20. fejezet (2) --- VÉGE
2006.04.27. 15:25
A számukra kijelölt lakrész a második emeleten volt. Nagy volt, két hálószobával, két fürdővel, egy nappalival és egy főzőfülkével. Hermione, aki már két hete az iskolában tartózkodott, szépen berendezte, mialatt Perselus ausztráliai házukban maradt a gyerekekkel.
– A bájital-hozzávalóid és az egyéb holmijaid az irodádban vannak, még dobozban. Nem akartam nélküled kipakolni őket.
– Rendben. Majd én megcsinálom.
– Főzök egy teát – mondta Hermione. – Ha nem tévedek, tíz percen belül látogatóink lesznek.
Az ajtó döngve kitárult.
– Tévedtél. Nem tíz, csak egy perc volt – mosolygott Hermionéra, és szigorú arccal az ikrek felé fordult. – Mit kerestek itt?
– Pommyért jöttem, és Qui elhatározta, hogy csatlakozik hozzám.
Qui bólintott, de egyikük sem ment a kis oposszumért. A kanapéra ültek, és kezükbe vettek egy-egy csésze teát. Hermione mosolyogva egy fotelba telepedett, velük szembe, míg Perselus leült az ikrek mellé
Türelmetlenül bámultak a falon függő órára: a családi órára, amelyen több tréfás kinézetű mutató kergetőzött.
Egész pontosan öt.
Közülük négy az Otthon feliratra mutatott. Az ötödik a Munkában irányban állt, de nem sokáig. Hamarosan átugrott az Útonra, majd a kandalló hangosan felmorajlott, és egy magas alak botladozott ki belőle.
– APA!!! – kiáltotta Quirke, és az alak nyakába ugrott. – A Teszlek Süveg a Griffendélbe tett, mint anyát és téged!
Harry felvont szemöldökkel nézett rá.
– Hát ti mit kerestek itt? A hálókörletetekben kéne lennetek!
– Apaaaa – hagyta figyelmen kívül Qui Harry bosszúságát. – És Pers Hollóhátas lett!
– Engedd el a nyakamat, Qui. Ha jól emlékszem, megegyeztünk, hogy a hétvégén találkozunk.
– Minden rendben, Harry. Csak el akarták újságolni a jó híreket – mondta békítően Hermione.
– És Pommy lába eltörött, és nagypapa meggyógyította, és eljöttünk érte – hadarta a kislány.
– Én pedig vissza fogom kísérni őket a hálókörletükbe – tette hozzá Hermione.
Harry végül egy csókot nyomott a lánya homlokára, majd letette.
– Gratulálok – mondta végül. Aztán a fiához fordult és röviden megölelte.
– Büszke vagyok rád, fiam.
– Kösz, apa.
Perselus ránézett az unokájára, és látta rajta a szeretetet és csodálatot, amit az apja iránt érzett. Ők ketten, apa és fia nagyon közel álltak egymáshoz, míg Qui általában hozzá fordult azokkal a problémákkal, amiket nem tudott az anyjával megbeszélni.
– Most pedig menjetek vissza a klubhelyiségeitekbe. Ez az első napotok, és meg kell ismerkednetek az osztálytársaitokkal. Szombaton találkozunk. Ares és Ron itt lesznek, hogy üdvözöljenek Angliában. – Harry megborzongott, ahogy Ron három gyerekére gondolt, de legalább Aresnak nincs egy sem. Mardekáros barátja még mindig nem akart megállapodni. Ron azonban, mindenki meglepetésére elvette Padma Patilt, nem sokkal az után, hogy a Roxfortban végzett. Vörös hajú barátja hamarosan Neville sógora lett.
Már mindegyik Weasley megházasodott, és gyerekeik is vannak. Nincs messze az idő, mikor a Roxfortot elárasztja a Weasleyk legújabb generációja. Az első jövőre érkezik: Bill elsőszülött lánya személyében.
Harry Hermionéhoz lépett, és röviden megcsókolta.
– Perselus irodájában leszek, drága. Segítek neki kicsomagolni.
– Nem hiszem, hogy megvárlak, Harry. Tudod, holnap óráim lesznek.
– Semmi gond.
Mikor Hermione végre eltűnt a gyerekekkel és az oposszummal, Perselus mellé rogyott a kanapéra.
–Szia, apa – sóhajtotta.
– Kemény munka…?
– Nem – ásította. – Csak sok új arc. Az egyetlen, akit ismerek, az Cassia. Ja, és képzeld, Neville a kórház üvegházában és bájital-laborjában dolgozik. – Mindketten mosolyogva emlékeztek vissza egy régi beszélgetésre a laborokról és a Longbottomokról. – A többi gyógyító és ápoló teljesen ismeretlen. A legtöbbjük úgy bámul rám, mintha kiállítási tárgy lennék. Azt hiszem, el lettem kapatva otthon… azaz Ausztráliában. Túlzottan hozzászoktam, hogy normális embernek kezeljenek. Ez az állandó figyelem… az ember, aki megölte Tudodkit… évek óta nem hallottam ezt a badarságot – masszírozta meg fáradtan a nyakát.
Perselus tekintete követte a kezét, és meglepve vette észre a sebhelyek tisztán látszó fehér vonalait.
– Elfelejtetted a leplező bűbájt – mondta halkan.
– Nem felejtettem el – vont vállat Harry. – Előbb-utóbb úgyis megtudják. És nincs semmi rejtegetnivalóm.
A sebhelyekről Perselusnak eszébe jutott egy másik dolog, amit el akart mondani neki.
– Avery fia itt van a Roxfortban.
Harry arcán egy fintor tűnt fel, de gyorsan elenyészett.
– Szegény pára. Egy árvaházban nőtt fel, gondolom.
Perselus bólintott.
– A süveg a Griffendélbe tette.
Harry szemei távolivá váltak, ahogy elgondolkodott. Eltartott egy ideig, mire megszólalt.
– Örülök, hogy hallom. Nem lenne jó, ha a történelem megismételné önmagát.
Perselus felállt, és kinyújtózott.
– Na, menjünk pakolni.
– Apropó – kapta fel a fejét Harry. – Van nálad a memóriafőzetből?
– Csak a hozzávalók. Miért?
– Jó lenne kipróbálni azt a módosított ellenszert, hogy segít-e bizonyos amnéziás esetekben. Ha adnánk hozzá némi morzsolt denevérszárnyat és tarajos sül tüskét…
Harry lelkesedése Perselusra is átragadt, és izgatottan bólintott.
– Nem rossz ötlet!
Később, miután már az ellenszer a tűzön rotyogott, ismét a nap eseményeiről kezdtek beszélgetni.
– Örülök, hogy elfogadtam ezt a gyógyítói állást – mondta Harry, és kétszer megkeverte a főzetet az óra járásával ellenkező irányba.
– Azt hiszem, az eredményeid az emlékezet- és lélekgyógyászat terén rendkívüliek – mondta Perselus némi szárított aszfodélosz porítása közben.
– Cassia is ezt mondja – vetett Harry egy melegítő bűbájt a következő hozzávalóra, mielőtt belekeverte volna. – Bár még mindig csodálom, hogy visszanyerted az emlékezetedet. Úgy tudom, te vagy az egyetlen. Az én eredményeim és a szakértők együttes állítása szerint is lehetetlen.
– Ne légy nevetséges. Nem lehet lehetetlen, hiszen visszaszereztem őket. – Mindketten felnevettek. – És ha tudni akarod, számomra is csodának tűnik, hogy túlélted a dementorcsókot. Úgy tudom, te vagy az egyetlen.
Harry elvette tőle a porított aszfodéloszt, és lassan belekeverte a főzetbe.
– Még mindig azt hiszed, hogy Malfoy esküje miatt volt?
– Mi másra gondolhatnék?
– Hermione és a te szeretetedre például – felelte halkan Harry. – Emlékszem, hogy a semmiben voltam, és éreztem, hogy hívtok…
Perselus nem tudott felelni. Leült, és arcát a kezébe temette; emlékezett.
***********************************************************************
A csendes teremben nagyon hangosnak tűnt az Azonosító bűbája, és Harry teste elerőtlenedett a karjában. Megtagadta, hogy felnézzen, lehajtotta a fejét, és arcát Harry vállába temette.
Halk léptek és beszélgetés zaja kezdte megtölteni a kórházi szobát. Balján a súly szinte elviselhetetlen volt, ahol Hermione ráborult.
– Harry… – suttogta Hermione a könnyein keresztül. – Ne menj el, kérlek…
Perselus felemelte Harry testét, hogy visszategye az ágyra. Hermionénak most nagyobb szüksége volt arra, hogy átölelje, mint Harrynek. De ahogy megfordult terhével, egy rövid köhögés és egy fájdalmas nyögés megállította.
– Ne mozgass, kérlek – a hang száraz és rekedt volt. – Fáj.
Perselus úgy megrémült, hogy hirtelen elgyöngülő karjai egyszerűen elengedték Harryt, aki a földre pottyant.
A teremben mindenki döbbenten torpant meg és fordult feléjük.
Harry újra felsóhajtott.
– Harry! – sikította Hermione, és a következő pillanatban térdei mellette koppantak. De Perselus sem maradt le. Karjába vette az öntudatán lévő fiút, és az ágyra emelte.
– Harry? – kérdezte gyenge hangon.
– Vége – suttogta ő.
– Mi? Miről beszélsz? – kérdezte félve.
– A hideg. A semmi. Meghaltam?
– Nem – érkezett Sirius hangja az ágy végéből. Ahogy Perselus az ő irányába nézett, látta, hogy mindenki ott áll körülöttük.
– A Roxforban vagy, a gyengélkedőn.
– Sirius? – nyitotta ki Harry a szemeit, majd rögtön le is csukta. – Túl sok a fény!
– Hogy érzed magad? – Madam Pomfrey hangjából hiányzott a szokásos kötelességtudó él.
– A sebeim... égnek – motyogta Harry és újra kinyitotta a szemét, de ezúttal sokkal óvatosabb volt, és csak résnyire. – És szomjas vagyok.
– Természetesen – Madam Pomfrey azonnal megtalálta a szokásos magatartását, ahogy pillantása körbesöpört. – Minthogy életben van, később bármikor meglátogathatják. Most azonban kifelé!
Perselus soha nem értette, hogyan lehet a nővér ilyen hatékony, de öt perc múlva már csak hatan volt a szobában: ő, Hermione, Sirius, Armena és Anne. Poppy már azon volt, hogy ez ellen is tiltakozzon, de Perselus fagyos pillantása hallgatásra kényszerítette.
Harry megpróbált felülni. Perselus segített neki. Az első pillanatok szívszorítóak voltak.
Harry némi zavarodottsággal a szemében nézett rájuk.
– Már azt hittem, soha nem látlak titeket újra. Halottnak kéne lennem – hirtelen megakadt, és Perselushoz fordult. – Ő…ő halott? – kérdezte félelemmel.
– Igen, az. Teljes mértékben. Soha nem tér vissza – válaszolta határozottan, és átölelte. Harry megnyugodott.
– Ó.. – de ebben a pillanatban észrevette Hermionét Perselus válla fölött. A változás váratlan volt: a vér kifutott az arcából és pupillái kitágultak.
– Hermione?
Ez volt az a pillanat, mikor Perselus úgy döntött, hogy ideje egyedül hagyni őket. A többieket kihívta a folyosóra, majd becsukta a gyengélkedő ajtaját. Mikor kint voltak, Siriushoz fordult, hogy megmagyarázza a döntését, de mikor szemei találkoztak Blackéval, tudta, hogy Black tudja. Andrus lépett hozzájuk.
