Fordította: patariczakat

Átnézte: enahma

18. fejezet – Büntetőmunka

Amikor beköszöntöttek a húsvéti ünnepek, Harry végre több időt tölthetett Perselusszal, bár nevelőapja legtöbbször rettentően kimerült volt. Mivel Malfoy nem akarta leleplezni magát, nem támadta őket nyíltan, de mindent megtett azért, hogy pokollá tegye életüket. Perselus majdnem minden szabadidejét azzal töltötte, hogy büntetőmunkát felügyelt, különórákat adott, főzeteket készített a gyengélkedőnek illetve minisztériumi hivatalnokok előtt próbálta tisztázni halálfaló múltját.

A tavasz végére biztossá vált, hogy az iskolaév végén Malfoy el fogja bocsátani. Szörnyű kilátás volt, de megpróbáltak nem gondolni rá. Ennek egyik oka az volt, hogy Harry egyre jobban érezte magát: egyre több időt töltött a társaival a klubhelységben és a hálótermükben. Csak kétszer kellett Perselus segítségét kérnie, mindkétszer szörnyen durva víziók után. Ezeken az éjszakákon egyetlen percet sem aludtak: beszélgettek, vagy csak élvezték a meghitt csendet.

De nemcsak Perselust fenyegette elbocsátás. Sinistra, Vector, Bimba és Binns kivételével mindenkinek át kellett adnia a helyét a tanév végeztével.

Harry komolyan gondolkodott azon, hogy iskolát vált, és ez alkalommal Perselus sem tiltakozott. Maga a Roxfort nem változott sokat, de Harry biztos volt benne, hogy az elbocsátott professzorok nélkül soha nem lenne már a régi. Megszűnne az otthona lenni, jobban, mintha elpusztult volna. Megszentségtelenítették, összemocskolták.

De azért voltak változások is. Hosszú idők óta először az aurorok szokásos látogatásuk alkalmával nem a mardekárosokra fordították a legnagyobb figyelmet, bár amikor Harry belépett a szobába a kihallgatásra, még mindig érezhette a Percy szemeiből sugárzó nyilvánvaló gyűlöletet és megvetést.

Percy tudta azt is, hogy Malfoy halálfaló, Harry ebben biztos volt. Ez persze az egész procedúra örömét elrontotta a számára: durvaságára többé már nem mondhatta, hogy a világos oldal támogatására teszi. Másrészről sok fontos dolgot megtudott Perselusról és Galvanyékról, meglepően hasonló sorsukról (hiszen mindnyájan Voldemort ellen kémkedtek), Ron viselkedéséről és Quietus reakciójáról. Így aztán csak egy sima Revelót bocsátott Harryre, tet néhány gonosz megjegyzést az elhalványult sebhelyekre, ezen felül azonban békén hagyta.

Az étkezések ideje is rövidebb lett, és további kötelező órákat csatoltak az órarendjükhöz. Ezek nem voltak igazi órák, hiszen nem tanultak semmi újdonságot, viszont ezeken alkalmával elkészíthették házi feladataikat és tanulhattak a következő órákra, mindezt tanárok felügyelete alatt, akik általában ugyanannyira unatkoztak, mint ők. Harrynek külön engedélyre volt szüksége, hogy a házidolgozataihoz szükséges kutatásokhoz hetente egyszer-kétszer meglátogathassa a könyvtárat, de még ott is tanár figyelte őket, unott szemekkel követve mozdulataikat.

A kviddics-csapatnak két alkalma volt edzeni egy héten, és még a hétvégék is annyira túlszervezettek voltak, hogy Harry alig talált időt a barátaira. Az egyetlen hely, ahol beszélgetni tudtak a hálóterem volt, mert a közös helyiségekre megfigyelő bűbájokat bocsátottak, hogy jelezzék a takarodó után kimerészkedő tanulókat.

Még a hálóhelyiségeket is ellenőrizték időről-időre, de a professzorok nem figyelmeztették az igazgatót a kihágásokról, legalábbis Perselus ezt mondta Harrynek. A tanulók élete így is elég nyomorúságos volt beszélgetés és szabadság nélkül, így legalább az éjszakai csevegéseket nem vették el tőlük.

– Valamit tennünk kell – mondta Neville egyszer, egy vasárnap este. – Ez… szörnyű! És Malfoy még a roxmortsi hétvégéket is törölte!

