbejáratot. Mindjárt otthagyják az iskolát, a minisztérium börtönébe viszik, ahol újra kínozni fogják…

– Ne…

Nem akart elmenni. Miért nem jön Dumbledore, hogy megmentse?

– Ne…

A nagy barna ajtók kinyíltak. A férfi keresztüllökte rajtuk Harryt.

– NEEEEE! – kiáltott fel, ahogy a földre zuhant, szemeit szorosra zárva.

– Harry, Harry, ébredj fel… – hallotta hirtelen Perselus hangját maga fölül.

– Perselus, ne hagyd, hogy a minisztériumba vigyenek! – kiáltott fel. – Kérlek, hívd Dumbledore-t!

– Nyisd ki a szemed, Harry. Itthon vagy. Senki nem akar elvinni – Harry érezte, hogy Perselus karjai köré fonódnak, és szorosan átölelik. – Csitt… biztonságban vagy. Itthon vagy, velem.

Harry lassan megnyugodott.

– Mennyi az idő? – kérdezte, mikor összeszedte magát.

– Hajnali öt van. Ma egy kicsit korán keltél –mosolygott Harryre, aki szorosan a hozzá simult.

– Nem akarom, hogy kikérdezzenek. Nem lehetnél ott velem? – motyogta bele Harry Perselus hálóingjébe.

– Nem, Harry. Egyedül kell végigcsinálod. Nekem a többi gyerekre is vigyáznom kell…

– A mardekárosaidra? – kérdezte Harry, és nyelt egyet.

– Igen. Azt hiszem, utána szükségük lesz a segítségemre.

– Értem – mondta Harry, és megpróbált felülni. – És most már elengednél végre? Ki kell mennem a fürdőszobába – mondta megjátszott ingerültséggel. – Teljesen elkényeztetsz. Ha a többiek tudnák, hogy a jó öreg bájital tanáruk időről időre Harry Pottert ölelgeti, súlyos légzési nehézségekben hunynának el.

– Nyugodjanak békében. Nem engedlek el, amíg meg nem nyugodtál.

– És mi van a szükségleteimmel? Nem tudok megnyugodni, amíg nem engedsz a vécére.

– Hülye Potter. Hát akkor menj.

– Nem vagyok Potter, Piton. És még csak nem is vagyok Harry. Quiet vagyok, a fiad, vagy nem emlékszel, APU? – Olyan jó volt kimondani ezt a szót, még ha csak játékból is…

– Heh… Az ÉN fiam… hát végül is – Perselus elvigyorodott. – Rám jobban hasonlítasz, mint Quietusra…

– Jaj ne – Harry rémülten megrázta a fejét. – Én nem vagyok olyan, mint te! – nyelvet nyújtott Perselusra, és kimasírozott a szobából.

 

***

 

Harry üresen bámult a kezében tartott Átváltoztatástan haladóknak könyvre. Már vagy ötödször olvasta ugyanazt az oldalt, de képtelen volt visszaemlékezni, miről volt szó benne.

Felsóhajtott, és visszatette a könyvet az asztalra. Ez nem fog menni. Még mindig túlságosan izgatott és ideges volt, de tudta, hogy Perselusnak a többi diákkal is kell foglalkoznia, és neki estig, vagy talán éjszakáig is várnia kell, hogy megoszthassa vele a tapasztalatait.

Valójában a kihallgatás nem volt olyan szörnyű, mint korábban gondolta, bár sokszor nyúlt a homlokához, hogy hirtelen láthatóvá vált sebhelyére simítsa a haját. Azonban egyik auror se akarta megnézni a homlokát, csak a karjait vizsgálták meg, mind a kettőt, és bár biztosan észrevették a vágásokat, nem említették őket.

A lojalitását illető kérdések is egyszerűek és gyorsak voltak, és mikor Harry elmondta, hogy a mugli nagyszülei nevelték, és anyja is mugli volt, öt percen belül elengedték.

Abban a pillanatban, hogy Harry kijutott onnan, elővette a pálcáját, és újra elvégezte a sebhelyeit eltüntető varázslatokat. Szerencsére, úgy tűnt, senki nem figyelte.