– Mi történt? Miért jöttetek ki?
Családi okok, gondolta magában, de hangosan csak ennyit mondott: – Menjünk az irodámba. Valamit el kell mondanom.
– Nekem is lenne némi közlendőm – felelt Andrus, és egy borítékot húzott elő a zsebéből.
– Ez egy hivatalos levél a Mágiaügyi Minisztériumból, a Mágikus Ígéretek és Eskük Főosztályáról. Mr. Boot adta oda nekem, mint Harry hivatalos ügyvédjének.
Sirius körülnézett, a folyosó még mindig túl zsúfolt volt.
– Menjünk. Nem hiszem, hogy publikus lenne a tartalma…
– Azt hiszem, kezdhetjük Andrus levelével – mondta Perselus, mikor már az irodájában ültek a kis asztal mellett. Csak hárman voltak: Armena úgy döntött, hogy nem csatlakozik hozzájuk, és Anne-nel sétára indultak a tó körül.
– Én már olvastam – kezdte Andrus. – Ez itt Draco Malfoy levele Harryhez…
– Micsoda? – ugrott talpra Perselus.
– Ülj le. Nem kell ugrálnod. Tudom, hogy rokonok vagytok, de…
– Draco meg akarta menteni Harryt – mondta elfúló hangon, de Sirius kétkedő horkantása és Andrus fintora más történetet sejtettek.
– Nem egészen ez történt, Perselus, de úgy vélem, jobb, ha magad olvasod el – nyújtotta át a levelet.
Sirius felállt, és mögé lépett, hogy a válla fölött ő is pillanthasson a levélbe.
1997. március 31.
Potter,
Ezúton tudatom veled, hogy esküt tettem anyám nevére, hogy segítek neked megölni Tom Rowle Denemet. Ezen eskün keresztül hozzád kötöm magamat, és addig a rendelkezésedre állok, amíg el nem pusztítod.
Még mindig gyűlöllek, de tegnap éjjel Tom Denem megkínozta és megölte az anyámat, mert nem csatlakozott hozzá. Mivel tudom, hogy te vagy az egyetlen, aki képes arra, hogy megölje a szörnyeteget, elhatároztam, hogy bármit megteszek, hogy segítselek ebben harcban, még ha te csak egy sárvérű boszorkány és egy ostoba aranyvérű fia vagy. Egyébként is (legnagyobb utálatomra) rokonok vagyunk, és az az ostoba Noblestone bűbáj is gyötör, hogy ne hagyjalak magadra. Ezennel megígérem, feladom ellened a bosszúmat, ha megölöd a szörnyeteget. A félvér szörnyeteget, akinél még te is jobb vagy.
Meg egy dolog, Potter. Az általam tett eskü kényszerít téged, hogy megbosszuld a halálomat, ha az szükségessé válik.
Bízom abban az ostoba Griffendéles nemességedben, hogy nem fogod helytelenül felhasználni ezt a kötést, csak arra, hogy elpusztítsd Tom Rowle Denemet.
Tied a bosszúban,
Draco Fortes Malfoy
– Bosszút akart…
Draco egész viselkedése értelmet nyert Perselus előtt. A könnyáztatta arc, az önfeláldozó gesztus… Nem arról volt szó, hogy megkedvelte Harryt vagy őt. Csupán az eskü, hogy megbosszulja az anyja halálát. A helyzet kísértetiesen hasonlított az ő egész életét megváltoztató döntésére, mikor letette az esküjét Albusnak… Megbosszulni a testvérét… semmi mást.
– Tipikusan Malfoy – motyogta mögötte Black.
– Felteszem, ez a kötés volt az, ami megakadályozta, hogy Harry a sötétségbe hulljon, és lélektelen maradjon – mondta Andrus nyugodt hangon. Sirius bólintott.
– Valóban lehetséges.