– Nem törölte teljesen – mondta Ron váratlanul, mire Harry felkapta a fejét. Ron általában nem vett részt a szokásos éjjeli beszélgetésekben. Lelkiismerete miatt nem érezte jól magát Harry társaságában, így igyekezett kimaradni mindenből, amiben Harry részt vett. – Láttam a fiatalabb szemetet és a haverjait arrafelé menni az apjával… – Harryre nézett. – és a tiéddel – mondta csendesen.

Harry megijedt.

– Micsoda? – kérdezte rémülten. – De…

– Nyilvánvaló, hogy a mardekárosok jobb bánásmódban részesülnek nálunk – Ron arca elsötétült az undortól.

– Biztos vagy benne, hogy Perselus velük volt? – szakította félbe Harry.

– Igen. Miért is ne lett volna ott? Mindig is tudtam, hogy a mardekárosok…

– Fogd már be! – kiáltotta Harry. Ron arca elfehéredett, ahogy leesett neki, mi zavarja Harryt.

– Ugyan, Quietus, nem úgy értettem…

– Fogd be – sziszegte Harry halkabban, de nem nyugodtabban.

– Nem, nem fogom. Nem akartalak megsérteni. Én csak… gondolod hirtelen, hogy te… ő…

– Még mindig tele vagy előítélettel – préselte ki Harry a szavakat összeszorított fogai közül. – Habár, ha egy kissé elgondolkodnál, még te is megérthetnéd. – Leugrott az ágyról, és közelebb lépett Ronhoz. –Apám ELÁRULTA Mr. Malfoy főnökét a nyáron, és napokig kínozták, többek között ez a fent említett úriember. Ezután kérlek, tartsd észben ezt a tényt is! – hangja kesernyés volt a gúnytól.

– De én… – Ron csak suttogni tudott.

– Hagyd, Quietus – hallotta Harry Neville hangját – Semmi szükség rá, hogy veszekedjetek.

Harry kiegyenesedett, és kissé félvállról felelte Neville-nek:

– Így gondolod? Mert én nem. Mindazok után, amit velem és Perselusszal tett, nincs joga így beszélni róla!

– Nem tettem semmit a drágalátos apáddal! – csattant fel Ron, de szavainak fájdalmas mellékzöngéje volt.

– Nem? –Harry összehúzta a szemeit. – És mi van azzal a veszekedéssel Hermionéval, amikor az egész Griffendél ház előtt kijelentetted, hogy ő semmi más, csak egy mocskos halálfaló? Nem gondolod, hogy ez bántó? Fájdalmas? Az után a nyár után…

– De ő nem egyedül volt ott! Harry is ott volt, és Harry nem volt olyan, mint ő, és a végén meghalt! – kiabálta vissza Ron.

– Nem Perselus hibája volt. – Harry hangja hidegen csengett.

Ron lehajtotta a fejét.

– Igen, tudom. De mégis… olyan nehéz elfogadni. Azt kívánom, bárcsak ő lett volna… – Ron hirtelen elhallgatott. Harry szívét összeszorította a fájdalom.

– Ő is ezt kívánja – mondta egyszerűen, semmibe véve Ron riadt pillantását. – Ha ez a gondolat megnyugtat, ő is ugyanezt kívánja.

– De hát miért érezne így?

Most már a hálószoba összes lakója feszült figyelemmel hallgatta őket. Hirtelen Harry rádöbbent, hogy tartozik valamivel régi és jelenlegi barátainak. Semmit sem tudtak arról, mi történt a társukkal, kivéve a tényt, hogy megölték.

– Mindent nem mondhatok el nektek, mert Perselus nem szeretné, hogy sok ember tudjon az életéről és a titkairól, de egy kis részét talán… – Ron felhúzta a lábait a mellkasához, hogy Harrynek legyen elég helye leülni mellé. Néhány pillanattal később a másik három fiú is csatlakozott hozzájuk, és várakozva néztek Harryre. Ron ágya hirtelen túl kicsivé vált.

Harry elgondolkodott, tudva, hogy különösen óvatosnak kell lennie, ha nem akarja leleplezni magát.

– Akkor történt, amikor Voldemort elkapta Pottert, és meg akarta ölni. Perselus megpróbálta megmenteni. Voldemort – Harry észrevette, hogy a társai arca megrándul, ahogy a gyűlölt nevet hallják, és ez már a második alkalom volt két percen belül. – elhatározta, hogy mindkettejüket megöli, de még szörnyűbbé és fájdalmasabbá akarta tenni a kínzásukat, így egy helyre zárta őket.

