A Vigilae főzet ellenére Harry csaknem eszméletlen volt. Fátyol lebegett a szeme előtt, köd felhőzte az elméjét. De tudta, hogy ki kell tartania. Már olyan közel volt!

Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Perselus még mindig egyenesen ránéz, és megadja neki azt a csendes támogatást, amire szüksége van.

Megeresztett egy halvány mosolyt. Még ha meg is kell halnia, nem szegheti meg az ígéretét. Ledöntötte, ledöntötték Perselus falait. Újra egy család voltak. Igazi család. Apa és fia.

Perselus tekintete időről időre az egyik halálfalóra villant. Malfoy volt az, Harry abban a pillanatban felismerte, ahogy belépett. Az a majdnem fehér haj bárki mással összetéveszthetetlen volt. Értette és sajnálta Perselust. A férfi most nem csak őt veszíti el, hanem a keresztfiát is. Igen, még akkor is elveszíti Draco Malfoyt, ha a fiú nem fog meghalni ma éjjel. Afelől sem volt sok kétsége, ki kapja a kitüntetést, hogy végül végezzen az árulóval – még ha Malfoynak a családi bűbáj ellen kell is küzdenie. Amelyik nem volt túl erős.

A családi bűbáj ugyanis nem volt más, mint egy illúzió.

Ez a kínzás első körében jutott eszébe, mikor Perselus kiejtette az apja, Quietus nevét.

Quietusét, akit a saját családja árult el. Akit saját Noblestone anyja olyan készségesen küldött a halálba.

Így valószínűleg Draco Malfoynak is lesz elég ereje, hogy túltegye magát rajta.

Sóhajtott egyet, és Malfoy felé fordította a fejét. A szőke fiú feszültnek tűnt. Ökle olyan erősen szorult a pálcájára, hogy az ujjpercei elfehéredtek. Miért gyűlöli őt Malfoy ennyire?

Harry elfordult tőle. Most tényleg nincs szüksége arra, hogy halála előtt az ő gyűlöletét érezze. Tekintete ismét Perselusét kereste.

Ebben a pillanatban Avery befejezte a munkáját.

Harry megkönnyebbülten sóhajtott fel. Már nem maradt túl sok ideje. A halálfalók elengedték. Összecsuklott, de Perselus pulóverére esett, amit még Avery vágott le róla. A jobb kezét a ruha alá csúsztatta. A dolgok jobban alakultak, mint remélte.

– Ez itt már tényleg a vég. Perselus, figyelsz? Nem találod túl ismerősnek ezt a helyzetet?

Rohadék, gondolta Harry. Hagyd őt békén! Ölj meg engem, és legyen vége!

Perselus arca fájdalmas kifejezést öltött.

– Granger – suttogta Harry olyan halkan, hogy senki se hallja. Légzése egyenletessé vált, ahogy megérezte markában a pálca sima felületét. Ezúttal tudta, hogy nem kell attól tartania, hogy Priori Incantatemet, azaz varázs-visszajátszást okoz. A bűbáj, amit Voldemortra tervezett szórni, nem védekező bűbáj vagy ellen-átok volt. Valami teljesen más.

– Most meg foglak ölni – emelte Voldemort a pálcáját.

– Tudom – felelte Harry, és erősen összpontosított. Nem sietheti el, mivel ha túl korán mondja ki a bűbáját, a két pálca megint összekapcsolódik.

– Avada Ke…

Harry kinyitotta a száját, hogy kimondja a saját varázsigéjét, de ekkor valaki eléugrott. Voldemort már nem tudta félbeszakítani magát.

– …davra – mondta, és a következő pillanatban egy nehéz test zuhant Harryre. Valaki azonnal megragadta, és dühösen félrelökte. Felemelte a fejét, kezével még mindig pálcáját markolta, amit szerencsére senki nem vett észre.

– Draco – hallotta Perselus nyögését.

Avery letépte a maszkot a halott halálfalóról.

Harry rámeredt az ismerős, félelemmel átitatott, fiatal arcra.

Draco Malfoy volt.

*****

– Voldemort idejön? – sápadt el George.

McGalagony a fejét rázta.

– Gyorsabbnak kell lennünk náluk. Ki kell provokálnunk a halálfalók támadását, mielőtt Harry vagy én meghalunk. Akkor az ellenállás összezavarja őket – a kandallóhoz lépett, és belemarkolt a hopp-porba –, és a minisztériumi auroroknak is könnyebb dolguk lesz.

Belevágta a csillogó port a tűzbe.

– Mágiaügyi Minisztérium, Mercury McGalagony!

Egy testetlen fej tűnt fel a lángokban.