Harry nem értette a viselkedésüket. Miért bántak vele annyira tapintatosan, Perselus Piton, a volt halálfaló fiával? Félt a választól. Talán már van elég bizonyítékuk ellene, hogy elvihessék, amikor csak akarják. Ez az ötlet kissé paranoiásnak tűnt, de Harry képtelen volt elhessegetni. Hiszen ő valóban paranoiás, nem?

Újra az átváltoztatástan könyvre nézett, és koncentrálni kezdett.

„Ahhoz, hogy egy mágikus lényt más mágikus lénnyé tudjunk változtatni, tisztában kell lennünk azzal, pontosan hogyan is működik a mágiájuk. A mágia másféle mágiává való változtatása egyike az átváltoztatástan legnehezebb részeinek…

És így tovább…

Rettenetesen unalmas volt. És ez még csak az első oldal. A tizenötből, amit két nap alatt el kellett olvasniuk. És akkor még itt van a bájitaltan esszé a hippogriff toll használatáról a gyógyító főzetekben, és egy másik, a tizenkilencedik század sötét varázslóiról Binns órájára, ami a következő hétre kellett. Ahogy az RBF vizsgák egyre közelebb kerültek, a tanárok szigorúbbak és követelőzőbbek lettek. Még Perselus és McGalagony is tudták emelni az elvárásaikat, bár Harry és társai soha nem gondolták volna, hogy ez lehetséges.

Mélyet lélegzett, és elkezdett jegyzetelni a pergamenre, amikor hallotta, hogy valaki megáll az asztala mellett. Dühösen emelte fel a fejét. Ares a legrosszabbkor jött, mikor már éppen kezdte érteni, miről szól az az átkozott fejezet!

De nem Ares volt az, hanem Hermione, jól látható zavarban.

– Szia, Quietus. Nem bánod, ha ide ülök? Minden asztal foglalt…

Harry nem tehetett róla, ingerülten felcsattant.

– Ha nem zavar a jelenlétem, maradhatsz – mondta, és visszafordult a jegyzeteihez, bár hirtelen túlságosan ideges lett ahhoz, hogy figyelni tudjon rájuk. A fenébe is!

– Ezt meg miért mondtad? – kérdezte Hermione, miután leült.

– Mit? – mordult fel Harry dühösen.

– Azt a hülyeséget a jelenlétedről.

– Hiszen eltörtem a szerelmed orrát, nem emlékszel? – dőlt hátra Harry, és karjait összefonta maga előtt.

Hermione arca élénk vörös színt vett fel.

– Honnan tudsz arról, hogy a szerelmem? – kérdezte rekedten.

Harry megvonta a vállát.

– Láttalak egy folyosón csókolózni – mondta.

A lány arca még vörösebb lett, és inkább a táskájában levő könyvekkel kezdett foglalkozni. Harry elvigyorodott, és újra felkapta a tollát.

– Nem hibáztatlak, Quietus – hallotta a lány hangját, éppen mikor újra írni kezdett. Meglepetten kapta fel a fejét.

– Micsoda?

– Nem hibáztatlak. Minden nap hallhattam, miket mondott neked Ron. A helyedben talán én is azt tettem volna…

– Aha… értem – Harry nyelt egyet. – Bár az elmúlt hetekben úgy tűnt, inkább a többi griffendélessel értettél egyet.

Hermione megint elpirult.

– Izé… Azt hiszem, egy kicsit dühös voltam rád.

– Á, szóval nem tetszett Ron új arca?

Hermione elmosolyodott, és megvonta a vállát.

– Olvastad már az átváltoztatástant? – váltott témát hirtelen.

Harry bólintott.

– Éppen most kezdtem jegyzetelni.

– Tudod, az egyik részt nem egészen értem…

 

Előző                        Lehulló kötelek főmenü                        Következő

 
Vélemények
 
Segédanyagok
 
Index
 
Ajánlatok
 
Tira Nog
 
Saját fanfiction
 
My English fanfictions
 
Links to my English fanfictions
 
Linkek az írásaim fordításaihoz
 
Erdélyi kopó
 
Számláló
Indulás: 2005-06-17
 

Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal