A következő hetek eseménytelenül teltek, miközben Harry felállított magának egy jól működő időbeosztást. Szabadideje nagy részét a könyvtárban töltötte (egy bizonyosan Ron-mentes helyen), de most már legalább Hermionéval ücsörgött ott. A vörös hajú fiú, úgy tűnt, nem vette a szívére a közeledő vizsgákat. Egyszer Hermione bevallotta Harrynek, hogy minden este vacsora után együtt tanul vele, mivel Ron a délutánokat a kviddicspályán tölti, először a válogatásra készült, amióta meg beválasztották a csapatba, mint őrzőt, a többiekkel gyakorol.

A Griffendél új fogója Seamus lett, Harry nagy meglepetésére. Soha nem hitte volna, hogy a fiú repülni is tud… Az év első mérkőzése a Mardekár és a Griffendél között lesz, Halloween utáni nap, úgyhogy Ron és a többi játékos olyan keményen edzett, ahogy csak tudott, és Harry még Perselust is megkérte, hogy egy kissé legyen elnézőbb velük.

– Még Ronnal is? – kérdezte Perselus kíváncsian.

– Ha lehet – motyogta Harry.

– De nem érdemli meg! – Perselus teljesen megdöbbent.

– Tudom, de kérlek, a kedvemért! A mérkőzés után azt csinálsz vele, amit csak akarsz.

Perselus szemei felcsillantak.

– Bármit?

– Jól van, na: ne öld meg. De addig hagyd békén.

– Vagyis azt akarod, hogy a Mardekár elveszítse a mérkőzést. – fonta össze a karjait Perselus.

– Velük is elnézőbb lehetsz – vonta meg a vállát Harry.

– Nem, ez képtelenség. Már így is túl elnéző vagyok velük.

– Szóval neked is feltűnt!

– Már hogy ne tűnt volna fel? – horkant fel Perselus felháborodottan. – Elfogult vagyok, és köszönöm szépen, de tökéletesen tisztában vagyok vele!

Ezután a rövid beszélgetésük után Perselus egy kicsit elnézőbb lett Ronnal, bár volt barátja még mindig kihasznált minden alkalmat, hogy beleköthessen Harrybe.

Harry mindent megtett, hogy elkerülje. Úgyis akadtak más problémái is, az egyik közülük éppen Lupin főzete. Miután ugyanis Perselus rájött, hogy mennyit ül a könyvtárban, feladatot adott neki: a vérfarkasokról kellett adatokat gyűjtenie. Perselus azon dolgozott, hogy megtalálja a megfelelő bájitalt Lupin betegségének gyógyítására, de képtelen volt rá – úgyhogy úgy döntött, hogy bevonja Harryt is a munkába: a fiú dolga lett, hogy végignézze a vérfarkasokról szóló könyveket, míg Perselus a saját bájital könyveiben kutatott.

Egy hét után Harry úgy érezte, hogy már többet tud a vérfarkasokról, mint maga Lupin, de nem talált semmi megoldást.

– Min dolgozol? – kérdezte Hermione, mikor éppen egy vaskos kódexben keresgélt.

– Vérfarkasok után kutatok. Perse… az apám parancsára – tette hozzá Hermione meglepett arca láttán.

– Miért? Lupin professzorról van szó? – hirtelen elhallgatott. – Jaj, te biztosan nem ismered őt…

– Nyugi, ismerem – szakította félbe Harry. – És igen, apa az ő betegségére keres valami gyógyitalt.

– Aha – Hermione zavartan bólintott. – De azt hittem… – nem folytatta.

– Azt hitted, hogy utálják egymást, nem? – és mikor Hermione bólintott, Harry vigyorogva hozzátette: – Hát, eléggé utálják egymást. De a nyáron kibékültek.

– Úgy érted az apád és Lupin professzor?

Harry közelebb hajolt hozzá.

– Nem egészen, mert Lupin professzor még mindig nem tért magához, de apa és Sirius Black igen.

