Harry földet szórt a növény köré és megkockáztatott egy pillantást az asztal másik felére. Bimba professzor őt és Neville-t Hannah-val és Leah-val párosította össze, és Leah most éppen vele szemben dolgozott. Selymes haját lófarokba kötötte, hogy ne zavarja a munkájában, de néhány tincs kicsúszott a copfjából és az arcába hullott. Harry alig bírta megállni, hogy ne nyúljon oda, és ne simítsa vissza a mahagóni hajfürtöket a füle mögé.

Egy könyök fúródott az oldalába.

– Quietus! – sziszegte Neville figyelmeztetően.

Harry gyorsan a növényre fordította a figyelmét, és érezte, hogy vér tódul az arcába. Áthajolt az asztalon egy újabb tálért, és egy újabb zsák földet szórt az asztalra. Mikor a következő növényért nyúlt, a szeme sarkából látta, hogy Leah is ezt teszi. De mielőtt még elránthatta volna a kezét, a kezeik egymához értek.

Leah felkapta fejét, és gyilkos pillantást vetett Harryre, aki erre, ha lehet, még jobban elvörösödött.

– Sa-sajnálom – nyelt egyet, és megpróbálkozott egy mosollyal. Ez csak tovább rontotta a dolgot. Leah nézése még élesebbé vált, ami elkeserítette Harryt, de azért néhány pillanatig még nézte a lányt. Végül felsóhajtott, és felkapott egy másik cserepet.

Biztos volt benne, hogy valaki megátkozta. Egész élete szerencsétlen volt, de a folytatás semmivel sem ígérkezett jobbnak.

A keresztapját a Liberty-be vitték, az új varázslóbörtönbe, ismét csak tárgyalás nélkül. A Próféta majdnem az egész címoldalt ennek az ügynek szentelte, azt írták, hogy még aznap megfosztották a mágiájától, csakúgy, mint Ares apját, és ő nem tehetett ellene semmit. Sirius most nem több, mint egy egyszerű kvibli, és emiatt még Dumbledore-t is felfüggesztették… Az ő ügyében a jövő héten születik majd meg az ítélet… Harry néha úgy érezte, hogy nem bírja már elviselni, ami vele történik. Ez most éppen ilyen eset volt.

Ráadásul Perselus megosztotta vele az új igazgató személyét illető gyanúját, és Harry rosszul lett, ahányszor az jutott eszébe, hogy Lucius Malfoy lehet a Roxfort új igazgatója. Draco Malfoy már most úgy viselkedett, mintha az apját már meg is választották volna, bár a másik jelölt McGalagony professzor volt, és, legalábbis elméletben, jó esélye volt az idősebbik Malfoyjal szemben. De Harry látta a tanárok arcán, hogy ők is osztoznak Perselus rossz előérzetében, és egyikük sem örül a változásnak. Az órákon magasra csapott a feszültség, és Harry alig bírta ki a dupla bájitaltant Perselusszal, aki ötven pontot is levont a két háztól (természetesen negyvenet a Griffendéltől, tizet a Mardekártól).

Harry öt nap büntetőmunkát szerzett a sötét varázslatok kivédése órán, mert képtelen volt megválaszolni egy kérdést (nem figyelt oda, gondolatai teljesen máshol jártak), és még Hagrid is annyira szigorú volt a mágikus lények gondozásán, hogy tíz pontot levont a Mardekártól Zabini viselkedése miatt. Az emlékre Harry elmosolyodott: mióta Zabini rájött, hogy Dumbledore utódja valószínűleg Malfoy lesz, kétségbeesetten próbálta újra visszanyerni a fia bizalmát. A hülye. Hónapokig tartó hűtlensége, Harry verekedése után, nem lesz elfelejtve. Ares és Harry utálkozó pillantásokat váltottak, miközben Zabini erőlködését figyelték. Zabini meg se próbált csatlakozni a házvezető tanára fiához, vagy semleges maradni, mint sokan mások. Szolgalelkűsége undorító volt. Ares, éppen ellenkezőleg nyíltan kimutatta, hogy „Quietus” oldalán áll (és Quietuson keresztül Piton és Dumbledore oldalán), bár Perselus megmondta neki, hogy a nyári szünetre kénytelen lesz hazamenni.

Súlyos várakozás nehezedett az iskolára.

És Leah egyetlen jelét sem mutatta, hogy hajlandó lenne megbocsátani neki. Harry biztos volt benne, hogy meg van átkozva. Bár időről időre emlékeztette magát Perselus szeretetére és Hermione barátságára, sőt, még Ron utóbbi csendes viselkedésére is, és nagyon hálás volt mindezért, de nem sokat könnyített rajta.

Mikor megszólalt a csengő, jelezve, hogy vége az órának, Harry szinte futólépésben  hagyta el az üvegházat. Majdnem belerohant Ronba, aki bizonytalanul álldogált az ajtóban, egyedül, mert a griffendélesek is elkerülték. Harry óvatosan kikerülte, és érezte, hogy undor és zavar önti el Ron láttán. A megalázás, amin akkor éjjel keresztülment, sokkal rosszabb volt, mint bármilyen fizikai fájdalom, amit eddig el kellett viselnie. Harryt szinte marták a vörös hajú fiú csúfolódó szavai…

– Quietus – hallotta a halk hangot a háta mögül. Harry megborzongott, és hátra sem nézve folytatta az útját.

– Most már Quietus vagyok – motyogta félig magában. – Mi történt a piszkos kis mardekárossal? – kérdezte, de csak idegességet érzett, nem dühöt.

Valaki megragadta hátulról. Harry ijedten ugrott egyet, megcsúszott, és a földre zuhant. De ahogy a teste elérte a hóborította utacskát, hátára fordult, és a támadójára fogta apja pálcáját. Feleslegesen. Neville pálcája már a rémült Ron nyakán volt.

– Soha többé ne érintsd meg a beleegyezése nélkül, Ron – sziszegte Neville. Ron szemei tágra nyíltak a felismeréstől.

– Én csak.. én csak meg akartam…

– Ha ő nem akar veled beszélni, nem kényszerítheted rá. Te már nem „akarhatsz” semmit.

Harry még soha nem látta Neville-t ilyen határozottnak. Majdhogynem… félelmetes volt.

– Mr. Longbottom! Mit képzel mit csinál? – jelent meg most Bimba professzor dühösen. – Tegye el azt a pálcát, mielőtt még megsebzi Mr. Weasleyt! És tíz pont a Griffendéltől a verekedésért.

– Bimba professzor – ugrott talpra Harry. – Ez csak egy félreértés…

– Mr. Piton? – a tanárnő hideg pillantást vetett rá. – Nincs szükségem a magyarázkodására. Menjen, mindjárt vége a szünetnek.

Harry kinyitotta a száját, de azonnal be is csukta. Bólintott, megfordult, és elindult az iskola kapuja felé.

– Kösz, Neville – mondta, miután beértek a nagyterembe.

– Szívesen – vigyorodott el Neville.

Harry egy pillanatra úgy gondolta, felül kellene vizsgálnia ezt a megátkozottság-érzést. Igaz, semmilyen barátság nem adhatja vissza Sirius mágiáját. Sirius… tizenkét azkabani év és két év meneküléssel töltött viszonylagos szabadság után, most még varázserejét is elvették, egyszer és mindenkorra. A minisztérium szokásos rutinja… Kínzás ítélet és tárgyalás nélkül, visszafordíthatatlan károkat okoznak elvakultságuk miatt…

Siriust is biztos megint megkínozták.

Dumbledore-nak nemsokára el kell mennie.

Voldemort egyre erősebb lesz, és már megint a nyomában van.

Perselus jövendő főnöke ugyanaz az ember, aki olyan kegyetlenül megkínozta a nyáron.

Közben Harry elérte lakásuk ajtaját. Gyorsan a fehér pontra szorította az ujját, és belépett, remélve, hogy itt egy kis nyugalma lesz.

Harry felsóhajtott és leemelte a sötét varázslatok könyvét a polcról. Inkább tanulni fog ahelyett, hogy a híreken rágódna.

A betűk táncoltak a reszketeg fáklyafényben, de Harry nem akart több fáklyát gyújtani. A homályos szoba meghittnek és kényelmesnek hatott – nem, nem a sötét szoba, a sötétséget utálta, de ez az árnyékos. Annyira otthonos volt és ismerős, mindig eszébe juttatták a közösen eltöltött napokat, amik családdá formálták őket.

Harry lemondó sóhajjal a következő fejezetre fordította a figyelmét. Ez a főbenjáró átkokról szólt, történelmükről, használatukról és lehetséges kivédésükről. Harry tudta, hogy nincs semmi, ami igazából védene ellenük, úgyhogy meglepődött, mikor a könyvben talált egy megjegyzést, miszerint:

Vannak módszerek, amikkel még ezt a három főbenjáró átkot is ki lehet védeni. Ezek pedig:

1. Erős akarat és határozottság az Imperius ellen.

2. A fájdalom és a helyzet teljes elfogadása a Cruciatus ellen.

3. Szeretet és önfeláldozás az Avada Kedavra ellen.

A fentebb említett tulajdonságok, amelyek segítenek a megátkozottnak, hogy kivédje az átkokat, a világos varázsló legfontosabb jellemzői.

Vagyis VAN rá mód, hogy harcoljon ellenük.

Harry számára az első ismerősnek tűnt, és elmosolyodott, ahogy eszébe jutott régi önmaga és az elszántsága. Meg volt rémülve, és csak a kényszer vitte rá, hogy végigküzdje a Trimágus Kupát, sokkal inkább, mint az elszántsága… És nem akart semmi mást, csak túlélni. Micsoda szánalmas motiváció!

A második pont is ismerős volt a Rémálom Kúriából, mikor Perselus beszélt neki a szenvedés és a fájdalom fontosságáról. Ez nem azt jelentette, hogy soha nem érzett fájdalmat, egyáltalán nem! A fájdalom mindig ott volt, az egyetlen különbség abban állt, hogy a világ nem szűkült le erre az egyetlen érzésre.

A Cruciatus fájdalma sokkal kegyetlenebb volt, ha csak arra koncentrált. Ha megpróbálta figyelmen kívül hagyni, könnyebb volt.

De a harmadik pont a halálos átokról teljesen új volt. Vagyis… nem teljesen új, mert anyja áldozata volt az, ami megmentette akkor régen. De hogyan menekülhetne meg most egy hasonló helyzetben? Vajon elég lesz az anyja áldozata, hogy újra megmentse?

Butaság. Voldemort többé nem próbálná a halálos átokkal megölni. Megvannak a módszerei a kínzásra és az ölésre, nincs szüksége erre a két szóra…

Még mindig ezen gondolkodott, mikor Perselus hazaért a vacsora után.

– Nem voltál vacsorázni – ezek voltak az első szavai, miután egy gyors pálcalendítéssel vacsorát rendelt. – Miért?

Harry becsukta a könyvet és letette a kávézóasztalra, maga elé húzva a tányér kolbászt.

– Nem akartam. Reggel Hermione kölcsönadta a Prófétát, mert olvasott Siriusról – elcsuklott a hangja, és érezte, hogy összeszorul a torka. – Ezek… amit vele tettek, az talán rosszabb a számára, mint.. mint bármi más. Most olyan, mint egy mugli, és megint börtönben van, és még mindig ártatlan – a tenyerébe temette az arcát. De a keze nem állt meg az arcánál, felcsúszott a hajáig, és Harry belemarkolt a hajába. – És még csak azt se tudja, hogy élek! Biztos azt hiszi, hogy hibát követett el, hogy a barátja fia meghalt… mindent elvettek tőle, mindent. És én, Perselus, még magamtól is megfosztottam… Meg kellett volna mondanom neki…

Egy megnyugtató kéz nehezedett a vállára.

– Én is szeretném, ha ezek az utolsó napok nem történtek volna meg – mondta Perselus. – De semmit nem tehettünk, hogy megmentsük Blacket. Elvitték, és mivel már évek óta próbálták elfogni, ez volt az első dolguk, hogy megtegyék.

– Most egyedül van…

Erre mindketten megborzongtak.

– Hol van az igazgató úr? – kérdezte végül Harry.

– Az én házamban. Nem vallatták ki Bl… Siriust, úgyhogy nem tudják, hogy ott van a Rend főhadiszállása, és szerencsére rólad sem tudnak. Hála Istennek.

– De… még mindig kivallathatják – mondta Harry. – Bármelyik pillanatban megtudhatják…

– Igen, ez így van – bólintott Perselus. – Éppen ezért a rend jelenleg is költözködik. Még Lupin és Anne is elköltöznek. Elmennek a Renddel együtt.

– Vagyis a Piton kúria megint üres lesz? – Harrynek elszorult a szíve a gondolatra. – Ez olyan… szörnyen hangzik.

– Nekem is – Piton elmosolyodott. – Soha nem hittem volna, hogy egyszer még szomorúnak találom, hogy Lupin, Black és Fletcher elhagyják a házamat… – az arckifejezése hirtelen megváltozott. Halálosan komoly lett. – Quiet, a mi helyzetünk is nehezebbé válik.

Harry felnézett és találkozott a tekintetük.

– Dumbledore nem lesz itt, hogy segítsen. Neki is megvan a saját dolga ebben a háborúban. Az új igazgató szinte biztosan nem Minerva lesz, hanem Lucius Malfoy – Piton elsápadt, miközben kimondta a nevet –, és ennek meglesznek a következményei. Nehezebb lesz megvédeni magunkat. Még óvatosabbnak kell majd lenned. Soha ne hagyd el az iskola területét.

– Nem fogom – ígérte meg Harry ünnepélyesen.

– Ne érints meg semmit, aminek nem tudod az eredetét.

– Rendben.

– Ne barátkozz senkivel. Még mindig van egy ügynök a barátaid között.

– Ezt én is  nagyon jól tudom – jelentette ki Harry sötéten.

– Tudom. Egyéb szabályok: soha ne ingereld Draco Malfoyt. Mindent meg fog tenni, hogy megfizessen azért, amit vele tettél, és ha lehetősége adódik rá, talán még az apjának is segíteni fog, hogy eljuttasson Voldemorthoz.

Harry bólintott.

– És veled mi lesz? – kérdezte Perselustól.

– Természetesen rám is ugyanezek a szabályok vonatkoznak.

– Próbáld meg összeszedni magad, Perselus. Malfoy biztos minden alkalmat megragad, hogy fájdalmat okozzon.

– Tudom, Quiet.

Harry sóhajtott, és más témára tért.

– Tudod, Hermione megkérdezte, mi lesz a nevem a háború után.

Perselus hálás volt a váltásért. Enyhe kíváncsisággal nézett Harryre.

– És mit válaszoltál?

– Hát, nem hiszem, hogy megélem… – Harry a mennyezetre emelte a szemeit. – De ha túlélem, megtartom a Quietus Pitont. Csak hozzáteszem második névnek a Haroldot, ha ez lehetséges.

Perselus gyanakvó pillantást vetett rá.

– Ez azt jelenti, hogy nem akarsz Harry Potter lenni?

Harry elfordította a szemét a plafonról.

– A testvéred volt az apám. Te vagy a családom, mert visszafogadtál a Piton családba, de, de… komolyan. Az apám vagy, nem? Úgyhogy a Quietus Harold Piton nagyon is megfelel nekem. Ebben benne lesz minden, ami fontos volt Quietusnak, Jamesnek, neked és nekem is. Minden. – Harry rámosolygott Perselusra. – De nem hiszem, hogy lesz olyan idő, amikor nem fogok hallgatni a „Harry” névre. Ez így megfelel?

– Természetesen, Harry. Én különben is mindig Harryként gondolok rád.

– Tényleg? Nem Quietusként? – Harry hitetlenkedve pislogott rá.

– Hülye kérdés. Én téged kedvellek, HARRY POTTER, ahogy már régen rájöhettél volna. Nem a testvéremet szeretem benned, vagy a családom utolsó leszármazottját, te bolond. Ha úgy döntesz, hogy megtartod a Potter nevet, nem szólok ellene semmit. Sőt, ha nem lennél az unokaöcsém, akkor is büszke lennék rá, hogy a nevelőapád lehetek.

– Te… te ezt komolyan mondod? – Harry elvigyorodott. Minden levertsége elszállt. – Hé, Perselus, tudtad, hogy akkor is elfogadnálak nevelőapámnak, ha nem lennél a rokonom?

– Elfogadnád a gonosz, zsíros hajú bájitaltan professzort? – Perselus szemei ugyanúgy csillogtak, mint Dumbledore-nak szoktak.

– Természetesen! – kiáltott fel Harry méltatlankodva.

– És mit tennél, ha hirtelen visszatérnék a korábbi énemhez?

– Találnék rá módot, hogy újra ott legyek a köztünk húzódó falakon túl – jelentette ki Harry határozottan, de összeszorult a szíve.

Előző               Lehulló kötelek főmenü            Következő

Vélemény