– …és nem akarom végignézni, ahogy mindenkit tönkretesz, aki fontos a számomra! – ordította Sirius. Harry ökle szorosan összezárult.

– Nem tesz tönkre engem! – kiáltott vissza.

– Minden alkalommal egyre jobban és jobban ki vagy borulva, amikor hazaérsz! Nem mondd, hogy nem ő zaklat fel!

– Igen, ő volt, de nem… – kezdte Harry, de nem tudta befejezni a mondatot, mert Sirius győzedelmesen nézett rá, és félbeszakította.

– Nézd, csak azért szeretett téged, mert a családtagja voltál. Most, mivel nem győződött meg arról, hogy igazat mondasz, úgy viselkedik veled is, mint mindenkivel körülötte: rosszindulattal és elfogultsággal. Ő egy rohadék, Ha… Quietus.

– Szerencsére már csak egy rövid hét, és nem kényszerítenek tovább arra, hogy egy házban lakjam veled, Sirius! – vágott vissza Harry dühösen. – Különben is a te hibád, hogy a dolgok így alakultak! Ha nem határoztad volna el, hogy meglátogasd Dumbledore-t csak azért, mert beszélgetni akartál Quietus Pitonnal kapcsolatos gyanúdról…

– Nem azért mentem Dumbledore-hoz, hogy ilyen butaságokról beszélgessek! Azért mentem, hogy néhány Anne-nel kapcsolatos dolgot meséljek a mugli iskoláról, ahová jár!

– Akkor Remust kellet volna küldened! – kiabálta Harry. – Majdnem meghaltam, mert Malfoy lett az igazgató! Perselusnak ugyanezért nincsenek emlékei! – Harry sarkon fordult, és kiviharzott a szobából.

– Dumbledore este nyolckor érkezik. Beszélni akar veled! – kiabálta utána mérgesen Sirius. Harry még csak vissza se nézett. Ebben a pillanatban még az igazgatóra is rákiabált volna anélkül, hogy a következményekkel törődött volna.

Olyan erősen vágta be az ajtót, hogy a vakolat néhány darabkája a fejére szállingózott.

HÜLYÉK!

A lépcsők nyikorogtak a lába alatt, ahogy felrohant a szobájába magában átkozódva. Már éppen bezárta volna maga mögött az ajtót, amikor Hermione halk hangja megállította.

– Quietus, beszélni szeretnék veled.

Egy pillanatra Harry valami bántó megjegyzést akart odavetni arról, hogy Hermione és ő egy ágyban aludtak, de sikerült időben megállítania magát.

– Igen? – kérdezte fáradtan.

– Ez… fontos – motyogta Hermione bizonytalanul. – Bejöhetnék? – bólintott Harry szobája felé. – Nem akarom itt kint megbeszélni.

– Természetesen. – Csodálatos. Mire az igazgató megérkezik ők újra csak egy szobában lesznek ketten – egyedül. Ez a gondolat arra késztette, hogy alaposan megvizsgálja Hermionét.

Valójában nem tudta eldönteni, hogy Hermione szép-e vagy sem. Egyszerűen, csak… rendben volt. Harry kedvelte, vagy inkább szerette, de ez volt minden. Nem volt szerelmes belé. Vagy mégis? Mi van, ha szerelmes belé? Kényszerítette magát, hogy olyan komoly legyen, amennyire csak tud. Végül, erőteljesen megrázta a fejét.

– Mi az Quietus? Miért rázod a fejed? – kérdezte Hermione.

– Nem vagyok szerelmes beléd – válaszolta Harry elgondolkodva. Nem tudta, hogy a szavak megsértik-e Hermionét, vagy sem. A lány szemei kitágultak a meglepetéstől.

– De hát ez természetes – mondta, és mosolygott. – Barátok vagyunk.

Harry kiengedte a levegőt, amit azóta tartott vissza, amióta az első pillantást vetette Hermionéra. Visszamosolygott.

– Sajnálom, ha megsértettelek.

– Nem, nem bántottál meg – mondta Hermione, és leült Harry ágyára. – Viszont az a dolog, amiről beszélni szerettem volna Anne-nel kapcsolatos.

– Anne-nel? – Harry kíváncsi lett.

– Igen vele. Sakkoztam vele délután, és sok mindenről beszélgettünk. Történeteket mesélt a szüleivel töltött életéről és a szomszéd lányról…

– Ja, Erica, nem így hívják? – Harry eltakarta a száját, mialatt ásított.

– Igen ő. Azt hiszem ő az a lány, akit Tudod… – Harry éles pillantására gyorsan kijavította magát: – Voldemort keres.

Harry fáradsága nagyon hirtelen tűnt el.

– Micsoda? Miből gondolod?

– Nos, nézzük a tényeket. Véleményem szerint Erica is boszorkány. Nagyon sok furcsa dolgot csinált, amikről Anne is beszámolt, és ezeket nem lehet máshogy magyarázni, csak varázslattal. Másrészről ugyanabban az utcában lakott mint Anne: az Oak Crescenten. És van más bizonyítékom is. Ahogy Lupin professzor mesélte, Crack és Monstro rabolta el őt és a családját otthonról. Ha olyanok, mint a fiaik, akkor nem túl okosak. És, nézd, Anne családja az Oak Crescent 6-ban lakott, míg Erica nagyszülei az Oak Crescent 9-ben. De a szám Anne-ék házának a falán sokszor megfordult, mert csak egy szög tartotta…

Harry elsápadt.

– Úgy… úgy gondolod, hogy csak azért irtották ki a családját, mert rosszul állt a házszám? – A kérdést alig sikerült átpréselnie összeszűkült torkán. Hermione bólintott. – Szóval EZ volt az oka, hogy a két férfit Amerikába küldték: hogy megkeressék a lányt, aki visszatért a nyári szünet után.

Ijedten üldögéltek pár percig.

– El kell mondanunk Dumbledore-nak – állt fel Harry hirtelen. – Tíz percen belül itt lesz. Mi… mi csak reménykedhetünk, hogy nem késtünk még el.

Dumbledore késett. Nem érkezett meg nyolcra, és még kilenckor sem volt a Black Kúrián. Néhány rendtag megjelent vacsorára. Végül már tízen voltak. Harry csak Fletchert és Lupint ismerte, de egyszer már találkozott Dawnnal és Andrews-zal is, Dumbledore tavaly mutatta be őket, amikor megpróbálták megmenteni őt és Perselust a Rémálom Kúriából.

Ők is Dumbledore-ra vártak. Hogy elüssék az időt, néhány átváltoztató játékot játszottak, hogy Anne-t megnevettessék: a levesestányért várrá változtattak, az evőeszközöket ólomkatonákká, a tányérokat különböző fegyverekké, aztán nagy háború kezdődött az asztalon. Anne majdnem sikoltozott a nevetéstől, Sirius egy pohár borral a kanapéra ült olvasni, Lupin és Hermione mély beszélgetésbe merültek valami nagyon súlyos dologról (biztosan valami tudományos téma), Harry pedig csatlakozott Fletcherhez a játékban. A férfi fantasztikusan értett az átváltoztatáshoz: szinte bármit képes volt átváltoztatni, mindezt komoly erőfeszítések nélkül, mialatt a többiek csak kisebb és nem olyan fontos változtatásokat csináltak, így egy óra múlva Harry és Fletcher már majdnem megnyerték a háborút.

– Ön nagyszerűen ért az átváltoztatáshoz! – kiáltott fel Harry egy nagyon ügyes mozdulat után, mikor Fletcher az asztalterítő néhány ráncát sáncárokká transzformálta, amelyben az ellenség hadseregének egy része elsüllyedt.

– Az átváltoztatástan mestere vagyok, csakúgy, ahogy apád a bájitaloké – vigyorgott Fletcher büszkén.

– Akkor miért nem tanít? – kérdezte Harry kíváncsian.

– A mesteri diploma nem csak arra jó, hogy taníts. A háború előtt egy olyan cégnél dolgoztam, amelyik hulladék anyagokból bútorokat állított elő. Én voltam a vezető ellenőr: minden darabot leellenőriztem, amit készítettek hogy az átváltoztatás tökéletes és befejezett-e, hogy nem maradt-e az adott tárgynak valami jellemző tulajdonsága még az előző állapotából. Nehéz munka volt, és nem csak nagyszerű átváltoztatási készségeket követelt, de tökéletes fizikai kondíciót is. Szerettem ezt a munkát, és úgy terveztem, hogy a háború után visszatérek. – Egy rövid pillanatig Fletcher arckifejezése elszomorodott. – Arabellával – tette hozzá. Egy pillanatra szomorúság suhant át az arcán, de aztán gyorsan el is tűnt. – Másrészről McGalagony professzor nagyon jó tanár. Nem akarom elvenni a helyét.