A lány pupillái tágra nyíltak a döbbenettől.

– MICSODA?

– Hallottad. És Black most a Piton kúriában lakik. – Harry hátradőlt.

– És hisz Pitonnak… – motyogta Hermione döbbenten.

– Hermione – zökkentette ki Harry hangja a meglepődésből –, én is Piton vagyok…

– Jaj, sajnálom. Ez csak… ez olyan furcsa.

– Talán Ronnak mégsincs igaza – tette hozzá Harry ugratva, de Hermione komolyan vette.

– Nem talán. Biztosan.

***

A másik nagy probléma a sötét varázslatok kivédésével volt, mikor is sikerült végre bénaságával elérnie, hogy Mrs. Figg elveszítse minden türelmét irányában.

– Védd magad, Piton! – csattant Mrs. Figg hangja feszülten. – Most!

De ahogy a rontás kivágódott a pálcájából, Harry képtelen volt megmozdulni vagy megszólalni. Csak állt ott és bámult rá, üres fejjel, félig pánikban. Amikor a mellének csapódott, hátratántorodott, és elterült a földön.

Nevetés harsant a szobában. Harry elvörösödött és felült, bár kissé megszédült a szerencsétlen eséstől. Megrázta a fejét, és felállt, erőlködve, hogy összeszedje magát a következő próbálkozás előtt.

Ez már sorban a tizedik alkalom volt aznap, és Mrs. Figg, úgy látszott nem veszi észre, hogy Harry reakciója minden próbálkozás után egyre rosszabb. Mostanra már teljesen elvesztette magabiztosságát, és úgy érezte, mintha a Rémálom Kúria nagytermében lenne, a sokadik kör kínzás után. Arcához emelte a pálcáját. Apjáé volt, de még ez se tudta megvédeni a megfelelő szavak nélkül.

Megfelelő szavak… Harry ki tudta mondani a szavakat, de képtelen volt a megfelelő módon koncentrálni. Megrémült a lehetőségre, hogy megátkozzák, és teljesen tehetetlennek érezte magát.

– Jól van, Mr. Piton, ha képtelen vagy megidézni azt a pajzsot, hát fájdalmas leckét kapsz arról, mi is az a fájdalom. Figyelmeztetlek: a varázslat fájdalmas lesz, ha nem véded ki. Ne engem hibáztass utána.

Harry némán bólintott. Csodálatos! Egy kis kínzó átok – pont erre volt szüksége!

Újra felemelte a pálcáját.

– Clipeus! – kiáltotta kétségbeesetten, éppen, mikor a professzor is elkiáltotta magát – Tormento!

Az átok felkészületlenül érte Harryt. Abban a pillanatban, ahogy meghallotta a gyűlölt átok nevét, akarata elhagyta, leeresztette a kezét, és olyan bátran várta a fájdalmat, ahogy csak tudta. Mikor a kék fény elérte, csukott szájjal, némán és egyenesen állva viselte, bár ujjai elfehéredtek a pálcán, ahogy ökölbe szorította a kezét fájdalmában. Egy életnek tűnt, míg a tanárnő végre véget vetett az átoknak.

Harry látta a professzor meglepett pillantását, ahogy szótlanul bámult rá. De nem foglalkozott vele. A padjához ment, felvette a táskáját, és egy szó nélkül elhagyta a tantermet.

Ennyi elég volt.

Tormenta. Tanítási célra.

Na nem. Elég volt.

Soha nem panaszkodott még Figgről Perselusnak, de most már elege lett.

Túl sokszor kellett elviselnie a kínzó átkokat ahhoz, hogy most csak úgy elfogadja, hogy itt, a Roxfortban, az otthonában is ilyennel támadjanak neki.

Igen, döntött határozottan. De alig érte el lakosztályukat, és csukta be az ajtót maga mögött, eszméletét vesztve zuhant a padlóra.

Előző                        Lehulló kötelek főmenü                        Következő

Vélemény?