A többiek pillantása ijedtté vált, végül Seamus bökte ki:

– Tudod, Harry és az apád nem voltak… túl barátságos viszonyban

– Tudjátokki okosabb volt, mint gondolta – tette hozzá Dean. Ron elnyomott egy félmosolyt, és Harry ajkai is megrándultak, ahogy eszébe jutott, mit is érzett akkor, mikor rájött, kivel van egy cellában.

– Igen, tudom. Perselus elmondta – Harry komolyan bólintott Seamus felé. – De Tudjátokkinek más szándékai is voltak azzal, hogy összezárta őket. És napokig együtt voltak… kivéve, amikor kínozták őket.

A fiúk rémülten hördültek fel.

– Úgy érted, megverték? –kérdezte Dean.

– Igen. Leggyakrabban átkokkal, de volt, hogy fizikálisan is bántalmazták őket.

– Harryt… megverték? – Ron hangja alig volt több mint egy suttogás.

– Nemcsak megverték, és nemcsak őt. És ezek alatt a napok alatt közelebb kerültek egymáshoz, és tisztelni kezdték egymást.

– Piton tisztelte Harryt? – a gondolat még Neville-nek is sok volt.

– Azt hiszem, nem érthetjük a helyzetüket, amíg mi nem élünk át hasonlót. De Perselus valami pszichológiai tényezők hatásának tartja. Tisztelet, törődés, kötődés gyakran születik hasonló helyzetekben. Így aztán valahogy kibékültek. Vol… Tudjátokki ezzel elérte a célját.

– Állj! Nem értem – mondta Neville, és a többiek egyetértően bólogattak.

Harry mélyet lélegzett.

– Voldemort a kezdetektől tudta, hogy egy ilyen helyzetben mindenképpen közel kerülnek egymáshoz. Ezért tette őket ugyanabba a cellába. Amikor a terve működni kezdett, ellenük használta fel. Egymás kínzásával zsarolta őket.

– A rohadék… – nyögött Ron és Harry halványan mosolygott.

– Perselus Voldemortot a Legnagyobb Rohadéknak hívja…

– De akkor miért csatlakozott hozzá? – kérdezte Seamus.

– Nem hinném, hogy ez rád tartozik – vágott vissza Harry.

– Jól van, na – visszakozott Seamus. – Én csak… de ha gyűlöli őt, akkor miért… szóval.

– Tudjátokki megölte a szerelmét, és később az öccsét is.

Csönd.

– Az öccse volt az a srác, aki mindenkin túltett ebben a században, nem? – mondta Ron.

– Honnan tudod? – nézett Harry rá. Ron vállat vont.

– Binns óráiról. És Percy látta az aktáit a minisztériumban. Maximális eredménnyel tette le az RBF-jeit és a RAVASZ-ait.

– Maximális eredménnyel? – kiáltott fel Neville – Ez lehetetlen. Senki nem szerezhet maximális eredményeket ezeken a vizsgákon.

– Kivéve őt – mondta Harry és Quietus naplójára gondolt. Apja is meglepődött, amikor megtudta az eredményeit. Neville-nek igaza volt. Senkinek nem voltak hasonló jegyei a legutóbbi évszázadban. Talán persze Dumbledore-nak, de ő 150 évvel ezelőtt vizsgázott le…  – és persze Dumbledore-t – tette hozzá.

– Mardekáros volt? – kérdezte Dean.

– Dumbledore? – kérdezett vissza Harry, és Dean morgott valamit a bajsza alatt, ami nagyon erőteljesen „hülyé”-nek hangzott. Seamus vigyorgott.

Harry jókedvűen rázta meg a fejét – Nem, Quietus hollóhátas volt.

– Csodálkozom, hogy a Teszlek Süveg téged nem a Hollóhátba tett – mondta Neville – Sokkal jobban illenél oda. De a Süveg még csak nem is gondolkodott.

Harry vállat vont.

– Dumbledore azt mondta, Piton professzor hozta vissza Harryt… onnan – tért vissza Ron a félbeszakadt beszélgetéshez.

– Igen. – mondta Harry. – Perselus megpróbálta megmenteni egy teljesen reménytelen helyzetben egy tökéletesen őrzött börtönből. Majdnem sikerült is. De ellenségeik létszámfölényben voltak, és megölték Pottert, amikor az szembeszállt a dementorokkal. Perselus úgy cipelte vissza a karjában a Roxfortba. Teljesen ki volt borulva. Ha én nem lettem volna, nem biztos, hogy túléli – fejezte be Harry.

