1976. július 31.

Milyen rettenetes nap a mai! Nem tudom elképzelni, hogy ez a nap ezek után bármi jót is jelenthetne a számomra. Már látom, hogy a félelmeim és Trelawney próféciája be fog igazolódni: nemsokára meghalok.

Perselus csatlakozott Voldemorthoz.

Szent Isten, mindig azon imádkoztam, reménykedtem, hogy ez a nap ne következzen be, és most… most Potteréknél vagyok. Képtelen voltam ott maradni, egy lakásban Perselussal – hagytam neki egy levelet, az üzenettel, hogy ide jöttem. Talán vele kellett volna maradnom? Nem tudom.

Korán ébredtem, és a konyhába indultam, hogy főzzek egy teát. Perselust a nappali kanapéján találtam, ott aludt a szokásos fekete ruhájában. Előző este valami bulira ment, legalábbis azt mondta, hogy oda megy. Nem tudom, mikor érkezett haza.

Szóval ott aludt, és néha fájdalmasan felnyögött.

Sírt álmában. Sírt, és kétségbeesetten könyörgött valakinek, hogy bocsásson meg neki.

Forgolódott.

Segíteni akartam. Letérdeltem mellé, és a homlokára tettem a kezem. Láza volt. Bevizeztem egy zsebkendőt, és megtöröltem vele a homlokát és a csuklóit.

És akkor… szent isten, még leírni is nehéz! Az első dolog, amit megláttam, az volt, hogy a ruhái véresek. Azt hittem, megsebesült. Lehúztam róla a felső ruháit, míg végül csak rövid ujjú ing és nadrág volt rajta – és… és ekkor megláttam a karjába égetett Sötét Jegyet! Friss volt még, és mindjárt tudtam, hogy aznap éjjel vették be Voldemort csapatába.

Képtelen vagyok elmondani, mit éreztem ekkor. Szerencsére sikerült annyira összeszednem magam, hogy felálljak, és gyorsan összepakoljam a holmimat. Már néhány napja mondtam Perselusnak, hogy Potterékhez készülök nyárra. Néhány nappal későbbre terveztem az indulást: holnapra jegyünk volt egy koncertre Perselussal. De egyszerűen képtelen voltam ott maradni, és megvárni, amíg magához tér.

Nem akartam végighallgatni, miért tette, mivel magyarázza magát. Amit tett – megtörtént, nem tudok változtatni rajta. Örökre elvesztettem a családomat, a legjobb barátomat.

Harold látta, hogy bánt valami, és megpróbált beszélni velem, de nem mentem bele. Ő nem szereti Perselust, és nem akartam neki lehetőséget adni rá, hogy bántsa. Most már teljesen elvesztette minden esélyét az életre. Nem akartam, hogy még Harold is gyűlölje, hogy elmondja Jamesnek, hogy erről beszélgessenek étkezéskor… Nem, Perselus még mindig a testvérem.

Ugye az?

És remélem, még ha nincs is rá sok remény, hogy még mindig szeret.

Ugye szeret?

Nem hiszem, hogy ismered. Mire ezt olvasod, valószínűleg már halott, vagy az Azkabanban van. Ha ez az utóbbi igaz, kérlek, a kedvemért, látogasd meg néha! Nem olyan rossz, mint ahogy sokan mondják. A szüleink hazugságainak lett az áldozata! Hidd el nekem!

Most viszont hiányzik Lily. Igen, igazad van, még mindig nem mondtam meg neki, hogyan érzek iránta. De ebben a pillanatban nagyon hiányzik! Szeretném, ha lenne mellettem valaki, aki megért, anélkül, hogy elítélné!

Hogy gyűlölöm ezt a napot! Átkozott, a legrosszabb nap, ami létezik. Perselus árulásának napja.

Mit gondolhat most rólam?

Mit érezhet?

Vajon látom-e még őt valaha?

Harry égő szemekkel bámult a lapra. Július 31 – a születésnapja. Mindig erre a napra várt a leginkább. És úgy látszik, ez volt a fiatal és szabad Perselus Piton életének utolsó napja.

A lap teljesen hullámos volt, és Harry tudta, hogy Quietus könnyei áztatták ilyenre. Végighúzta a mutatóujját a papíron és az ő válla is megrázkódott a visszafojtott érzelmektől. Nem, igazán nem ezekre a naplóbejegyzésekre volt szüksége ahhoz, hogy megnyugodjon, és aludni tudjon. Pontosan értette Quietus fájdalmát, és tudta, mit érzett Perselus – hiszen már mesélt róla Harrynek. A tehetetlenségről, a fájdalomról, mikor aznap felébredt, teljesen egyedül – de már nem tudta visszacsinálni az előző nap eseményeit: Galvanyék meggyilkolását.

Perselus már akkor éjjel megbánta, amit tett. De nem tudta, mit tehetne, hogyan szállhatna ki.

Harry egy kezet érzett a vállán.

– Nem tudsz aludni? – kérdezte egy fáradt hang.

Harry megrázta a fejét, de a szemét nem vette le a naplóról. Perselus csak felidegesítené magát, ha látná, hogy vörös a szeme.

– Hallottam, hogy sírtál – a férfi hangjából kiérződött, hogy aggódik. – Valami baj van?

Harry nem szólt semmit, csak Perselus kezébe lökte a naplót. Az egy gyors pillantást vetett rá.

– Én nem látom az írást, Quiet.

A fiú felsóhajtott, aztán felolvasta a bejegyzést. Amikor befejezte, leeresztette a könyvet, és Perselus szemébe nézett.

– Higgy nekem és Quietusnak, Perselus. Megérdemled, hogy egy kicsit boldog legyél.

Piton nem válaszolt, csak magához húzta Harryt, és megszorongatta.

– Kikényszeríted, hogy éljek, te akaratos kölyök.

– Szükségem van valakire, aki felneveli a gyerekeimet, ha meghalok – motyogta bele Harry Perselus hálóingébe. Érezte, ahogy a férfi megmerevedik az ölelésében.

– Miről zagyválsz itt nekem? – tartotta el magától Perselus, hogy a szemébe nézhessen.

– Trelawney próféciája nem nagyon hagy nekem esélyt az életre.

– Melyik prófécia?

– Amiben megjósolta a testvéred halálát, az anyám halálát és az én ideiglenes győzelmemet Voldemort felett. A második rész azonban csak rólam szól, és azt mondja, hogy meg kell halnom, hogy őt elpusztíthassam.

– NEM! – szakította félbe Harry szavait a rövid, fájdalmas kiáltás. Perselus arca eltorzult a fájdalomtól, és megint közelebb húzta magához Harryt, majdnem összeroppantotta karjaival. – Nem hagyom, hogy meghalj! Nem, Harry. Bármit megteszek, hogy megvédjelek.

– Tudom. Nem akarok meghalni. De attól félek…

– Nem hagyom, hogy Voldemort megölje a fiamat!

Harry halványan elmosolyodott, miközben Perselus további erősködését hallgatta.

De közben valahol mélyen egyre erősödő fájdalmat érzett ezekre a szavakra, és nem mert belegondolni, mit érez majd Perselus, mikor végül mégis elveszíti.

És nem akart meghalni.

***

– Szia Quiet! Fáradtnak látszol – hallotta meg Harry Hermione hangját, mikor másnap a könyvtárban a fáradtsággal küszködve hajolt könyvei fölé.

Felnézett a lányra, aki abban a pillanatban észrevette véreres szemeit.

– Fáradtnak látszom, mert fáradt is vagyok – mordult fel ingerülten. – Mit csinálsz itt?

– Tanulok. A következő hétvégén lesz még egy mérkőzés, most a Hugrabuggal, és Ron már megint edzésekre jár tanulás helyett. Úgyhogy jöttem, hogy veled tanuljak. Tudtam, hogy úgyis egyedül leszel itt. A barátaid nem igazán szeretnek tanulni.

Harry megvonta a vállát.

– Ebben tévedsz. Ares egy negyedikes lányt korrepetál bájitaltanból, Neville pedig megígérte, hogy jön, amint befejezték a munkát Bimba professzorral az üvegházban.

Hermione felkuncogott.

– Ares valaki mást tanít?

Harry elvigyorodott, és kacsintott egyet.

– Nem is akárkit. Greta Lee-t a Griffendélből.

– Azt a szőke lányt! Ismerem. De nem tudtam, hogy szüksége lenne különórákra…

Harry megrázta a fejét, és a szemeit forgatta.

– Hermione, te butább vagy, mint gondoltam.

A lány megint felkuncogott, és kinyitotta bájital tankönyvét.

– Tudna nekem különórákat adni bájitaltanból, Mr. Piton? – kérdezte kacér hangon.

– Te nem vagy magadnál!

– Miért, te vagy a bájital mesterünk fia! Te vagy erre a legmegfelelőbb ember!

A következő pillanatban Harry pálcája már Hermione nyakánál volt.

– Még egy szó, és megátkozlak! Perselus nagy bánatára te jobb vagy nálam bájitaltanból! Soha egyetlen alkalmat se hagy ki, hogy ezt az orrom alá dörgölje!

Hermionénak felderült az arca.

– Tényleg?

Harry hátradőlt, és a vigyora fültől fülig érő mosollyá szélesedett.

– Hát persze… hogy nem. Úgy gondolja, hogy én vagyok a legjobb tanuló az iskolában, minden tantárgyból, a bájitaltant is beleértve. És szerintem igaza is van.

– Leginkább pedig a Sötét Művészetek elleni harcban tündökölsz – jegyezte meg Hermione, és bár Harry látta rajta, hogy azonnal megbánta, amint a mondat kicsúszott a száján, mégis dühbe gurult.

– A sötét mágia nem művészet, Hermione. És én jobb vagyok, sokkal jobb, mint ahogy hiszed, vagy ahogy Figg gondolja. Már sokkal rosszabbal is álltam szemben, mint az osztálytársaim, vagy mint egy hülye, középkorú, macskaimádó vénasszony, és túléltem! – kiáltott fel Harry, anélkül, hogy átgondolta volna, mit is mond.

Hosszú percekig csak bámultak egymásra. A könyvtár elcsendesedett körülöttük, és a könyvespolc mögül hirtelen megjelent a felháborodott Madam Cvikker.

– Mr Piton, Miss Ev… Granger! A könyvtár nem arra van, hogy itt intézzék a személyes ügyeiket. Zavarják a társaikat!

– Nem a személyes ügyeinket intézzük, Madam – horkant fel Harry ugyanolyan ingerülten, mint Madam Cvikker. – Egy kis nézeteltérésünk volt – de esküszöm, már befejeztük. Elnézését kérem, amiért megzavartuk a könyvtár rendjét – hajolt meg az idős nő felé.

Az udvarias szavak és a mozdulat megtette a hatását. Madam Cvikker visszatért az asztalához, elmélázó mosollyal nyugtázva a fiú udvarias viselkedését.

– Hallottad, majdnem összekevert valakivel – fordult Harryhez Hermione, ahogy a könyvtárosnő elment.

Harry megvonta a vállát.

– Nem vettem észre.

– És mi van a macskákkal?

– Milyen macskákkal? – pislogott zavartan Harry.

– Te nevezted Figget macskaimádónak. Honnan tudsz a macskáiról?

„Személyes tapasztalatok” akarta mondani Harry, de szerencsére sikerült lenyelnie a szavakat, mielőtt még kifutottak volna a száján.

– Jobban ismerem a tanárokat, mint te. És apa is mindig mesél róluk – hazudta Harry, arcán semleges kifejezéssel.

Hermione egy hosszú, fürkésző pillantást vetett rá, aztán elfordult.

– Mit szólnál ahhoz, hogy szombaton velem gyere Roxmortsba? – kérdezte hirtelen. – Ron edzésen lesz, és semmi kedvem egyedül menni.

Harryt elöntötte a megkönnyebbülés. Hermione jó kifogás lesz Ares és Neville számára – bár nem egészen tudta, mit szól majd Ron, ha meghallja. Ezt az aggodalmát megosztotta a lánnyal is.

– Ó – vonta meg a vállát Hermione. – Már megmondtam neki, hogy szemétként viselkedett veled szemben, és ha azt akarja, hogy vele járjak, kénytelen lesz elfogadni, hogy te is a barátom vagy – Hermione most elkomolyodott. – Nem tetszett neki, de a decemberi szakítás után nem mert megkockáztatni még egyet, úgyhogy elfogadta a feltételemet. Megmondtam neki, hogy ha még egyszer bántani mer, azonnal elhagyom.

– Buta kislány – mosolygott rá melegen Harry. – Fel nem foghatom, miért törődsz velem ennyire?

Hermione arcán mintha bizonytalanság látszódott volna. Harry hitetlenkedve bámult rá. Még soha nem látta Hermionét bizonytalannak!

– Nem tudom, Quiet. Annyira… ismerős vagy. Úgy érzem, mintha már évek óta ismernélek. Nem – emelte fel a hangját, mikor látta, hogy Harry megpróbál közbeszólni. – Nem hiszem, hogy olyan vagy, mint Harry, mint Ron gondolja, vagyis… valójában olyan vagy, és mégis teljesen más. – Megroggyantak a vállai. – Tényleg nem tudom.

– Semmi baj – motyogta Harry zavartan. Felemelte a fejét, és találkozott a pillantásuk.