– A kis túlélő – mormolta Perselus áhítattal. De megpróbálta összeszedni magát. – Nekem is van néhány újságom.
– Jó, vagy rossz? – kérdezte Sirius, összevonva a szemöldökét.
– Attól függ – vont vállat Perselus, de nem folytatta.
– Bökd már ki – sürgette Black, és leült a szemközti fotelba.
– Miss Granger októberre vagy novemberre várja Harry gyerekét.
Andrus teljesen nyugodtan fogadta a hírt, habár ú nem állt közel Harryhez. Sirius arca viszont csúf, szürkés-zöld színt öltött.
– Jaj – volt minden, amit mondani tudott. Tíz perces néma csend után folytatta. – Valamit tennünk kell. Ha a sajtó rájön…
Perselus az unokatestvéréhez fordult.
– Megvádolhatják Harryt, amiért … lefeküdt vele?
– Attól függ, hány éves volt a lány, mikor történt – válaszolta tényszerűen.
– Tizenhat, azt hiszem.
– Akkor rendben. De Siriusnak igaza van. Ha nem akarjátok, hogy felforduljon az életetek, el kellene hagynotok Angliát egy időre…
Andrus ajánlotta, hogy költözzenek Ausztráliába. Elfogadták, és vettek egy házat Melbourne közelében. Harry itt fejezte be tanulmányait a Hopsands Mágusakadémián, míg Hermione a gyerekek miatt egy évvel később követte. Perselus tanulásra buzdította őket, így Harry végül levelezőn megkezdte gyógyítói tanulmányait. Ők ketten, a két férfi otthon maradtak a gyerekekkel, és főzeteik hamarosan világszerte ismertté váltak. Harry előbb megkapta a Bájitalok Mestere címet, mint a gyógyítóit, habár az utóbbi volt a fő szakiránya. Hermione történelmet tanult Sydneyben, egy mugli egyetemen, és miután végzett, meghívták tanítani a Hopsands Mágusakadémiára.
Ahogy telt az idő, mind egyre türelmetlenebbül várták a visszatérést, mígnem Harry elfogadta a Szent Mungó meghívását, hogy legyen a kórház egyik vezető gyógyítója. Ekkoriban azonban épp a módosított Álomtalan Álom főzettel kapcsolatos kutatásaik utolsó szakaszában jártak, és az ikrek is csak kilenc évesek voltak, ezért úgy döntöttek, hogy még további két évig várnak a visszatéréssel.
Mikor Minerva meghallotta, hogy tervezik a visszatérést, azonnal felajánlotta a mágiatörténet-tanári állást Hermionénak, és a Szent Mungo is ajánlott Perselusnak állást a kórház laboratóriumában, az intézet vezető bájitalmestere lehetett volna.
De ezen a nyáron, mikor Minerva végül küldött neki egy üzenetet, hogy a bájitaltan állás csak rá vár, ha elfogadja, minden tétovázás nélkül ezt választotta.
Hogy miért?
Mert mégiscsak a Roxfort volt a minden. Az otthon.
**************************************************************************
– Menjünk haza. Holnap dolgoznom kell, neked pedig ott az a csomó gyerek, akiket meg kell félemlítened – ragadta ki az emlékei közül Harry játékos hangja.
– Nem hiszem, hogy sikerülni fog – mosolyodott el. – Qui és Perselus is közöttük van…
– A kor meglágyított, Perselus.
– Kor? Milyen kor? – vonta fel a szemöldökét. – Még csak ötven vagyok. Te voltál, aki túl korán nagypapává tett. Még legkevesebb száz évem van hátra, már ha túlélem azt a hét évet, amíg a gyerekeid itt lesznek – dörmögte hamis bosszúsággal. – Különben sem mehetünk még. Meg kell várnunk, amíg ez az ostoba főzeted kihűl.