– És mit… tett vele Malfoy? – kérdezte Seamus óvatosan.

– Fizikailag kínozta – válaszolta Harry, nem részletezve tovább – Habár unokatestvérek és barátok voltak több mint húsz évig, és ő Draco Malfoy keresztapja.

– Ez azt jelenti, hogy Malfoy rokona vagy? – hökkent meg Dean.

– Igen azt, de még én is rokona vagyok a Malfoy családnak – sietett Neville Harry segítségére. – Tudjátok, az aranyvérű mánia…

– Engem nem hat meg túlságosan – mondta Harry. – Ki nem állhatom azt a beképzelt seggfejet. Nem is szólva arról, ahogy Perselusszal viselkedik …

Neville izgatottan ragadta meg Harry kezeit.

– És hogyan… viselte apád azt a tényt, hogy az igazgató az ő kínzója volt? Hogyan mehet vele bárhova is?

– Gyakran nem azt tesszük, amit szeretnénk, Mr. Longbottom, hanem azt, amit kell. – Perselus hangja fáradt volt, de Harry szíve egyből hatalmasat dobbant. Talpra ugrott, szemei megkönnyebbüléstől és örömtől csillogtak.

– Visszajöttél!

– Természetesen – forgatta a szemét Perselus. – És a beszélgetésnek vége. Ágyba! Mindenki! Quiet, te gyere velem egy kicsit, kérlek.

Harry belebújt a papucsába, és követte a magas férfit a klubhelyiségbe, amíg a többiek szófogadóan visszatértek az ágyaikba.

– Kérlek, ne vegyél el pontokat! – suttogta Harry Pitonnak, amikor lefelé haladtak a csigalépcsőn.

– Nem állt szándékomban – mondta Perselus. Amikor a klubhelyiségbe érkeztek komoly arckifejezéssel fordult Harry felé. – Mit mondtál nekik?

– Miről? – kérdezte Harry.

– Rólam. És Malfoyról.

Perselus mérges volt.

– Semmi részleteset. Kérdeztek… Harryről – motyogta. – Muszáj volt mondanom valamit. Mit akart tőled Malfoy? – váltott témát.

Piton gúnyosan mosolygott.

– Csak néhány baráti tanácsot adni, hogyan viselkedjem, aztán megfenyegetett…

Harry a vállára tette a kezét. Találkozott a pillantásuk. Megdöbbent, amikor észrevette, hogy nem sokkal alacsonyabb Perselusnál.

– Túléljük.

– Meg akarnak ölni minket, mégpedig a halálfalók teljes gyülekezete előtt, hogy megmutassák, mi lesz az árulók sorsa, Quiet.

– De Malfoy nem vitt Voldemort elé! – suttogta Harry.

– Azt mondta, Voldemortnak van ideje. Június végén el kell hagynom az iskolát. Majd akkor elfognak. Nem akarják veszélyeztetni Malfoy igazgatói pozícióját.

– Szóval, amíg az iskolában vagyunk, addig biztonságban lehetünk – vonta le a következtetést Harry.

– Nem tudom – Perselus arckifejezése bizonytalanná vált. – Volt valami Malfoy viselkedésében… Hazudott. Legyél NAGYON óvatos!

Harry csöndesen bólintott.

– És most ágyba! – Perselus gyorsan belekócolt Harry hajába. – Aludj jól.

Harry nem akart visszatérni a hálóterembe, ezért inkább a fürdőbe ment, és leült a padra, ahová a talárjaikat szokták tenni, hogy gondolkodjon.

Szóval Voldemort megint el akarja kapni. Talán… ez lesz az a lehetőség, amikor szembenézhet vele, feláldozhatja magát, és megmentheti a varázslóvilágot ettől a szörnyetegtől.

De nem akart meghalni. Nem akarta feláldozni az életét. Hiszen még csak tizenöt éves!

Harry a falnak dőlt, és elöntötte a kétségbeesés.

Soha nem akarta ezt a sorsot. Egy normális, teljesen hétköznapi életet akart, normálisat, a szokásos fájdalmakkal, csalódásokkal, semmi egyebet.

Élni akart. Kétségbeesetten akart élni, habár nem mindenáron, de mégis…

A fürdőszoba fala jeges volt a háta mögött, a vékony pizsamában teljesen átfázott, és úgy érezte, hogy ég a bőre. Dideregni kezdett, de nem törődött vele.