– Ó, hello, Minerva. Már vártam a hívásod!

– Mercury. Roxfortot körülvették. Mi vagyunk ma az elsődleges célpont. A támadásokat félrevezetésnek szánták. Szükségünk van a csapataitokra, hogy megtámadjuk azokat, akik bekerítettek minket, még mielőtt a Sötét Jegy megjelenik a kastély fölött.

– Hogyan? Megőrültél, Minerva?

– Voldemort egy zsupszkulcs segítségével ide készül. Szükségünk van a segítségedre. MOST!

– Nézd, Minerva…

– Mercury, hazudtam neked valaha? Szükségünk van a segítségedre. Kérlek. Most a jövőnk a tét.

Hermione még soha nem hallotta ilyen komolynak McGalagony hangját. Kétségkívül nem ő volt az egyetlen, mivel a fej a tűzben lassan bólintott.

– De ha ez csak tévedés…

– Akkor lemondok, és vállalom a következményeket.

– Akkor rendben. Én…

– Várjon! – kiáltott Fletcher, és ismét Flitwickhez fordult. – Hol van Harry és Perselus?

– Csak nem gondolod, hogy mindent elmondok! – válaszolt hidegen.

A kandallóból felhangzó moraj hátrálásra késztette Hermionét. A következő pillanatban Mercury McGalagony ott állt mellettük.

– Neem? – kérdezte kegyetlen vigyorral az arcán. – Biztos vagy benne?

Mindenki hátrébb lépett, és Flitwick megremegett.

– Mercury! – kiáltott az igazgatónő.

– Ő csak egy halálfaló, Minerva! Tormento!

– Elmondom! – sipította Flitwick. – A Rémálom Kúriában vannak!

Mercury McGalagony leeresztette a pálcáját.

– Sokkal jobb. – Az igazgatónő felé biccentett. – Majd később találkozunk, Minerva!

Amint eltűnt a lángokban, Hermione McGalagonyra nézett.

– Mercury, hogy te mekkora rohadék vagy – motyogta a fejét csóválva az igazgatónő, de hamar visszanyerte lélekjelenlétét. – Úgy vélem, a minisztériumi aurorok húsz percen belül itt lesznek. Olyan gyorsan kell cselekednünk, ahogy tudunk. Evakuálnunk kell mindenkit a pincékbe. Szeretném, ha a hatod- és hetedévesek a bejárati csarnok lépcsőjén sorakoznának, a többi tanuló azonban a pincékben várna. Miss Granger, maga menjen a Griffendélbe, George, maga hozza a hollóhátasokat, Poppy a Hugrabugot és te, Mundungus a mardekárosokat. A vésznyílások öt percen belül feltűnnek a klubhelyiségekben. Ezek a pincékbe vezetnek. Indulás! Én riasztom a kollégákat. Találkozó a bejárati csarnokban. Én a csillagvizsgáló toronyban leszek.

Hermione rohant, bár belül hatalmas fájdalmat érzett. Nem tudja megmenteni Harryt, de megmentheti a többieket.

Nem vette észre, hogy a könnyek csorognak az arcán.

*****

– Újabb mártír, hogy szánalmas életedet megmentse, Mr. Piton. Vagy hívjalak inkább Mr. Potternek? – Voldemort nem várt válaszra. – Monstro, hozz egy dementort. Ezúttal nem óhajtom valami újabb mártír miatt elveszíteni az erőmet.

Harry Perselusra nézett. A férfi döbbent pillantása még mindig Draco Malfoyra szegeződött.

Harry sóhajtott. Az események újabb váratlan fordulatot vettek. Kár, hogy ezúttal nem tudja kihasználni őket. Muszáj ennek véget vetnie egyszer s mindenkorra. Újra bujdosó lelket csinálni Voldemortból nem volt valódi megoldás.

Megmarkolta pálcáját és próbált nem gondolni a halálra. Nem lehet túl rossz. Csak néhány perc, és véget ér. Véget ér, és végre megpihenhet.

De ahogy a dementor belépett a nagyterembe, azonnal érezte, hogy ez sokkal rosszabb, mint a gyilkos átok. A rátörő szörnyű emlékek nem könnyítették meg számára, hogy eszméletén maradjon.

Látta, hogy a kör kinyílik körülötte, és mindenki olyan messzire hátrál a dementortól, amennyire csak tud.

Perselus arcszíne halványzöldre váltott. Harry nem tudta, mit érezhet, saját fájdalmas emlékei is elegendőek voltak számára.

Az anyja sikolya…

Perselus, amint törli az emlékeit…

Ron gúnyos hangja…

Avery kegyetlen nevetése…

Voldemort szavai…

Hermione undortól eltorzult arca…

Nem, koncentrálnia kell!