– Zavarok? – szólalt meg mellettük valaki hirtelen. Mindketten a hang irányába fordították a fejüket. Janus Moon állt felettük, ugyanott, ahol Madam Cvikker állt néhány perce.

– Nem – válaszolta Harry. – Csak megbeszéltünk néhány dolgot… – legyintett egyet.

Janus megköszörülte a torkát.

– Látom – mondta. – Izé… hoztam neked egy csomagot.

Harry zavarában elvörösödött.

– Kösz – nyögte ki végül. Ajándék lenne Leah-tól?

– Ne fáradj. És egy jó tanács – áthajolt az asztalon, és egyenesen Harry szemébe nézett. – Ha még egyszer elkaplak a húgom körül, esküszöm, kitekerem a nyakad.

– Mi? – Harry hülyén érezte magát. Nem értette, mit akar Janus. – Mi a baj?

– Leah nem bírt rájönni, miért kerülted őt annyira az elmúlt hetekben. Hát – nézett gyűlölködve Hermionéra – tudhatta volna. Meg én is. De annyira bízott benned. Mint ahogy én is.

– De én nem… – Harry megpróbált bocsánatot kérni, de nem tudta befejezni a mondatot.

– Hagyd őt békén, Quietus. Az a csomag a te ajándékod. Visszaküldte. – Ezzel a fiú felegyenesedett, és elvonult.

Mikor megint magukra maradtak, Harry hátradőlt, és lehunyta a szemeit.

Ez fájt, de valójában tökéletesen várható volt. A hideg és elutasító viselkedés, mióta csak visszajöttek a téli szünetről, biztosan nagyon fájt a lánynak. De nem tehetett róla, hiszen csak szeretett volna biztonságban lenni, megvédeni magát Voldemorttól…

– Együtt jártatok? – hallotta meg Hermione kérdését. Megrázta a fejét. Jártak? Nem. Hiszen alig beszéltek egymással. Csak néztek egymásra és mosolyogtak. Érzéseinek egyetlen jele ez az ajándék volt – de a lány ezt is visszaküldte neki. Ez két dolgot is bebizonyított: először is, hogy érzett valamit Harry iránt, másodszor pedig, hogy ártatlan. És ő eltaszította magától.

Lassan ő is ugyanolyan paranoiás lesz, mint Perselus, vagy talán még olyanabb. Meggyanúsította a lányt, csak mert volt valami zavaros víziója valakiről, aki át akarta adni Voldemortnak! Semmivel sem viselkedett jobban, mint Ron. Bár ő soha nem bántotta a lányt, nem mondott neki semmi rosszat, de ez a jeges viselkedés talán jobban fájt, mint az bántó szavak.

Volt egy gyanúja, és mindjárt úgy viselkedett, mintha bárkire is rábizonyosodott volna, anélkül, hogy elgondolkodott volna azon, amit tesz. Mint Ron. Esélyt sem adott Leah-nak, hogy bebizonyíthassa, hogy megbízható. Víziója után úgy hitte, hogy a legvalószínűbb jelöltek Ares, Leah és talán Neville lehetnek, de most hirtelen rájött, hogy majdnem minden griffendélessel és sok mardekárossal, hollóhátassal és hugrabugossal is baráti viszonyban van. Túl sok ember volt körülötte, akik gyanúsak lehetnek. Mégis hamis következtetések alapján döntött, anélkül, hogy megvizsgálta volna az igazukat.

Igazán nem haragudhat Ronra. Ő se jobb nála. Egyáltalán nem.

És most megbántotta Leah-t, talán visszafordíthatatlanul. És nagy bánatára most érezte, szeretné visszakapni a lányt. Szeretné, ha mellette lenne, beszélhetnének, láthatná… De már túlságosan késő – vagy mégnem?

Talán Perselustól kellene segítséget kérnie. Eddig mindig csak olyan rémületesen komoly témákról beszéltek, mint Voldemort, a minisztérium, az aurorok, Quietus, ijesztő próféciák, átkozott múlt, rémítő jövő – de Harry semmit se tudott a lányokról és hasonló dolgokról, és valószínűleg nem él majd elég soká, hogy saját tapasztalatokat gyűjtsön. Szüksége van Perselus tanácsára és véleményére.

Néhány bocsánatkérő szó után Harry otthagyta Hermionét, és visszatért a lakosztályukba.

Remélte, hogy Perselusnak lesz valami ötlete, hogy mit tegyen.

Előző               Lehulló kötelek főmenü            Következő

Vélemény