Minden olyan távolinak és idegennek tűnt. Annyira szürreálisnak.

Hát nem szenvedett eleget a nyáron? Az elmúlt 15 évben?

A pad egy kicsit megingott. Harry felemelte a fejét a térdeiről és a másik fiú felé fordult, aki leült mellé.

– Mit akarsz, Weasley? – kérdezte, de hangja túl rekedt volt ahhoz, hogy élesnek hangozzon.

– Nem jöttél vissza. Féltem, hogy…

– Féltél! – hördült fel gúnyosan Harry.

– Igen, részben – Ron a nedves padlóra fordította a tekintetét – És csak… szerettem volna… – nem tudta folytatni.

– Nyögd már ki! – mondta Harry türelmetlenül.

– Mit akart Malfoy Piton professzortól? Megfenyegette?

Harry nem válaszolt, csak hidegen nézett rá.

– Nézd. Látom, hogy ki vagy bukva… – próbálkozott Ron.

– Nem a te dolgod – Harry hangja még hidegebb lett.

– Igen… de nem. Nézd… – Ron nyilvánvalóan zavarban volt. Harry mérges lett és fel akart állni. – Ne! Várj, kérlek, csak egy pillanatra.

A hangjából áradó kétségbeesés Harryt megállította a mozdulat közben. Visszahuppant a padra.

– Rendben. De csak most. Beszélj.

– Jó. Nézd. Az apád kém volt. Ez nem azt jelenti, hogy Tudodki bosszút akar állni rajta? Anya beszélt a… rokonainkról. Galvanyékról. Azt mondta, hogy Tudod…. Vol-Voldemort – Ron megállt egy pillanatra – megölte a gyerekeiket, hogy elrettentse a többieket a kémkedéstől. Ez… – megint abbahagyta – Ez azt jelenti, hogy most téged, vagyis benneteket is el akar kapni…

– Pontosan – mondta Harry és felállt. Nem akarta folytatni a beszélgetést.

– De már egyszer elkapott, nem? – Ron tovább folytatta, és szintén felállt. – Megpróbált már megölni, nem? Ő tehet a sebeidről, nem igaz?

Harry megfordult, elkapta Ron pizsamáját, és az arcába sziszegte.

– Ez nem a te dolgod, Weasley!

– Én csak bocsánatot akartam kérni, mert ha Tudodki… – hadarta.

– Bárki is tehet a sebhelyeimről, nem állt jogodban kínozni engem. Miért gondolod, hogy ha csak balesetem volt, kisebb a felelősséged? – Harry hirtelen túl gyengének érezte magát a további vitához. – Soha nem adtál lehetőséget, hogy bizonyíthassak. Az első pillanattól kezdve gyűlöltél, csak azért, mert az apámat is utáltad. Még mindig gyűlölsz engem, minket, és ha most beismerem, hogy Voldemort tehet a sebhelyeimről, még inkább gyűlölni fogsz, csak mert mi túléltük és Potter nem.

– Nem gyűlöllek! – kiáltott vissza Ron.

– Csak azért jöttél, hogy megnyugtasd a lelkiismereted – mondta Harry, és a hangja hirtelen gyengévé vált. – Mindent megteszel, hogy megnyugtasd magad, Weasley. Nem miattam bánod, amit tettél, hanem magad miatt, hiszen majdnem gyilkossá váltál. Nem kedvelsz jobban, mint azelőtt, soha nem próbáltál megérteni engem vagy Perselust. Éppen ellenkezőleg, még mindig okokat keresel, hogy továbbra is gyűlölhess minket. És most mentségeket keresel arra, amit tettél. De nem fogsz találni. Perselus sok-sok éve már a világos oldalon áll. Dumbledore kémje volt már az előző háborúban is. Még Potter bőrét is mindig megpróbálta menteni… nem, ez nem fontos. Ami pedig engem illet, én soha nem voltam sötét varázsló. Soha nem tettem semmit ellened. Soha nem akartam elvenni a barátnőd. Csak azt akartam, hogy hagyjál békén – fejezte be, és határozottan indult az ajtó felé.

– Meg tudod bocsátani, amit tettem? – kérdezte Ron halkan mögötte.

– Megbocsátok, ha a bocsánatkérésed több lesz, mint egy gyenge kísérlet, hogy magadat igazold! – nézett vissza Harry, és elhagyta a szobát.

Előző               Lehulló kötelek főmenü            Következő

Vélemény