Kinyitotta szemét, és egyből elkapta Perselus pillantását.

– Itt vagyok, fiam – hallotta a rátörő rettegésen keresztül. – Nem vagy egyedül!

*****

– Voldemort elkapta Harryt – súgta oda Hermione Ronnak.

– Ó, ne, ne már megint – nézett rá rémülten Ron, miközben kivont pálcával álltak egymás mellett. – Hol van Piton professzor?

Hermione lehunyta szemét.

– Vele.

Ron egy pillanatra megfogta Hermione kezét, és megszorította.

– Ki fogja szabadítani, meglátod!

Hermione a fejét rázta.

– Őt is elrabolták. Nem Harryt kiszabadítani ment oda.

– De… de Flitwick professzor…

Hermione bólintott.

– Akkor… ez azt jelenti, hogy Harry meg fog halni? – kérdezte Ron egy hosszú szünet után.

– Nem tudom. Eddig mindig túlélte. Túl fogja élni. – Nagyot nyelt. – Remélem.

Váratlanul erőteljes rengés rázkódtatta meg a kastélyt.

– Nézzétek! – kiáltotta valaki az elvarázsolt mennyezetre mutatva.

A Sötét Jegy volt, ott függött fölöttük, mint a fenyegető végzet.

– Jönnek, Ron – Hermione hangja megremegett, s Ron újból bátorítóan megszorította a kezét.

– Akkor megküzdünk velük. És győzni fogunk.

De senki nem jött. Öt perc múlva a Sötét Jegy szertefoszlott a semmibe.

A csillagok fényesen ragyogtak fölöttük.

*****

Harry elszakította a tekintetét Perselusról, és lehunyt szemmel koncentrált.

A levegő körülötte hideg volt, olyan hideg… de nem maradt benne többé semmi, csak a feladat. A végső feladat. Nem szabad hibáznia. Érezte, hogy az arctalan félelem eluralkodik rajta. Közel volt, olyan közel.

Most a hátán feküdt, a keze a pálcával a feje fölött, a pulóver alatt. Úgy fordította a pálcát, hogy Voldemortra szegeződjön, és mielőtt azok a hideg ajkak megérintették volna, így motyogott:

– Animam Ligo – majd elernyedt a teste.

Megcsinálta. Voldemort lelkét hozzákötötte a sajátjához, így abban a pillanatban, mikor a dementor megcsókolja, nem csak az ő lelke fogja elhagyni ezt a világot.

*****

Perselust elöntötte a félelem, amikor a dementor Harry fölé hajolt.

A fiú a feje fölé emelte a kezét, de nem tett semmi mást.

Aztán egy vékony, kék sugár tört ki a feje alatti rongydarab alól, és mellkason találta Voldemortot.

– Harry, Harry! – kiáltott fel rémülten.

Aztán abban a pillanatban, amikor a dementor felegyenesedett, Voldemort a földre rogyott.

Perselus körül összeomlott a világ.

Aztán minden olyan gyorsan történt… Aurorok érkeztek mindenhonnan, és a halálfalók elkábultak a levegőben röpködő átkoktól, még mielőtt felfoghatták volna, mi folyik körülöttük.

Valaki kiszabadította Perselust. A következő pillanatban már Harry mellett térdelt. Látta, hogy lélegzik.

– Harry? – kérdezte bujkáló reménnyel a hangjában.

De Harry nem nyitotta ki a szemét. Mikor Perselus felhúzta az egyik szemhéját, az okát is látta. Hideg fájdalom cikázott keresztül a testén, és egy állati üvöltés tört ki belőle. Kikapta a pálcát Harry erőtlen markából, és felállt. Négy lépéssel Voldemort még szintén lélegző testéhez ért.

– Avada Kedavra – ejtette ki a szavakat, beléjük sűrítve mindazt a gyűlöletet, amit ez ellen a szánalmas kreatúra ellen érzett. Az ellen az ember ellen, ami egész életét romba döntötte, és megölt mindenkit, akit valaha szeretett. Belerúgott a hullába és elfordult.

– Mi történt? – lépett mellé egy auror.

Perselus csak a fejét rázta, és visszaült Harry mellé. Arcát annak nyirkos hajába temette, és szégyenkezés nélkül sírva fakadt. Sírt a fiúért, az elveszett jövőjükért, a saját jövőjéért ismét egyedül a sötétben.

És most nincs Dumbledore, hogy átkarolja, hogy vigasztalja.

Ezúttal jobban egyedül van, mint korábban valaha.

Előző               A falakon túl főmenü             Következő

Vélemény