Harry bólintott, és a háború folyt tovább. De még mielőtt le tudták volna győzni a támadókat, Dumbledore megérkezése félbeszakította a játékot.

A férfi öregnek és fáradtnak tűnt.

– Albus – kiáltott fel Fletcher. – Mi történt?

Dumbledore szinte úgy rogyott rá székre, és egy rövid pillantást vetett Blackre, aki bólintott, és Anne-nel eltűnt a lépcsőkön.

– Arcusnak volt egy kémje Voldemort csapatában. Ma ölték meg a családjával együtt. Nem volt felesége vagy gyermekei, de a szüleit és a nővérét megölték.

– Ki volt az? – kérdezte Dawn halkan.

– Nemus Flitwick.

Valaki hirtelen zihálni kezdett.

– Flitwick professzor rokona volt? – kérdezte Hermione.

– A bátyja családja. Nemus a bátyja fia volt – bólintott Dumbledore sötéten – Amikor meghallottam a híreket, meglátogattam. Rettenetesen feldúlt volt. Már nincs más családtagja, teljesen egyedül maradt. Eddig nem akart részt venni a háborús eseményekben. Most megkért, hadd csatlakozzon a rendhez. Harcolni akar.

– A bosszú veszélyes dolog, Albus – mondta Fletcher hűvösen.

– Igen, tudom – bólintott az igazgató– De már régóta kérem, hogy csatlakozzon hozzánk.

A férfi bólintott. Harry csaknem szédült.

– Flitwick professzor most veszélyben van? – kérdezte hirtelen. – Hiszen most ő is egy kém rokona…

Hermione együttérző pillantást vetett rá, de Dumbledore csak sóhajtott.

– Felajánlottam, hogy költözzön a Roxforba a nyári szünet idejére is. Eleinte vonakodott, de aztán sikerült meggyőznöm… Nem volt könnyű. – Az élet váratlanul visszaköltözött az öregember szemeibe. – De vannak egyéb rossz híreim is, uraim. Az utolsó dolog, amit a kémtől megtudtunk, hogy Voldemort valamit tervez erre az éjszakára. Egy nagyon fontos támadást egy mugli település ellen, de nem tudtunk meg semmi egyebet.

Rövid kiáltás tört fel Hermionéból. Harry meglepetten nézett rá, de hirtelen mindent megértett.

– Erica! – kiáltottak fel a következő pillanatban, és amikor mindenki várakozóan figyelt a szobában rájuk, elmesélték délutáni beszélgetésüket.

Dumbledore nem szakította félbe a meséjüket, csak a szakállát simogatta az ujjaival, és időnként egyetértően bólogatott.

– Minden egybevág. A harmadik lányt, ahogy említettem, Quietus, amikor a próféciáról beszélgettünk, Erica Knightnak hívták…

– Roger lánya – mondta hirtelen Andrews. Dumbledore bólintott.

– Igen, az övé. Nyilvánvalóan a Fidelius védelme alatt éltek az elmúlt években, így Voldemort nem kaphatta el őket Amerikában; azt hiszem ez még ugyanaz a rejtekhely és bűbáj, amit tizenöt évvel ezelőtt én magam vetettem rájuk… De nem vették figyelembe, hogy Erica nincs biztonságban a nagyszüleinél… – Dumbledore felállt. – Oda kell érnünk perceken belül. Még ha a támadás nem is a lány ellen irányul, olyan gyorsan biztonságos helyre kell vinnünk, ahogy lehet. Mundungus, neked itt kell maradnod…

– Miért? – kérdezte Fletcher.

– Szükségem van egy képzett varázslóra a gyerekekkel és Siriusszal.

Harry bosszúsan felhorkant. Gyerekek?

– Törvényesen is felnőtt vagyok – tiltakozott. A hazugságok szerint már tizenhét éves. És a valóságban is majdnem tizenhét volt! Egy héten belül!

– Törvényesen talán, de valójában nem – mondta Dumbledore, és többen bólintottak. Az igazgató közelebb lépett Harryhez. – Nem hagyhatlak itt hivatásos segítség nélkül. Ha Perselus megtudná, igen gyorsan távoznék az árnyékvilágból.

– Nem kedvel engem annyira, igazgató úr – villant szomorúság Harry szemében – És nem hiszem, hogy valaha is kedvelni fog.

– A remény hal meg utoljára – válaszolta Dumbledore halk hangon. Könnyek tűntek fel Harry szemeiben.

– Apa is ezt írta – mondta könnyeivel harcolva. Ez alkalommal az „apa” szót, biológiai apjára értette. – De a remény miatt halt meg, igazgató úr. – Megfordult és elhagyta a szobát.

Szomorúság. Szomorúság szorongatta a mellkasát.

***

Amikor csoport eltűnt, Harry lefeküdt, hogy megpróbáljon egy kicsit aludni a szokásos, éjféli látomások és rémálmok előtt, de nem tudott többet aludni egy óránál, amikor hangos zaj zavarta meg a ház általában nyugodt csendjét. Éjfél körül volt, a csapat tagjai tértek vissza. Először nem tudott felkelni, mert a szíve olyan gyorsan vert, hogy alig tudott levegőt venni. Így csak feküdt és hallgatta a különböző zsivajokat és zűrzavart az első emeletről. Valaki kiabált, egy másik ember fennhangon magyarázott valamit, az ajtókat hangos dörgésekkel csapkodták, később egy palack tört darabjaira, amikor valaki elejtette (vagy inkább eldobta? Harry nem tudta eldönteni).

– Poppy, Poppy, gyorsan!

– Nem tudom, hol lehet Dawn…

– …meg fog halni…

– Mondtam, hogy ne maradjatok a kertben! Nem volt biztonságos!

– … a pálcámat nem lehet megjavítani…

– Az ördögbe, hozzatok egy új lepedőt. Ez már teljesen véres!

– Hol vannak a fájdalomcsillapító főzetek?

–… vigyázz a lányra…

– Albus nem teheted!

– Itt van, idd meg!

–… bármelyik nyugtató főzet…

Aztán egy tipikusan női hang kezdett zokogni, amelyet Harry még sosem hallott azelőtt.

– Nagyapa, nagyapa, ne halj meg…

– MENJ INNEN, te ostoba!

– Meg fog halni!

Megint hangos ajtócsapkodás.

– El kell vinnünk a Szent Mungóba!

– Nem fogja túlélni az szállítást…

És így tovább, vég nélkül. Mire Harry leért a nappaliba, elmondhatta, hogy a káosz sokkal nagyobb volt, mint ahogy a hallásból sejtette. Majdnem minden tiszta vér volt, a díványon pedig egy öreg – és a ruháiból ítélve mugli – férfi feküdt és haldoklott Madame Pomfreyval az oldalán. A másik oldalán egy hordágyon egy rendtag feküdt nyitott szemekkel, pupilláit kitágította a fájdalom, és… volt még valaki, akit egy üres sarokba fektettek, a testét és még a fejét is egy hosszú köpeny fedte… Harry nyelt egyet. Valaki meghalt. Hermione és az ő következtetése tökéletes volt: Voldemort meg akarta támadni Oak Crescentet, és véres harc zajlott le a halálfalók és a rendtagok között.

A rövid észrevételekből és beszélgetésekből el tudta képzelni az éjszaka történéseit: a halálfalók már az Oak Crescenten voltak, amikor Dumbledore és a másik kilenc férfi megérkeztek. Voldemort követői már elkezdték a támadást a ház ellen – ez alkalommal a jó ház ellen (állítólag Crack és Monstro most nem voltak jelen a támadásnál) de a hangos recsegés, ahogy a rendtagok odahoppanáltak eléggé megzavarta őket, így Dawn be tudott törni a házba, és figyelmeztette a lakókat. A lányt és a nagyapját ki is tudta menteni, de a nagymama járásképtelen volt, és őt segítenie kellett. A halálfalók egy csoportja eközben támadta meg, és innentől kezdve senki nem tudott semmit Dawnról és az öreg hölgyről. Erica és a nagyapja is megsérült: de Erica fel tudott idézni egy pajzsot, így az ő sérülése nem volt súlyos. De az öreg haldoklott: az átok, ami a falhoz vágta, súlyos töréseket és zúzódásokat okozott a fején és gerincén. Harry látta a kétségbeesést Madam Pomfrey arcán. Tudta, hogy az öregembert már nem lehet megmenteni.

