Serpentina: a Horcruxok Voldemort érző lelkének darabkái
2005.07.25. 22:24
(Serpentina_Seriphinus 1546)
Rég jártam errefelé, gondoltam megosztom Horcrux-os lélekdarabolós gondolataimat veletek. Már a két füstkígyónál sejtettem, hogy Harryben lehet Voldemort lelkének egy része, ezért a mentális kapcsolat, párszaszó stb, de emiatt lehet az is, hogy a dementorok úgy tekintenek Harryre mint egy extra falatra...
De kezdjük az egészet Tom Riddle-vel. Amit láttunk a Pensieve-ben a 11 éves Tom Riddleről abből az jött le, hogy már gyerekként is gonosz volt, plusz hozzávehetjük az alattomos és sunyi jelzőket is. Ez az egész nem jön össze azzal, amit JKR nyilatkozott: hogy senki sem születik gonosznak. Azt is mondta, hogy a gyerekek különösen tiszták lélekben, és nagyon sérültnek kell lenniük, hogy ne így legyen.
Amit a 11 éves Tom Riddle-ből láttunk, az a beteg jelzőt nagyon szépen kimeríti. Bizony a kölöknek elkelt volna egy jó pszichiáter. Az, hogy Dumbledore elintézte egy "I decided to keep an eye on him"-mel, élete legnagyobb hibájának tartom. Azzal a mentális állapottal már 11 évesen is egy élő detonátor volt, és a Hogswartsi képzéssel Dumbledore kezébe adta az atomtöltetet is.
Dumbledore barlangbeli szavait sokféleképpen értelmezték már, nekem mikor legelőször olvastam egy dolog ugrott be rögtön: bűntudat. Lehetséges, hogy a méreg amit Dumbledore kiivott Tom Riddle bűntudata volt, amit társai megkínzása után érzett? Azt tudjuk, hogy Voldemort nem képes ilyesféle érzésekre, de ez nem jelenti, hogy gyerekként sem volt képes. Most jön a következő kérdés: miért akart egyáltalán halhatatlan lenni? Talán el akarta mindenáron kerülni a fizetséget tetteiért. Ne felejtsük el, hogy JKR hívő, és mikor a vallásáról kérdezték kikerülte a kérdést, mert ezzel túl sokat árulna el a története irányvonaláról. A Horcruxkészítés velejárója a lélek egy darabjának egy tárgyba helyezése. Szerintem jó esély van rá, hogy egy-egy ilyen alkalommal Riddle lelkének azt a darabját vetette ki magából, ami még érzett bűntudatot a cselekedetei miatt. Ha a többi Horcrux is úgy működik, mint a napló, akkor a lélekdarabon kívül emlékeket is tartalmaznak ezek. Minden egyes új Horcruxnál újabb darabokat tépett ki az amúgy is eléggé sérült lelkiismeretéből, így érte el, hogy ne őrüljön meg, de szép lassan megszabadult az egésztől, "elvesztett minden emberit magában". Ezért nem tud meghalni. Tulajdonképpen értelmezhetjük Voldemortot egy többszörösen hasadt személyiségnek, annyi különbséggel, hogy nem egy személyben lakik az összes, hanem szétszórva különböző tárgyakban, élőlényekben.
Felmerül a kérdés: miért itta meg Dumbledore a mérget, ha az tényleg a Horcrux volt? Talán mert ez volt az egyetlen mód, hogy elpusztítsa? Ebben az esetben beláthatatlan következményei lehettek volna, ha Dumbledore Voldemort lelkének egy darabjának válik hordozójává. A kettő együtt legyőzhetetlen lett volna (leginkább Gandalf és az Egy gyűrű viszonyához tudok most hasonlítani) Ezt értette meg Snape a torony tetején, és ezért ölte meg őt. Ahhoz, hogy a halálos átok működjön, halottnak kell akarni a másikat. Ha Snape mindezt megtudta a rövid szembenézés alatt (legilimencia) akkor ez elég ok arra, hogy gyűlölve a helyzetet és magát Dumbledore-it is (mert nem hagy más választást Snape-nek) de beteljesítse a fogadalmat.
(Candy Perfume Girl 1560)
Jól értelmezem, azt mondod, hogy maga a bájital volt a Horcrux, amit Dumbledore megivott, és ő tudta ezt, ezért üzent Pitonnak legilimenciával, hogy ölje meg? Szerintem ez nagyon érdekes, nem is lehetetlen ebben a formában szerintem, de nem volt túl kevés az idő erre a kommunikációra? Mert nekem nagyon úgy tűnt, hogy amikor Piton felbukkanta toronyban már elszánt volt, pontosan tudta, hogy mit fog tenni, és gondolkodás nélkül, hidegvérrel megtette.
Mindenesetre az is érdekes kérdés szerintem, hogy honnan tudott Dumbledore a barlangról és mennyit tudott róla? Azt tudta, yhog ott van az egyik Horcrux (talán kettő...), de tudhatta, hyog mi az? Tudhatta, hogy mi a bájital és mit tesz vele? és ha ign, honnan szerezhette ezeket az információkat? Piton szerezte meg esetleg? Mert ha igen, akkor ez egészen más megvilágításba helyezné az eseményeket, szeretném én is hinni, hogy Piton mégsem árulta el Dumbledore-t, de nehezen tudom....