– Nélkülünk is nagyon szépen kihűl, Perselus. Holnap kezdhetjük a kísérleteket. Gyerünk! – Perselus mordult egyet, de feladta az ellenállást. – Egyébként eldöntötted már, mit mondasz a tanulóidnak az első órájukon? A régi szöveget? „Azért vannak itt, hogy megismerkedjenek a bájitalkészítés művészetével. Mivel itt nemigen hadonászunk a pálcával, maguk biztosan úgy vélik majd, hogy ez nem igazi mágia.”
– Hé – kiáltott fel Perselus, de Harry nem törődött vele, ment tovább.
– „Nem is várom el, hogy átérezzék, milyen csodálatos az üstben finoman fortyogó főzet fölött fodrozódó füstfelhő és az emberi véredényekben szétáradó folyadékok elmét elbódító, érzékeket elzsongító ereje…”
– Hagyd abba – morogta fenyegetően Perselus, de Harry nem vett róla tudomást.
– „Tőlem megtanulhatják, hogyan kell dicsőséget forralni, hírnevet a palackba zárni, sőt dugó alá rejteni a halált – amennyiben nem olyan tökkelütöttek, mint a tanítványaim többsége… Ó, és a Piton ikrek – a mi új üdvöskéink…”
– Harry!
– „És én, mint egy másik üdvöske, természetesen” – folytatta Harry homlokráncolva. – Nem, ez az utolsó mondat sokkal inkább illik Lockharthoz, mint hozzád. Apropó, most ő is az én egyik betegem, úgyhogy ha nem viselkedsz, helyreállítom az emlékezetét, és visszaküldöm a Roxfortba!
– Harry!
– Ugyan már, Perselus! Olyan jó lenne, ha a gyerekeim láthatnák, milyen tehetségesen is tudja alliterálni nagyapjuk a finoman fortyogó főzet fölött fodrozódó füstfelhő szavakat.
– Lehetetlen vagy – nevette el magát végül Perselus.
– Nem jobban nálad.
Perselus válaszra nyitotta a száját, de egy állkapocs-repesztő ásítás megállította.
– Igazad van – szólt végül. – Menjünk, vagy képtelen leszek elmondani azt az ostoba beszédet holnap.
– Tehát azt fogod mondani?
– Természetesen. Mi másra számítottál?
– Semmi egyébre – mondta mosolyogva Harry, és megcsóválta a fejét. – Tökéletes lesz.
Perselus játékosan hátba vágta. Harry megcsóválta a fejét, majd maga elé engedte Perselust, ahogy kiléptek az ajtón. Úgy távoztak az irodából, mint apa és fia, és őket nézve senki nem feltételezte volna, hogy valaha is mások lettek volna.
Az ajtó halkan kattant, ahogy bezárult mögöttük.
VÉGE
Most pedig kérek mindenkit, aki eddig egy szót nem szólt az egészhez: mondjon valamit. Tudom, hogy sokan olvastok, de a vélemények nagy részét alig tíz-tizenöt ember hagyta.
Tudjátok, a továbbíróknak ez az egyetlen fizetségük: a Ti hozzászólásaitok. A Merengőn és a FanFiction.neten meg lehet oldani azt is, hogy az írót beteszitek a kedvencek közé, de az mégsem ugyanaz, mintha néhány szóban elmondjátok, mit és miért szerettetek egy-egy történetben – itt, a gportálon meg nem is lehet ilyesmit.
Más: nemsokára feltöltöm egy másik, eredetileg angol nyelvű történetemet, aztán jön-jön-JÖN a legújabb, immár Félvér Herceg utáni továbbírás-regényem, aminek még nincs meg a magyar címe. Angolul Frighted with False Fire volt a címe, ami a Hamletből van, s Arany fordításában „megijedt vak tűztől” lenne, ezt viszont nem találom jó címnek.
A regisztrált látogatókat természetesen továbbra is körlevél értesíti az újabb feltöltésekről.
Enahma (Eta)
Előző A falakon túl főmenü
Vélemény
|