Végül Hermione volt az, aki a már-már hisztérikus lányt elvitte a haldokló nagyapjától, és az egyik hálószobába kísérte. Nem sokkal a távozása után az öreg légzése leállt. Harry megfogott egy lepedőt a székről, és a nővérnek adta, aki remegő kézzel lefedte vele a holttestet.

– Nem tudom elhinni hogy ma már ez a második – motyogta halkan. Harry kinyújtotta a kezét, és felsegítette. Ekkor a férfi a hordágyon elvesztette az eszméletét.

– Ő is meg fog halni? – kérdezte Harry erőtlenül.

Madam Pomfrey keze megremegett.

– Nem. A sérülései nagyon fájdalmasak, de nincs halálos veszélyben. Tudnál hozni nekem egy csésze teát, fiatalember?

Harry bólintott, és kiment a konyhába. Fletchert, Lupint és Dumbledore-t ott találta. Teát ittak, és mély beszélgetésbe merültek.

–… megint hárman meghaltak a rendtagok közül – suttogta Lupin gyengén, a másik kettő bólintott a szavaira – Etherny, Arabella, McDougall, Dawn, a Grey nővérek, Siriusból egy kvibli lett, Perselus majdnem használhatatlan…

– És a halálfalók száma minden egyes átkozott nappal nő – kiáltotta Fletcher sötét iróniával. – Számos elbocsátott auror közvetlenül Voldemorthoz csatlakozott… kivéve azokat, akik most a Libertyben vannak. Mondtam, hogy nem túl jó ötlet ilyen hirtelen elbocsátani őket.

– Bűnösek voltak számos ember megkínzásában, Mundugus – köhögött Lupin. Letette a bögréjét az asztalra.

– És majd lesznek új tagok. Úgy terveztem, hogy holnap bemutatom őket – mondta Dumbledore és hirtelen az ajtó felé fordult, ahol Harry ácsorgott. – Gyere be, Quietus. Teát?

– Igen, de először Madam Pomfreynek kell vinnem – mondta Harry sietősen, majd kitöltött egy bögre teát, és elhagyta a konyhát.

–… a Weasley ikrek, Charlie visszajön Erdélyből, hogy segítsen, Barney Bones és a felesége, és Cassia megint felajánlotta a segítségét, ha szükségünk van orvosra. Azt is elmondta, hogy Perselus jobban van, és ha az emlékei nem is térnek vissza még egy darabig, augusztus elsejével csatlakozhat hozzánk. Bájitalfőzési készségeit nem érintette a memóriamódosító bűbáj, még mindig olyan szakértő, akire szükségünk van.

– Ez majdnem húsz ember – mondta Fletcher.

– Tizenkilenc – tette hozzá Dumbledore – Plusz Cassia.

– Ki kell nyitnunk a nagy tűzhelyet Poppy munkaszobájában, ha sérült embereket akarunk szállítani a Roxfort a Szent Mungó között. Nem használhatunk hivatalos zsupszkulcsokat: túl sok megvesztegetés volt a múlt évben. Biztos vagyok benne, hogy Voldemortnak vannak emberei az osztályon.

– De a hopp-rendszer sem biztonságosabb – vetette ellen Lupin. – Soha nem volt az.

– Azok a tűzhelyek nincsenek bekötve a hopp-rendszerbe, Remus – magyarázta Dumbledore. – Az egy független vonal. Harold ötlete volt, hogy kiépítsük, de Quietus is sokat segített neki.

– Harold? – kérdezett vissza Lupin.

– Harold Potter, James apja, azt hiszem – mondta Fletcher, és nyújtózkodott. – És Quietus, Perselus öccse. Hihetetlen páros voltak.

– Nem is tudtam – mondta Lupin. – Én csak most léptem be a rendbe. James is tag volt?

– Csak a szülei halála után. Lily egy évvel később követte, miután Quietus meghalt decemberben. Nagyon jó barátok voltak. A halála megrázta Lilyt – magyarázta Fletcher, és Lupin komolyan bólintott.

Naná, hogy nagyon jó barátok voltak! „Barátságuk” gyümölcse éppen várakozóan állt a nyitott ajtóban.

– Én is csatlakozhatnék a rendhez? – kérdezte Harry hirtelen.

A három férfi érdeklődően nézett rá.