és azt figyeltétek, hogy Harry totálisan tehetelen volt Pitonnal szemben, egyetéen átkot sem tudott ráküldeni a végén? Ilyet még nem láttunk, még Voldi ellen is tudott átkokat használni, Piton pedig az összeset kivédte méghozzá könnyűszerrel. Hogy csinálta? Az biztos, hyog ez a könyv rá akar világítani arra, hogy Pitonnak figyelemreméltó tehetsége van, jobban értett a bájitalfőzéshez, mint a Roxfortban használatos (tehát feltételezhetően maga színvonalú) tankönyv szerzője, és nem csak ahhoz, hanem az átkokhoz is, ahogy én észrevetem, nagyon nem mindennapi, hoyg valaki átkokat találjon ki, méghozzá iylen hatákoynakat.
És még valami: miért adta neki D az SVK állást??? ha az állás meg van átkozva, akkor eddig féltette Pitont, de msot már nem? és Lupint nem féltette? Miért nem kapta meg Piton az állást az 5-ben, amikor oylan szinten nem talált senkit, hogy Umbridge-et rakta be oda a minisztérium? és ha ez volt az egyik bizonyíték a setét oldal felé, hogy Dumbledore nem bízik meg benne egészen, mert nem kapja meg az állást, miért kapta meg most mégis? Én erre nem tudok magyarázatot kiagyalni, ötletek?
(Serpentina_Seriphinus 1567)
Itt jön be a képbe Regulus és az egész Black család. Tudom, hogy Tobias Snape és Eileen Prince feltűnésével az egész Black teória úgy tűnik, hogy agyon van csapva, de mi van ha mégsem? Ha csak a nevelőszülei voltak? Tudom, most mindenki sóhajt egy nagyot, hogy ez lassan a fixa ideája, talán sose növi már ki, de a felszín alatt ott volt a Snape-Black összefüggés. Narcissa egyértelműen Voldemort elé helyezte a fia jólétét Snape-hez ment segítségért. Ha Snape valóban Voldemort (vagy Dumbedore ebből a szempontból tök mindegy) embere, miért ment egyáltalán hozzá? Narcissa a testvérével szemben is titkol valamit, hiszen Bellatrix olyasvalaki, akinek a saját vére sem jelent túl sokat. Snape gondolkodás nélkül letette az első két esküt, és csak a harmadiknál tétovázott. Végül egy nagyon ügyes húzás Rowling részéről: mikor Hermione megmutatja az újságcikkeket Harrynek Eileen Prince-ről és hogy életet adott egy.... és Harry félbeszakítja: Egy gyilkosnak. Ha egy mondatot nem fejez be egy szereplő, vagy félbeszakítják, ott általában lappang valami.
Persze tudom, hogy ez mind édeskevés bizonyítékként, de ha lenne valós bizonyítékunk Snape már nem élne. Úgyhogy a teória további részében ilyen ingatag alapokra kell építenünk a tetőszerkezetet. Szóval: Regulus és Snape miután meglátták Voldemort igazi arcát, mindketten ki akartak szállni. Ez nem megy olyan egyszerűen, elkezdték kutatni a lehetőségeiket. Felfedezték Voldemort titkát a Horcruxokról ezzel meglátták az esélyüket. Nyomozni kezdtek Voldemort múltjában, szép lassan felgöngyölítették a történetét, és így kerültek a nyaklánc nyomába. Ketten mentek el a barlangba, és sikerült megszerezniük, de az ár Regulus élete volt, valószínűleg a megszerzése közben halt meg, vagy közvetlenül utána. Snape elvitte a nyakláncot Dumbledore-nak. A benne levő Horcrux elpusztítása azonban csak egy újabb életáldozattal volt lehetséges, ezt tette meg végül Dumbledore. És ezért volt elég Snape-nek egy pillantás Dumbledore szemébe, hogy megértse a helyzetet.
(Candy Perfume Girl 1568)
Elgondolkodtató, agyalni kell rajta sokat... :-)
Azt akartam még Tőled kérdezni Serpentina, hogy a 6. rész eseményei belepasszolnak-e a sakkteóriádba. Mert sajnos nem teljesen emlékszem a részletekre, de azt tudom, hyog addig OK a dolog, hogy Sirius meghal, és még az stimmel, hogy Dumbledore a huszár meghal (feláldozza magát), de a többi dolog is passzol? És mi a következő lépés?
(mondjuk azért is nehéz ezt msot levezetni, mert nem vehetjük egyértelműnek, hogy Piton melyik oldalon áll, és ebből következően melyik bábut testesíti meg. Szeretném azt hinni továbbra is, hogy Dumbledore bástyája, de mint mondtam, nehéz.)
(NevemTeve 1579) (Serpentina 1567-re)
Tudom, most mindenki sóhajt egy nagyot, hogy ez lassan a fixa ideája, talán sose növi már ki, de a felszín alatt ott volt a Snape-Black összefüggés. Ez már-már legiliemcia... tényleg erre gondoltam...
|