– Gyere be, drága fiam – mosolygott Dumbledore. – Teát?

– Igen, köszönöm – mondta Harry, de nem hagyta magát megzavarni. – Lehetnék én is a rend tagja?

– Miután végeztél – mondta Fletcher, és összevonta a szemöldökét.

– Miért? Most akarok harcolni – mondta Harry. – Készen állok rá…

– Először be kell fejezned az iskolát, Quietus – mondta Dumbledore nyugodtan. – Nem küldünk gyermekeket a háborúba.

– Nem vagyok gyerek! – Harry most már tényleg dühös volt. Ez volt ezen a napon a második alkalom, hogy Dumbledore gyermeknek hívta. – Miért bánik velem úgy, mint egy gyerekkel?

Fletcher kinyitotta a száját, hogy válaszoljon kitörésére, de Dumbledore kis intése megállította.

– Tudjuk, Quietus. De nem akarunk feláldozni téged…

– Fel kell áldozniuk engem – mondta Harry halkan. Fletcher bosszúsan horkant fel, és Lupin felhúzta a szemöldökét.

– Quietus, a prófécia magyarázata rossz is lehet. Én REMÉLEM, hogy nem kell feláldoznunk téged, REMÉLEM, hogy van más út is, hogy megint szabadok lehessünk…

– A prófécia magyarázata illett az elmúlt eseményekre. Nem tudom, miért gondolja, hogy a jövőben bekövetkező eseményekre nem illene.

– Mert a jövő nem valami határozott, állandó dolog. Számtalan különböző lehetőség van, rengeteg döntés, és neked még mindig van lehetőséged más döntést hozni, más úton továbbhaladni. Egy prófécia ismerete figyelmeztethet minket, segíthet, de egészen bizonyosan nem dönti el a végzetünket.

– Nem értek egyet – mondta Harry hevesen. – Azt hiszem a prófécia igazat mond, ez egy igazi jóslat, és nincs igazi lehetőségünk, hogy megváltoztassuk a jövőt. Minden próbálkozás a megváltoztatásra csak közelebb visz a beteljesüléshez, mint a görög tragédiákban, amelynek a szereplői éppen azért találkoznak a sorsukkal, mert el akarták kerülni bármely áron.

– Az irodalom, Quietus. Az élet nem irodalom – ingatta Dumbledore a fejét.

– Nem, nem az. Sokkal rosszabb és kegyetlenebb – értett egyet Harry, leült mellé, és kortyolt a bögréjéből.

– Ne higgyél ennyire a sorsban, Quietus. Majd meglátod, hogy az életnek megvannak a saját trükkjei. Nem vonhatsz köré határokat, mert kitör belőlük.

Harry a bögrére irányította a pillantását.

– Hiányzik Perselus – suttogta. Dumbledore Harry karjára tette a kezét, de amikor megrezzent, gyorsan visszavette.

– Nem lehetsz a rend tagja, de biztos vagyok, hogy segíthetsz Perselusnak a bájitalkészítésben – állt fel Lupin, és ismét felköhögött – Megkeresem Poppyt. Azt hiszem szükségem van a Kalapkúra Bájitalra. Megfáztam. – Amikor kiment, Fletcher némán követte.

– Nem akarok tovább hazudni neki, igazgató úr. Egyszer úgyis rájön, és akkor majd sosem nem lesz többé esélyem arra, hogy visszanyerjem a bizalmát. Kérem! – tette hozzá amikor meglátta az eltökéltséget az igazgató arcán.

– Miután elhagyja a kórházat, elmondhatsz neki pár dolgot. De nem fedheted fel valódi kilétedet.

– Tudom – mondta Harry – de úgy is ki fogja találni. Egy héten belül.

– Már egy éve játszod ezt a szerepet.

– De ő kém volt, az egyetlen akit Voldemort nem fedezett fel ezelőtt.

– Tudom.

Csönd borult a konyhára.

– Azt hiszem nem sikerült a bűbájt helyesen kiviteleznie – mondta Harry. – Nem lehet meg nem történtté tenni.

– Cassia ugyanezt gondolja.

– Perselus is.

Sóhajtottak.

– Most mit tehetünk? – kérdezte Harry végül.

Dumbledore szomorúan és őszintén nézett rá.

– Nem tudom, Harry. Nem tudom.

Előző               Lehulló kötelek főmenü            Következő

Vélemény